butik₪pórázon

Itóka: betétdíjas palackból finomabb?

Visszaváltás, szelektív, vagy kuka. Kuka az nem, de a betétdíj és a szelektív még viaskodik.

Nagyot fordult a világ: a visszaváltható csomagolást propagálja az egyik legnagyobb sörgyártó. Az újratöltés, valamint a csomagolóanyag visszavétele a legkisebb ökológiai lábnyomú csomagolási megoldások közé tartozik, a szélesebb körű hazai használatát eddig jobbára a gyártók és a kereskedők ellenállása akadályozta. Hargitai Miklós írása, Népszava.

Svédországban és Dániában gyakorlatilag az összes italcsomagolás évtizedek óta betétdíjas, és jó ideje hasonló a helyzet Németországban is. Az említett országokban az eldobált palackok és italos dobozok nem részei az utcaképnek – a megfelelően beárazott betétdíj mellett még a leggazdagabb társadalmakban is mindig akad valaki, aki meglátja a lehetőséget a használt csomagolások visszavitelében.

Németországban eleve azért vezették be a kötelező betétdíjat, mert azt tapasztalták, hogy a szelektív gyűjtőrendszerekkel képtelenség egy bizonyos szint fölé menni a hasznosításban: az italcsomagolások 30-40 százalékából akkor is szemét lesz, ha minden sarkon van egy gyűjtősziget, és minden háztartásból elviszik a szelektíven gyűjtött hulladékot. A betétdíj viszont azonnal áttöri ezt az üvegplafont: a skandináv országokban az érintett szegmensekben 90 százalék fölötti a hasznosítási arány.

Ha italcsomagolás, akkor inkább alumínium

Fotó: AFP / IGOR STEVANOVIC / SCIENCE PHOTO

Magyarországon (miután a rendszerváltásig Európa egyik legkiterjedtebb visszaváltási rendszerét működtettük) 2010 ás 2014 között, Illés Zoltán környezetügyi államtitkár működése idején merült föl komolyan a kötelező visszavétel bevezetése, de aztán a kormány más utat választott, és inkább a meglévő gyűjtőszigetes visszagyűjtési-hasznosítási rendszert is szétverte (igaz, számos településen megszervezte helyette a házhoz menő különgyűjtést, de egyrészt nem mindenhol, másrészt például Budapesten máig nem része a rendszernek az üveghulladék kezelése, és nincs is rá megoldás).

A visszavételt alapvetően a gyártói-kereskedői lobbi fúrta meg, de nem volt nehéz dolguk: a kormány is úgy gondolja, hogy a környezetvédelmi szabályok nem korlátozhatják a gazdaság úgynevezett fejlődését. Az elmúlt években ugyanakkor gyökeresen átalakult a szemlélet – igaz, egyelőre inkább a vállalatok oldalán.

A műanyaghulladék első számú közellenséggé, a bioszféra pusztulásának jelképévé vált, a csökkenő karbonlábnyom kimutatása pedig olyan elvárás, amely alól egyre kevésbé tudják kivonni magukat a piacról élő cégek.

Ezúttal a sörgyártó Heineken gondolta úgy, hogy mutat valamit abból, amire az utóbbi esztendőkben jutott. A cég plakátkiállításon tárja a (cél)közönség elé fenntarthatósági programját, a „Minden váltás nehéz? A visszaváltás nem!”szlogenre és a visszaváltható csomagolásokra épülő koncepció tablói február hónapban az Akvárium Klub előtt láthatók. A plakátokon számok is szerepelnek – kiderül egyebek mellett, hogy 2008-hoz képest 23%-kal csökkentették a fajlagos vízfelhasználást, a szén-dioxid-kibocsátás pedig a felére esett, amit lehetetlen lenne elérni a visszavétel nélkül.

Kevesen gondolnák, de csomagolási szempontból a csapolt sör is „zöld” (ha nem eldobós pohárba töltik), de a vállalat újra elindult a visszaváltható üveges kiszerelések felé – ezeknek tized akkora a szénlábnyomuk, mint a dobozos sörnek –, és népszerűsíti az anyagában végtelenszer újrahasznosítható aludobozok visszavételét is.

Ide jutottunk

Az EU-ban jelenleg a műanyag csomagolási hulladék 42 százaléka hasznosul. Műanyag-fronton érdekes módon Litvánia és Bulgária vezet, Magyarország 30 százalék körüli aránnyal a mezőny végén van. A teljes csomagolóanyag-vertikumot tekintve szintén hátul kullogunk, egyedül a legutolsó Máltát megelőzve, holtversenyben a sokkal később csatlakozott, a saját gyűjtési-hasznosítási rendszerét jóval később kiépíteni kezdő Horvátországgal (ez a lista a „kezelt” hulladékok arányát mutatja). Az újrahasznosítási arány alig éri el az 50 százalékot, ennél rosszabb értéket szintén egyedül Málta tud felmutatni – itt még Horvátország is kicsivel előttünk jár.

(Népszava, 2020. február 7., Hargitai Miklós írása)

 

Kína is takarítja a műanyagot

Kínában 2020 végéig betiltják a műanyag zacskókat.

Kína, a világ egyik legnagyobb műanyaghasználó országa bejelentette, hogy 2020 végére az összes nagyvárosban betiltják a nem lebomló zacskók használatát, majd 2022-ben a tilalmat a teljes országra kiterjesztik, írja az Origo.

Nem csak a műanyag zacskókat szabályozza szigorúbban Kína, hiszen 2020 végére az éttermek műanyag szívószálakat sem használhatnak már.

Az intézkedésre javarészt azért van szükség, mert az ország már nem bírja el az 1,4 milliárd lakosától a termelt és felhalmozott szemetet.

Az egyik legnagyobb szemétlerakójuk, amely száz futballpálya méretének felel meg már betelt, 25 évvel a tervezett dátum előtt.

Csak 2017-ben Kína 215 millió tonnányi városi hulladékot termelt, de arról nincsenek pontos adatok, hogy ebből mennyit hasznosítanak újra. 2010-es adatok szerint Kína termeli a legtöbb műanyaghulladékot, 60 millió tonnát, míg az Egyesült Államok már jócskán lemaradva a második, 38 millió tonnával.

