iparos₪piac

Törékeny a Meisseni porcelán

Százakat bocsát el a nagy múltú porcelánmanufaktúra. 

A nagy múltú, több mint 300 éve alapított meisseni porcelánmanufaktúra dolgozóinak mintegy harmadát elbocsátja, hogy ne halmozza tovább a veszteségét - írja a Napi.hu az MTI nyomán.

Európa legrégebbi porcelánmanufaktúrája azt közölte, hogy csaknem 200 fővel, 418-ra csökkenti alkalmazottainak a számát. A cég évek óta küzd a veszteséggel, ami már milliókat tesz ki euróban.

A 2010-ben az alapításának 300. évfordulóját ünneplő cég nyereségessé vált, miután az előző évet még 1,6 millió euró adózás előtti veszteséggel zárta. A vállalat akkor ezt úgy érte el, hogy a 784 munkahelyből 180-at felszámolt, és a hagyományos porcelánedények mellett felfuttatta a luxustermékek gyártását.

Ez a trendváltás azonban nem hozta meg a várt eredményt, és 2017-ben úgy döntött a vállalatvezetés, hogy ismét alaptevékenységére koncentrál.

A Szászország német szövetségi tartomány tulajdonában lévő meisseni porcelán manufaktúra márkajelzése a keresztbe tett kardok.

(Napi.hu, 2019. november 17.)

 

A Herendi lenyomta a Zara-tA Zara Home utánozta a Herendi Porcelánmanufaktúra teáskészletét, pedig nem kellett volna.

Peres eljárást indított a Herendi Porcelánmanufaktúra, mert 2016 januárjában tudomására jutott, hogy a Zara Home Magyarország Kft. egy Herendi porcelán teáskészlet utánzatát gyártatta le, és hozta forgalomba üzleteiben, valamint webáruházában, írja a Napi.hu a Sár és Társai Ügyvédi Iroda közleménye nyomán.

A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete megállapította, hogy a spanyol tulajdonú Zara Home üzleteiben forgalmazott termékek az összetéveszthetőségig hasonlóak a Herendi Porcelánmanufaktúra egyik teáskészlet családjával mind a külső megjelenés, mind az összhatás tekintetében. A bíróság ezért jogerősen eltiltotta a lakberendezési céget a további jogsértő magatartástól, elrendelte a jogsértő termékek megsemmisítését, valamint ezen felül arra kötelezte a Zara Home-ot, mint pervesztes céget, hogy a sajtóban adjon információt a jogsértő magatartásáról, ezzel nyilvános elégtételt is adva a Herendinek.

A Herendi Porcelánmanufaktúra rendkívül fontosnak tartja a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogai hatékony védelmét és a fellépést azok érdekében, az adott esetben még az olyan multinacionális cégek ellen is, mint a Zara Home. A Herendi csaknem 200 éve készíti Hungarikumnak számító kézműves termékeit, és mindig is nagy hangsúlyt fektetett a Herendi márka védelmére.

(Napi.hu, 2018. május 7.)

 

Tartja magát a Herendi

A Herendi Porcelánmanufaktúra 2016-ban is hozta a formáját.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. közel 700 millió forintos adózás előtti nyerséggel zárta a 2016-os esztendőt, a cég üzemi tevékenységének összes bevétele pedig ötmilliárd forint körül alakult, számol be a Világgazdaság. A nyilvános cégadatok szerint a cég 2015-ben 4,9 milliárd forint bevételt és 873 millió forint adózás előtti eredményt ért el.

A Herendi Porcelánmanufaktúra árbevételének közel 70 százaléka exportértékesítésből ered.

A világ legnagyobb kézműves módon porcelánt előállító manufaktúrájának exportpiaca 60 országra terjed ki. A cég 16 ezer fehér formával, 4 ezer különböző mintával, összesen mintegy 64 millió különböző termékkel rendelkezik, évente pedig 300-400 új terméket fejleszt ki.

A világ egyik legnagyobb szakvásárának is vendége a Herendi, 2017-ben a márciusi frankfurti Ambiente vásáron a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. 200 új terméket mutat be.

A cég több mint 230 millió forint értékű beruházást hajtott végre 2016-ban, ami csaknem két és félszerese az egy évvel korábbi összegnek. A manufaktúra gazdasági, pénzügyi működése stabil volt 2016-ban, külső finanszírozási igénye nem volt a társaságnak, hitel nélkül, saját forrásból finanszírozták működésüket és beruházásaikat. A több mint 700 munkavállalót foglalkoztató cég bruttó 7 százalékos bérfejlesztést hajtott végre, a személyi ráfordítások 150 millió forinttal növekedtek az előző évhez képest.

(Világgazdaság, 2017. február 1.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.