webzseb₪égbolt

Techóriások: több száz milliárd dollár kápé zsebben

Több száz milliárd dollárt készpénzt parkoltatnak az amerikai techcégek külföldön. Nem adnak az adóhatóságnak. Apple, Microsoft, Google. 

És ez a gyakorlat a jövőben sem fog változni, amennyiben nem sikerül megegyeznie a Kongresszusnak a kormányzattal, írja az Origo. A Moody's most közzétett jelentése szerint a három legnagyobb technológiai óriáscég – az Apple, a Microsoft, és a Google – összesen mintegy 464 milliárd dollárnyi készpénzt birtokol. Ez 120 ezer milliárd forint: annyi, mint négy évnyi magyar GDP.

Az Apple egymaga majdnem 250 milliárd dollár készpénzzel rendelkezik, az évekig tartó óriási nyeresége, és néhány jelentősebb felvásárlás nyomán – ez elég pénz ahhoz, hogy akár háromszor is megvegye a Netflixet.

A nagy amerikai cégek 1.840 milliárd dollárt vittek ki készpénzben. Körülbelül 1.300 milliárd dollárt, vagyis a teljes összeg 70 százalékát tartják a tengerentúlon, ahol már nem lát rá az amerikai adóhatóság. Az Apple, a Microsoft, a Cisco, az Oracle, valamint a Google tulajdonosa, az Alphabet készpénzeik 88 százalékát tartják külföldön. A Moody's véleménye szerint a külföldi készpénzparkoltatás pontosan tükrözi a negatív hatását annak, hogy a megtermelt profitot hazahozva magas kulccsal adóztatnák meg az Egyesült Államokban.

A Trump-kormányzat egyszeri adóamnesztiát ajánlott, hogy ösztönözze a cégeket a készpénz hazahozatalára. De a pénzek nem mozdultak meg.

A sok készpénz egyébként azt mutatja, hogy mennyivel egészségesebb lett a működésük a gazdasági válság óta a techóriásoknak. A cégek azonban nem nagyon akarják ezt a pénzt a gazdaság a fellendítésére szánni, vagyis ez a pénzmennyiség nem megy munkahely teremtésre, sem bővítésre, sem fejlesztésre.

A Wall Street abban reménykedik, hogy a Kongresszus összefog a kormányzattal, és ösztönöznék majd a cégeket, hogy a tengerentúli készpénzüket visszahozzák az Egyesült Államokba. Az adókedvezmény támogatói azzal érvelnek, hogy a pénzek hazahozatalával fellélegezhet az amerikai gazdaság, és elindulhatnak a befektetések. A kritikusok szerint azonban ez nem így lenne, mert a cégek inkább a részvényesek osztalékára, valamint készletvásárlásokra fogják inkább fordítani az összeget.

Az átfogó adóreform rendkívül komplikált lenne, tekintettel a számtalan egymással versengő érdekre. Egyes elemzők szerint éppen ezért egyre kevésbé lehetséges a Trump elnök és a Kongresszus közötti egyszeri adóreform megállapodás. Így a készpénzt felhalmozó cégek továbbra is külföldön parkoltatják profitjukat.

(Origo, 2017. július 21., fotó: AFP/Adek Berry/Origo)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.