(Origo, 2020. január 20.)

 

Nézd meg, milyen ruhát veszel

De nem kinézetre. A ruhaipar is környezetszennyező kibocsátó, és van, amiben több is, mint a repülés és a tengeri szállítás együtt.

Jön a karácsony, és vele az ajándékvásárlási kényszer, meg a kínzó ötlettelenség, írja az Index. Előd Fruzsina írása.

Az anyánknak már van mindenféle konyhai gépe, elektromos fogkeféje, végtelen mennyiségű fülbevalója, az apánk már egy évtizede hajtogatja, hogy neki tényleg nem kell semmi, de jobb híján azért tavaly is kapott egy könyvet (amit biztos nem olvasott el). A testvérünkkel próbáltunk innovatívabbak lenni, ezért vettünk neki egy új és játékínyencek szerint baromi szórakoztató társast, amit természetesen már megvett magának korábban.

Elég volt ebből, idén mindenki egy pénzzel feltöltött, ruhaboltos ajándékkártyát kap, majd levásárolják maguk, ruha úgyis mindenkinek kell.

A férfiaknak nyakkendő

Nem, egyáltalán nem biztos, sőt több mint valószínű, hogy a közegünkben egyetlen olyan ember sincs, akinek szigorú értelemben véve szüksége lenne bármilyen ruhadarabra. Ezt onnan gondolom, hogy

EGY ÁTLAGEMBER 60 SZÁZALÉKKAL TÖBB RUHÁT VÁSÁROLT 2014-BEN, MINT 2000-BEN, ÉS A KÉT IDŐPONT KÖZÖTT A RUHAIPAR ÉVES TELJESÍTMÉNYE IS MEGDUPLÁZÓDOTT, miközben már 2000 környékén sem egy szál ágyékkötőben szaladgáltak az emberek (még a világ kevésbé szerencsés részein sem). Az 1,3 ezer milliárd dolláros, 300 millió embert foglalkoztató divatipar évi 53 millió tonna ruhát gyárt le, ha az eddigi tempóban folytatódik a növekedés, akkor 2050-re elérnénk a 160 millió tonnát.

Az eleve magas fogyasztási szintről induló EU-ban 40 százalékos volt a ruhafogyasztás bővülése az elmúlt évtizedekben. Oké, tehát stílusosabbak lettünk, hol a probléma? Hát ott, hogy a ruhaipar időközben a növekvő volumen miatt a világ egyik legellentmondásosabb ágazatává nőtte ki magát, és minden egyes feleslegesen megvásárolt cuccal ezt a spirált pörgetjük tovább.

Ha kifordítod a ruhaipart, más is látszik

Ha valakit a fenti számok nem győznek meg arról, hogy a divatipar és vele együtt a divatra érzékeny fogyasztó átesett a ló túloldalára, annak itt van még néhány a Business Insider gyűjtése nyomán.

A vizet egyébként nem csak a gyártás szennyezi, hanem a mosás is, ezért érdemes tényleg csak akkor mosni, ha büdösek vagy koszosak a cuccaink: a mosás miatt évente fél millió tonna mikroszál landol az óceánokban, ezek nagyobb része poliészter, ami még csak le sem bomlik. Becslések szerint a világtengerekben ma található mikroműanyag 31 százaléka származik poliészter ruhákból. A szintetikus szöveteknek a gyártása is szennyező, 98 millió tonna kőolajat használnak erre a célra évente.

És akkor az iparág emberi vonzatáról még nem is ejtettünk szót. Ahhoz, hogy egy pólót meg tudjunk venni 1.500 forintért, nem csak az kell, hogy ne fizessük meg a felhasznált erőforrások és a szennyezés valódi árát, hanem az is, hogy a dolgozóknak szánalmasan alacsony bérért varrjanak. Nem véletlenül koncentrálódik a ruhaipari gyártás nagy része olyan országokba, ahol a munkavállalói jogok nagyon gyengék vagy nincsenek szigorúan betartatva. Ez nem csak a bérezést érinti, hanem az egyéb viszonyokat is: sok ázsiai gyárban olyan körülmények között dolgoznak az alkalmazottak (többnyire nők), ami belefér az EU definíciójába a rabszolgamunkáról.

Miközben a ruhavásárlás elképesztő méreteket öltött, nem meglepő módon elkezdett csökkenni az az időtartam, ameddig egy-egy ruhát megtartanak az emberek: 2000 és 2014 között ez a felére esett vissza. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 36 százalékkel kevesebbszer (akár csak 7-10 alkalommal) veszünk fel egy ruhát  teljes élettartama alatt, mint 15 évvel ezelőtt. Végtére is a gardróbunk nem végtelen nagyságú, ha jóval több ruhát veszünk, mint korábban, gyakrabban kell selejtezni.

Aki egy kicsit odafigyel, az legalább az adományboltba viszi a felesleges ruháit, nem rögtön a szemétbe dobja. Sajnos van egy rossz hírünk: igazából ezeknek a ruháknak is a kukába kerül a nagy része, mert egyszerűen nincs akkora piaca a használt ruháknak, ami elbírná a leselejtezett mennyiséget. Napjainkban évi 82 milliárd textilszemét keletkezik, ennyivel fel lehetne tölteni például Sydney teljes kikötőjét, a mennyiséget napi szintre bontva pedig másfél Empire State Buildinget az év minden egyes napján.

Aki vacillált egy-egy darab megvásárlásakor, és esetleg pár hét múlva visszanézett a boltba, de ekkor már nyomát sem találta a kinézett ruhának, az nem fog ezen meglepődni, de azért elég sokkoló tény, hogy a fast fashion éllovasai 15-25 kollekciót dobnak piacra évente. 2000-ben az átlag divatcég még évi két kollekcióval dolgozott. A mostani tempó arra jó, hogy a vásárló úgy érezze, mindig valami frissel találkozik a kedvenc boltjában. De egyúttal óriási kényszert is helyez a láncokra: az aktuális ruhaadagot gyorsan ki kell pörgetni, hogy helyet csináljanak az újnak, ez pedig csak leárazásokkal lehetséges, ha lehetséges egyáltalán. Az állandó leárazások anyagilag és a vásárlók tudatában is létrehozzák azt a helyzetet, amelyben a ruhanemű értéktelen, gyakran lecserélhető dologgá válik.

A vevő által kidobott és az eleve eladhatatlan ruhák végül a hulladéklerakókban végzik, ahol bomlásnak indulnak üvegházgázokat eregetve, vagy pedig eltüzelik őket hulladékégető erőművekben. Így legalább nem halmozódnak, viszont érdemes tudni, hogy a ruhaégetés még a szénnél is több szén-dioxidot küld a légkörbe: egy megawattóra energia előállítása ruhákból 1,3 kiló szén-dioxid kibocsátásával jár, ugyanez az a szám szénnél alig több mint 1 kiló, földgáznál pedig csak fél kiló.

De nem csak a textilhulladékból lesz üvegházgáz, a ruháink létrehozása is karbonintenzív folyamat. Olyannyira, hogy a divatipar már a világ kibocsátásának 10 százalékáért (évi 1,2 milliárd tonna) felelős, ha pedig a mostani trend folytatódna, ez 50 százalék környékére mehetne fel 2050-re. Ez nyilván elképesztő nonszensz, de még a mostani szint is fenntarthatatlan, az a 10 százalék ugyanis több, mint a sokat kárhoztatott, környezettudatos körökben már-már cikinek számító repülés és a szintén gyakran mumusként emlegetett tengeri szállítás kibocsátása együttvéve.

Az ágazat vízpazarlása ha lehet, még durvább, a gyapot magas vízigénye miatt egyetlen pamutpóló elkészítése több mint 2,5 ezer liter vízbe kerül. A pamut kihívójaként felfutóban lévő viszkóz gyártása is majdnem ennyire vízigényes, és még durván szennyező is. A globális hulladékvíz 20 százalékának termeléséért a ruhaipar felelős, ennek fő oka a textilfestés: egyetlen farmer festéséhez nagyjából 7,5 ezer liter vizet használnak el.

A vizet egyébként nem csak a gyártás szennyezi, hanem a mosás is, ezért érdemes tényleg csak akkor mosni, ha büdösek vagy koszosak a cuccaink: a mosás miatt évente fél millió tonna mikroszál landol az óceánokban, ezek nagyobb része poliészter, ami még csak le sem bomlik. Becslések szerint a világtengerekben ma található mikroműanyag 31 százaléka származik poliészter ruhákból. A szintetikus szöveteknek a gyártása is szennyező, 98 millió tonna kőolajat használnak erre a célra évente.

És akkor az iparág emberi vonzatáról még nem is ejtettünk szót. Ahhoz, hogy egy pólót meg tudjunk venni 1.500 forintért, nem csak az kell, hogy ne fizessük meg a felhasznált erőforrások és a szennyezés valódi árát, hanem az is, hogy a dolgozóknak szánalmasan alacsony bérért varrjanak. Nem véletlenül koncentrálódik a ruhaipari gyártás nagy része olyan országokba, ahol a munkavállalói jogok nagyon gyengék vagy nincsenek szigorúan betartatva. Ez nem csak a bérezést érinti, hanem az egyéb viszonyokat is: sok ázsiai gyárban olyan körülmények között dolgoznak az alkalmazottak (többnyire nők), ami belefér az EU definíciójába a rabszolgamunkáról.

Azért van, aki takarít maga után

Nem szeretnénk persze elhallgatni, hogy a nagy cégek is egyre inkább kezdenek odafigyelni a környezetterhelésükre. Az Adidas például eltávolítja a műanyagot a termékláncából, a Levi's a vízhasználatát csökkenti, a Nike a megújuló energia felé megy a gyártásban, a H&M visszagyűjti majd részben újrahasznosítja a ruhákat, és így tovább.

Ezek apró lépések a jó irányba, de azt muszáj látni, hogy akármennyit faragnak a jelenlegi szennyező működésmódon, itt már alapvető trendfordulóra lenne szükség. A ruhaipari kibocsátás volumennövekedése olyan esztelenül nagy volt az elmúlt két évtizedben, hogy ez nem folytatódhat így, sőt: mint a fenti számok mutatják, már a mostani szint is bőven sok a bolygónak.

Ha mégis, akkor kuksizd meg legalább

A probléma olyan komplex és az iparág olyan nagy, hogy egyéni fogyasztói döntéseinkkel önmagában nem fogjuk tudni megoldani a kérdést. Aki azonban mégsem szeretne részt venni a fastfashion-őrületben, annak ma már sok lehetősége van másképp megoldani a ruházkodást vagy akár a ruhaajándékozást, hogy a karácsonyhoz is visszakanyarodjunk. Az első két szabály persze, hogy mindent hordjunk a lehető legtovább, és minden darab megvétele előtt gondoljuk végig, biztosan kell-e ez nekünk vagy annak, akinek szánnánk.

Ha pedig a válasz igen, akkor:

Turkálóban vásárolni ma már nem ciki, sőt, nem is szólva arról, milyen örömet tud okozni, ha az ember véletlenül kifog pár ezer forintért egy gyapjúpulcsit vagy egy valódi bőrkabátot.

A környezeti és emberi jogi aggodalmakra válaszképpen a piacon magától is erősödőben van a fenntarthatóbb módszerekkel készült ruhák szegmense. Ezek többnyire jóval drágábbak, mint a fast fashion, cserébe lelkiismeret-furdalás nélküli vásárlási élményt és jobb esetben tartósabb ruhákat ígérnek. Aki még a mosás általi környezetterhelésre is odafigyelne, annak pedig ott vannak a pofátlanul drága, viszont elvileg strapabíró és mosást nem igénylő gyapjúcuccok.

Ha nem kifejezetten a fenntarthatóságra lövő cégtől vásárolunk, akkor is jobb irány, ha az, akinek anyagilag belefér, inkább megveszi a drágább, de cserébe jobb minőségű ruhákat, amelyek tovább maradnak hordható állapotban. (Persze a drágaság önmagában nem garancia sem az etikus gyártásra, sem a minőségre.)

De a fast fashionön belül sem mindegy, mit veszünk: az újrahasznosított anyagból készült ruha környezetbarátabb, a természetes anyagból készült ruha nem olyan kártékony, amikor végül szemét lesz belőle. Az alapdarabok pedig tovább hordhatók anélkül, hogy elkezdenének kínosan divatjamúltnak kinézni, ezt is érdemes fontolóra venni, mielőtt beruházunk egy teljes kollekcióra az aktuális évben menőnek számító, feltűnő darabokból.

(Index, 2019. december 10., Előd Fruzsina írása)

 

Zacsek: fontosabb, mint a brexit

Feleannyi nejlonzacskót vettek a britek, mint egy éve.

Egy év alatt felére csökkent a legnagyobb brit szupermarketek angliai üzleteiben eladott nejlonzacskók száma a brit kormány csütörtökön ismertetett adatai szerint – írja az Index az MTI nyomán. Az Asda, a Marks and Spencer, a Morrisons, a Sainsbury's, a Co-op, a Tesco és a Waitrose üzleteiben

549 MILLIÓ DARAB EGYSZER HASZNÁLATOS NEJLONSZATYROT ADTAK EL AZ ÁPRILISSAL ZÁRULT EGY ÉVBEN.

Az azt megelőző 12 hónapban még egymilliárd felett volt ez a szám

Az Egyesült Királyságban utolsóként Angliában tették fizetőssé a nejlonzacskókat négy éve, öt pennyt kell adni értük. Azóta 90 százalékkal csökkent az üzletekben eladott nejlonzacskók száma, a vásárlók átlagosan most már csak 10 darabot vesznek egy évben, szemben a 2014-ben mért 140 darabbal.

Theresa Villiers brit környezetvédelmi miniszter szerint az adatok azt tükrözik, hogy a szigetország lakossága többé nem akar pazarló társadalom lenni.

Angliában a több mint 250 főt foglalkoztató áruházakat kötelezték arra, hogy pénzért adják a vevőknek a nejlonzacskókat. Skóciában, Észak-Írországban és Walesben az összes kiskereskedőre vonatkozik ez a szabály. Az ötpennys intézkedést az Egyesült Királyságban elsőként Walesben vezették be 2011-ben, majd Észak-Írországban 2013-ban, utána pedig Skóciában 2014-ben. A zacskók fizetőssé tétele vélhetően hozzájárult a szigetország körüli tengerek szennyezettségének csökkenéséhez.

Az üzletektől elvárják, hogy az ebből befolyó összeget jótékony célra fordítsák. Becslések szerint 2015 óta 169 millió font származott a szatyrok eladásából. A brit kormány 2018 decemberében konzultációkat kezdett az 5 pennys ár 10 pennyre emeléséről.

A legfrissebb felmérések szerint amúgy a briteket sokkal inkább foglalkoztatják az éghajlatváltozás lehetséges következményei, mint a brexit hatásai. A ComRes közvélemény-kutató pénteken ismertetett vizsgálata kimutatta, hogy a britek 71 százaléka szerint az Egyesült Királyság jövője szempontjából a klímaváltozás hosszabb távú hatásai fontosabbak lesznek, mint a brexit.

(Index, 2019. augusztus 1.)

 

Nem tudod saját zacsiban mérni a krumplit

Éles  a küzdelem a műanyag zacskók ellen. A legegyszerűbb az lenne a boltban, ha vinnél magaddal egy szatyorkát, kosárkát, amiben méricskélhetnél. De hát az otthonról hozott zacskóról, szatyorról, dobozról ki tudja, mi volt benne előtte, esetleg ami szennyező. Mert ez is számít. A boltos ugyan megengedhetné, hogy magad méricskélj, pakolgass az eladótérben az otthonról vitt zacsidba, de ez kockázatos vállalkozás. Zacskós nehézségek.

Hajdanán műanyag hálós cekkert vittek a háziasszonyok a bevásárláshoz, abba lehetett pakolgatni. A zöldséges boltban egy vályúszerű járatot faragtak a pultba, keresztben, enyhe lejtmenetben, aminek egyik végében az árus belezúdította a krumplit, vagy éppen az almát és az szépen belegurult a vásárló cekkerébe.  A sorrendre persze tanácsos volt ügyelni, a paradicsomot,  vagy az őszibarackot célszerű volt a végére hagyni. A fonott bevásárlókosarat is oda lehetett tartani. Banán, narancs, vagy például avokádó akkor nem volt kapható. Az önkiszolgálás azonban felforgatta a régi világot, hiszen a vásárló válogathat kedvére és maga is méricskélhet, címkézgethet. Ehhez persze már nem jó a régi műanyag cekker, hiszen mindent külön kell a pénztárban kifizetni.

Zacskós frontvonalak

Van is műanyag zacskó a boltban bőven, hiszen a vásárlás oldaláról nézve nagyon is praktikus csomagolóeszköz. A legkisebb zöldséges boltban, vagy éppen a piaci árusok többségénél is ott lóg egy köteg műanyag zacskó, biztos, ami biztos. Kár, hogy kidobva a szemétbe csak kárt okoz.

Éles küzdelem folyik a boltos műanyag csomagolóeszközök visszaszorításáért, nem véletlenül. Ennek egyik terepe a boltokban a helyben kimért élelmiszerek csomagolása, amikor a vásárló maga méricskél a mérlegen és biggyeszti a pénztárnál szükséges cédulát - termékmegnevezéssel, súllyal, árral - a műanyag zacskóra.

Könnyű első nekifutásra rávágni, hogy akkor ott a papírzacskó. A papírzacskó barátságosabb a környezetnek, de hát a nehezebb zöldségfélét már nehezebben bírja, egyszerűen kiszakad, nedves külsejű, vagy puhább, könnyen összenyomódó étekféleséget pedig veszélyes vállalkozás beletenni. Szétázik.

A környezetvédelmi kormányzat már többször nekirugaszkodott, hogy megemelve az eladótári műanyagzacskók környezetvédelmi termékdíját, jobb belátásra bírja a boltosokat és a vásárlókat. A feltételezés az volt, hogy ha drága a műanyagzacskó, akkor kevesebb fogy majd belőle. Ez a gondolatmenet egyébként a műanyag bevásárló reklámtáskáknál már bejött, de abba csak a pénztár - fizetés - után pakolgat a vásárló.

A műanyag bevásárló reklámtáska "ráolvasással" is visszaszorítható volt, hiszen az erősebb fajta többször is használható. Az eladótéri méricskélésnél azonban más a harctéri helyzet.

Választóvonal a pénztár, na és a tisztaság

Ha vásárolunk, ameddig nem fizetünk, addig a boltosé a kiválogatott, vagy kimért portéka, hiába tettük a bevásárló kosárba. És az övé a felelősség is, hogy tisztaság legyen a boltban, amibe az élelmiszerbiztonsági, egészségvédelmi követelmények is vastagon beletartoznak. És itt kezdődnek az újabb zacskós nehézségek.

Az eladótéri műanyag zacskókba - a bevásárló reklámtáskával szemben - még az élelmiszerféleségek kifizetése előtt rakja bele az ennivalónak szántakat a vásárló. És ez okozza a galibát.

Az eladótérben ömlesztve, gyári csomagolás nélkül kínálható élelmiszereknek két nagyobb csoportja van. Az egyik, amikor a vásárló válogatása nyomán a boltos méricskél a pultnál, ilyen a nyers hús, vagy a csemegepultban a felvágott, vagy a sajt, és az eladó be is csomagolja, fel is címkézi az ennivalót. És teszi ilyen, vagy olyan csomagolóeszközbe, műanyag zacskóba, vagy műanyaggal bélelt csomagolópapírba (nehogy szétáztassa a nyers hús, vagy a párizsi a papírt).

A másik csoport, amikor a vásárló maga válogathat, például pékárut, vagy gyümölcs-, zöldségféleségeket. És itt kezdődnek a bonyodalmak.

Első pillantásra önmagában nem lenne gond, ha a vásárló a saját otthonról vitt zacskójába pakolászgatna és méricskélni próbálna, hiszen akkor nyilván okkal feltételezhető, hogy kevesebb műanyag zacskó fogyna.

De hát a vásárló is ember, előfordul például, hogy meggondolja magát, és visszateszi - jó esetben oda, ahonnan elvette - a kiválogatott és le is mért étekféleségét. Gazdag tárháza egyébként a vásárló válogatásának a pénztár előtti tér, a pénztár közeli polc, ahol nem ritka látvány például a keksz, csokoládé mellett a kimért, becsomagolt és felcímkézett nyers hús, vagy felvágott, mert a vásárló, ha meggondolja magát bármiért is, a pulthoz vissza már nem viszi. Ilyenkor is első a kényelem.

A látszatra elegánsabb eset, amikor visszabaktat a ládikókhoz, ahonnan korábban kiválogatta a venni valót és visszaönti, -helyezi, -dobálja, lehet választani. És ha az otthonról hozott zacskója bármiért is szennyezett lenne, az egy veszélyforrás.

A zacskóderbi kockázata

Hát igen, ekkor kezdődhetnek a bajok. Ugyanis az eladótérben kilógatott műanyag zacskók újak és - okkal feltételezhetően - tiszták is. De a vásárló otthonról hozott zacskójánál, dobozánál ez már nem állítható biztonsággal, és ki tudja, mi volt benne korábban. Ha pedig valamiért - bármiért is - a saját műanyag zacskója szennyezett volt, akkor bizony a boltos tárolórekeszbe visszaöntött krumpli, vagy éppen őszibarack élelmiszerbiztonsági veszélyforrást is jelenthet.

Az meg már külön rémtörténet lenne, hogy a kihelyezett kanálkákkal, csipeszekkel, ételfogókkal valóban óvatosan kiválogatott kiflifélét végül visszazúdítja a kedves vásárló - az otthonról hozott, belül ki tudja milyen zacsekjából, vagy dobozkájából. 

És még egy apróság, de hát ez megoldható. A boltos mérlegek úgy vannak beállítva, ha szabályosan működnek, hogy az eladótéri műanyag zacskók súlyát nem adják hozzá a kiválasztott - például banán - súlyához. Ez egy fogyasztóvédelmi előírás, a vásárló pedig azt is kiszúrja úgy egyébként, amikor például a parizerjét dupla papírral méri a boltos. Mert hogy akkor sem lehet belemérni és -számolni a csomagolóanyag súlyát.

De hát egy egyszerű otthoni konyhai mérleget is le lehet nullázni egy gombnyomással, hogy csak azt mérje, amit szeretnénk. De erre is figyelni kell.

Az élelmiszerbiztonsági hatóság a boltosra bízza

Az élelmiszerbiztonságért felelős hatóság, a NÉBIH egy 2019-es állásfoglalása egyébként rugalmas és nem tiltja a vásárló saját csomagolóeszközének, vagy éppen például kosárkájának használatát a boltban. Csak éppen rögzíti, hogy a boltos felelőssége a döntés, engedi-e, vagy nem. Nem véletlenül.

Tehát szó sincs arról, hogy ha valaki egy környezetbarát csomagolást választ, akkor az élelmiszerbiztonsággal nem kell törődnie. A boltosok pedig nem kockáztathatnak.

Bár már akad boltos, aki kísérletezik többször használatos eladótéri műanyagzacskó használatával, próbálgatja ezt a megoldást, de hát éppen a higiénia lehet a buktatója a dolognak, mi történik a zacskóban két vásárlás között - otthon.

Nyilván nem az önkiszolgálás betiltása a megoldás, hiszen ha a gyártó csomagolja be a zöldséget, gyümölcsöt, ő is műanyag zacskóba teszi bele. A lebomló műanyag zacskókkal pedig az egyik gond például az, hogy ha a szelektív hulladékgyűjtőbe teszik, onnan kiválogatni a nem lebomló műanyagok közül elég költséges és munkaerőigényes mutatvány.

Tehát a fejtörés folyik. Kérdés, hogy ki fut be elsőnek, jön egy jogszabályi regula, vagy a boltosok rukkolnak elő egy környezetkímélőbb megoldással.

Egyik olvasónk javaslata is például elgondolkodtató szakemberek szerint. Legyen többször használatos az eladótéri műanyag csomagolóeszköz, csak éppen a pénztár után pakoljon  ki belőle a vásárló a saját műanyag cekkerébe és hagyja a boltban. A méricskélésre, válogatásra szolgáló csomagolóeszköz pedig lehet például egy könnyen mozgatható, nehezen szakadó műanyag doboz is. És akkor nem kell a boltosnak azzal törődnie, hogy mi történt otthon a csomagolóeszközzel. Igaz, majd tisztogathatja, mint a bevásárlókosarat. Mert ami a boltban van, annak tisztának kell lennie, mindegy, hogy honnan jutott oda.

(blokkk.com, 2019. július 29.)

 

Egyszer használatos műanyagok: 2021-től tilos

Itt a döntés: betiltják a szívószálakat, műanyag tányérokat, fülpucolókat az Unióban.

Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer használatos műanyagokból - írja a Napi.hu az MTI nyomán.

Az egyszer használatos műanyagokról szóló irányelv szigorú szabályokat ír elő azokra a termék- és csomagolástípusokra, amelyek megtalálhatók az európai partokat szennyező, tíz leggyakrabban előforduló hulladék között. Az új szabályok megtiltják egyes olyan eldobható műanyagtermékek használatát, amelyek alternatív termékekkel helyettesíthetők. Ezenfelül konkrét intézkedéseket vezet be a leggyakrabban hulladékká váló műanyagtermékek használatának visszaszorítása érdekében

Az irányelv értelmében 2021-től tilos lesz az egyszer használatos műanyag tányérok, evőeszközök, szívószálak, lufipálcák és fültisztító pálcikák használata.

A tagállamok megállapodtak abban, hogy 2029-re elérik a műanyag palackok begyűjtésére meghatározott 90 százalékos célértéket, továbbá arról is, hogy a műanyag palackoknak legkésőbb 2025-ig legalább 25 százalékban, 2030-ig pedig 30 százalékban újrahasznosított anyagból kell készülniük majd.

Az új szabályok hivatalos elfogadása az eljárás utolsó lépését jelenti.

(Napi.hu, 2019. május 21.)

 

Nyomja ki az EU a műanyagokat

Betiltja az EU a műanyag tányérokat, evőeszközöket, szívószálakat és fülpiszkálókat.

Az Európai Parlament (EP) március 27-én támogatta az egyszer használatos műanyagok betiltását 2021-től, írja az Index.

A döntést 560 szavazattal, 35 ellenszavazat és 28 tartózkodás mellett fogadta el az uniós parlament. Így 2021-től az alábbi műanyag termékek lesznek betiltva az Unióban: egyszer használatos evőeszközök (villák, kések, kanalak és pálcikák), egyszer használatos tányérok, szívószálak, fülpiszkálók, léggömbök pálcikái, és oxidatív úton lebomló műanyagok, ételtartók és expandált polisztirolból készült poharak.

Az új szabályok a hulladékok újrahasznosításáról is rendelkeznek. Így a tagállamoknak 2029-re a műanyag flakonok 90 százalékát össze kell gyűjteniük, a műanyag palackoknak 2025-re legalább 25 százalékukban, 2030-ra pedig már 30 százalékukban újrahasznosított anyagból kell állniuk.

A jogszabály emellett többek között a dohánygyártók esetében megerősíti a „szennyező fizet" elvet: bevezeti ugyanis a gyártók kiterjesztett felelősségét. Hasonló rendszer lép életbe a halászfelszerelések terén is, ahol ezentúl a gyártók (nem pedig a halászok) tartoznak felelősséggel a tengeren elvesztett halászhálók begyűjtésének költségeiért.

A jogszabály szerint kötelezővé kellene tenni a csomagoláson feltüntetett figyelmeztetést, amely szerint a műanyag füstszűrős cigaretta eldobása káros a környezetre. Ugyanez vonatkozik a műanyag poharakra, a nedves törlőkendőkre, és az intimbetétekre.

„A jogszabály 22 milliárd euróval csökkenti a környezetnek okozott kár összegét - ennyibe kerül 2030-ig a műanyag szemét Európában. Az Uniónak mostantól van egy környezetvédelmi modellje, amelyet a tengerekbe áramló műanyagszemét globális problémája miatt nemzetközi szinten is terjesztenie kell. A bolygó szempontjából ez elengedhetetlen” – mondta Frédérique Ries belga liberális jelentéstevő.

Az Európai Bizottság adatai szerint a tengerekbe kerülő szemét 80 százaléka műanyag. A jogszabálytervezet által korlátozott műanyagok az összes tengeri szemét 70 százalékát teszik ki. A lassan bomló műanyag felgyűlik a tengereken, óceánokon és a világ és Európa strandjain. A tengeri élőlények – tengeri teknősök, fókák, bálnák és madarak, de halak, kagylók és rákfélék – szervezetében már megjelent a műanyag, amely így az emberi élelmiszerláncban is jelen van.

Korábban már az EP (2018 őszén) jóváhagyását adta a műanyaghulladék mennyiségének visszaszorítását célzó szigorúbb szabályokról szóló javaslatra. Az Európai Parlament akkor szavazta meg az első álláspontját az ügyről, és többek között azt javasolta, hogy a korlátozások vonatkozzanak a polisztirol étel-csomagolóanyagokra is, és olyan szabályozást terjesztett elő, hogy az uniós országok 2025-ig legalább 25 százalékkal csökkentsék az egyszer használatos poharak fogyasztását, 2025-ig faragják felére, 2030-ig pedig a mostani 20 százalékára a műanyag cigarettafilterekből származó hulladékot.

Ezután tárgyalások kezdődtek az EP és a tagállami kormányokat tömörítő uniós testület, az EU Tanácsa között. Négy hónapig tartott, amíg közösen olyan szöveget alkottak meg, amely a parlamentnek és a kormányoknak is elfogadható.

Az uniós jogszabály most kapta meg a végleges jóváhagyást az Európai Parlamenttől. A műanyagok elleni fellépés egyébként egy viszonylag sikeresnek és népszerűnek mondható környezetpolitikai ügy világszerte, a műanyag zacskók használatát egyre több országban adóztatják keményen, vagy tiltják be teljesen, Magyarországon is erre készül a kormány. A jövőt a bioműanyagok jelenthetik, de ezekkel kapcsolatban egyelőre sok a buktató.

(Index, 2019. március 27.)

 

Műanyag zacskó: csak betiltják egyszer

Frissítés: hát most megint mégsem. Pedig még megadóztatták volna: legyen drága, hogy elmenjen a kedved tőle.

Várhatóan szeptember végén hozzák nyilvánosságra azt a jogszabály tervezetet, amelytől a forgalmazott műanyag zacskók jelentős csökkenését várja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szaktárca hosszú távon a műanyag zacskók forgalmazásának teljes tiltását tervezi, írta akkor az MTI.

Jelentős szigorítást terveznek 2019-től a műanyag zacskók és az egyszer használatos műanyag eszközök kiszorítása érdekében - tájékoztatta az ITM az MTI-t.

A közlemény szerint Magyarországon évente több mint 80 darab műanyag zacskót használnak el fejenként, amelyek jelentős része egy használat után azonnal hulladékká válik. A műanyaghulladékok jelentős része hasznosítás helyett lerakóba kerül, még rosszabb esetben a környezetet szennyezi. A természetbe kikerülő műanyag nem csak az állatfajok elpusztulása miatt jelent óriási kárt, de a műanyagok bekerülnek a táplálékláncba, végső soron az élelmiszerekbe és az ivóvízbe is.

A tárca felidézte, hogy Magyarország a vonatkozó európai szabályozást évekkel megelőzve jelentős mértékű termékdíj megfizetését írta elő, amivel sikerült csökkenteni a forgalomban lévő műanyag zacskók számát. Az ITM javaslatot dolgozott ki a műanyag zacskók felhasználását korlátozó intézkedésekről a környezetvédelmi termékdíj-szabályozás keretében. 

A termékdíjtörvény módosításával várhatóan emelkedik a nagyon könnyű műanyag zacskók és a könnyű műanyag zacskók díjtétele. Ezek a gyakorlatban jellemzően a boltokban található "letéphető zacskók" és "csíkos szatyrok". Ezen kívül nő az egyszer használatos műanyag poharak, edények termékdíja, valamint a kör tovább bővül az egyszer használatos műanyag evőeszközökkel, mint például a kanál, villa, kés, keverőpálca és a szívószál - közölte a szaktárca.

Az ITM tervei szerint 2021. január 1-jétől teljesen betilthatják a műanyag zacskókat. A környezetre különösen nagy veszélyt jelentő, oxidatív úton aprózódó műanyag zacskók forgalmazását a szaktárca várhatóan már 2019. július 1-jétől betiltja. Az ilyen zacskók gyártásánál olyan adalékanyagokat használnak, ami miatt a műanyag idővel kis részecskékre hullik szét, de biológiailag nem bomlik le. Az aprózódás az összegyűjtést is lehetetlenné teszi, viszont megnő a műanyagnak a táplálékláncba bekerülésének kockázata.

A tervek szerint a műanyag zacskókra darabszámon alapuló termékdíjat kell fizetni, ami a kereskedőket jobban ösztönözheti arra, hogy ezeket a zacskókat más termékekkel helyettesítsék. Az intézkedés hatására a vásárlók is a hulladékszegényebb csomagolási, tárolási megoldásokat részesíthetnék előnyben - jelezte a minisztérium.

A tervezett intézkedésekkel Magyarország az Európai Unió több tagállamához hasonlóan az egyes műanyagtermékek korlátozásáról szóló uniós irányelv javaslatban foglaltak megvalósítására törekszik - hangsúlyozta közleményében az ITM.

(MTI, 2018. szeptember 16.)

 

Mégsem lesz tejeskávé adó a briteknél

Megbukott a briteknél a tejeskávé adó, a kormány megfúrta. Inkább vigyél magaddal bögrét.

A brit kormány elvetette az úgynevezett tejeskávéadó ötletét, amelyet az eldobható kávéspoharakra vetettek volna ki a hulladéktermelés visszaszorítása érdekében, mert úgy véli, hogy hatékonyabb megoldás, ha a kávézók inkább kedvezményeket adnak azoknak a vásárlóknak, akik saját bögrével érkeznek, írja az Origo.

A brit parlament környezetvédelmi ellenőrző bizottságának januárban ismertetett javaslata szerint az adó mértéke poharanként 25 penny (87 forint) lett volna. Az elképzelés az volt, hogy, ha a tejeskávéadó révén sem sikerül teljesíteni 2023-ig az újrahasznosítási célkitűzéseket, akkor teljesen ki kell vonni a forgalomból az egyszer használatos poharakat.

A szigetország kormánya szerint azonban jobb megoldás, ha a kávézók inkább kedvezményeket biztosítanak azoknak a vásárlóknak, akik saját bögrével érkeznek. Az adójavaslat kezdeményezői szerint a kormány válasza azt sugallja, hogy nem veszi komolyan a műanyaghulladékok kezelésére tett ígéreteit.

"Nagy-Britannia szemetelési kultúrájának pusztító hatása van az utcáinkra, a strandjainkra és a tengereinkre. Mi megoldást javasoltunk az eldobható csomagolások problémájára. A kormány válasza azonban azt mutatja, hogy a meleg szavakon kívül nem tervez valódi lépéseket" - mondta Mary Creagh, a bizottság elnöke.

Hozzátette, a bizottság rendelkezésére álló bizonyítékok szerint a nemújrahasznosítható anyagok alkalmazásának visszaszorítására hatékonyabb módszer az adó kivetése, mint a kedvezmények biztosítása, ahogy ezt a műanyagzacskók megadóztatása is mutatja.

A kormány ugyanakkor azt mondja, hogy nagyon is komolyan veszi az ügyet, de nem akar elhamarkodott következtetéseket levonni.A kávéspoharak mindössze 0,7 százalékát teszik ki a papírcsomagolás-hulladékoknak Nagy-Britanniában.Úgy véljük, hogy fontos a csomagolás- és hulladékkezelés rendszerét a maga teljességében vizsgálni" - fogalmazott a kormány a bizottságnak írt válaszában, hangsúlyozva, hogy további vizsgálatokra van szükség az ügyben.

(Origo, 2018. március 9.)

 

Eldobtad a kávéspoharat - fizess adót

Jöhet a tejeskávéadó, vagy egyszerűen betilthatják az eldobható kávéspoharat a britek. 

Megelégelték a brit törvényhozók, hogy elárasztják az ország szemeteseit és utcáit az eldobható kávéspoharak, ezért azon gondolkodnak, hogy bevezetik az úgynevezett tejeskávéadót ezekre a poharakra. Az adó mértéke poharanként 25 penny (87 forint) lenne, a bevezetésére pedig azért van szükség, mert Mary Creagh, a brit parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint évente  2,5 milliárd eldobható kávéspohár kerül a szemétbe Nagy-Britanniában, írja az Index.

A szigetországban a Pret A Manger, a Costa Coffee, a Starbucks és a hasonló láncok adják el a legtöbb kávét, amelyek mind papírpohárban kínálják a lattét és a frappuchiónot. Az ilyen poharaknak viszont kevesebb mint 1 százalékát hasznosítják újra Nagy-Britanniában, egyrészt mert lusták kimosni és a papírgyűjtőbe dobni a kedves fogyasztók, másrészt mert a papíron lévő vékony műanyag borítás miatt ezeket nehéz is újrahasznosítani.  

A kávézóláncok persze próbálkoznak valahogy arra idomítani az ügyfeleiket, hogy ne halmozzák a szemetet, például az üzletek egy része kedvezményesen adja a kávét azoknak azoknak, akik saját pohárral érkeznek, de így is csak a fogyasztók mindössze 1-2 százaléka él ezzel a lehetőséggel. A brit parlament környezetvédelmi bizottságának tagjai most az remélik, hogy ha megadóztatják a poharakat, vagyis ezen keresztül megemelik a kávé árát, az majd eléri a célt, amit az eddigi kedvezmények nem. 

A tejeskávéadóból befolyó összeget a tervek szerint az újrahasznosítás fejlesztésére fordítják majd, már ha bevezetik. Ha pedig az adóval sem lehet rávenni a briteket, hogy ne dobálják el a papírpoharakat, akkor 2023-tól egyszerűen betiltják majd azokat.

(Index, 2017. január 5.)

 

A görögök fizethetnek a nejlonzacskóért

2018-tól fizetős a bevásárlásoknál használatos műanyag zacskó. De nem minden árusnál.

2018 január elsejétől Görögországban is fizetőssé váltak a bevásárlásoknál használatos környezetszennyező műanyag zacskók– írja az MTI nyomán az Index.

Az év első napjától 4 eurocentbe (12,4 forint) kerülnek a zacskók, 2019-től azonban már 9 centre emelkedik az áruk. A heti piacokra és az utcai árusokra azonban továbbra sem vonatkozik a rendelkezés, ezért a környezetvédők erősen kritizálják is a szabályozást.

Az IELKA görög piackutató becslései szerint a görögök évente fejenként mintegy 400 műanyag zacskót használnak el. Görögország éves szeméttermelése kiemelkedően magas, 500 ezer tonna, ám ennek szélsőségesen alacsony hányadát hasznosítják újra a Greenpeace görög ága szerint. 

Ezt alátámasztják az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EUA) adatai is, a kommunális hulladék újrahasznosítási aránya Görögországban 2015-ben mintegy 15 százalék volt, míg a listavezető Németországban 66 százalék. 

(Index, 2018. január 2.)

 

Kötelező üvegvisszavétel: minden huszadik élelmiszerboltban

2018 januárjától lenne kötelező a háromszáz négyzetméternél nagyobb alapterületű élelmiszerüzletekben a hulladék üvegek visszavétele a vásárlóktól. A felkészülésre jó, ha marad tíz nap, mivel kihirdetett rendelet még nincs, csak tervezet. A karácsonyi, szilveszteri vásárlási dömping időszakában kellene konténereket vásárolni, helyet kialakítani, van, ahol a boltban.

A hulladékgazdálkodás okos dolog, hiszen szennyezéstől, pazarlástól óv. Önmagában az szándék sem vitatható, hogy a nagyobb élelmiszerboltok vegyék vissza a vásárlóktól az üveghulladékot. A szaktárca rendeletének napokban napvilágot látott tervezete erre irányul, amikor előrevetít egy olyan kötelezettséget, hogy a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű élelmiszerboltoknak 2018 január elejétől kötelező lesz visszavenni a vásárlóktól a hulladék, használt, élelmiszereket tároló üvegeket.

Ez nem betétdíjas rendszer, amikor pénz ellenében lehet az üvegeket csere-berélni a boltban, hanem a vásárló elszántságára épít. Egyébként jelenleg is gyűjtenek vissza üveget a nagyobb élelmiszeráruházak, ez része a hulladékgazdálkodásnak.

Az új javaslat a 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű élelmiszerboltokat kötelezné az új rendre. A KSH adatai szerint negyvenezer az élelmiszerboltok száma. Ezek fele rögtön ki is esik a kötelezettek köréből, mivel kisebb alapterületű szakbolt. A további húszezer, szaknyelven élelmiszer jellegű vegyes boltok száma a KSH adatai szerint 20 ezer körül mozog, de átlagos alapterületük mindössze 186 négyzetméter. Ezek között vannak a nagyobb alapterületű áruházak, hipermarketek, szupermarketek, diszkontok.

A 300 négyzetméternél nagyobb alapterületű élelmiszerboltok döntő részben a nagy hazai és nemzetközi láncok körébe tartoznak, ebből kiindulva közel kétezer üzlet válhat kötelezetté (figyelemmel kell lenni arra is, hogy nem az eladótér, hanem a bolt teljes alapterülete számít, amiben a raktár és egyéb, a bolthoz tartozó épületrészek is benne vannak). Természetesen az egyáltalán nem baj, hogy a kisebb boltok ebből kimaradnak, pontosan az ehhez hasonló kivételek is segítenek rajtuk valamennyit. A rendelet tervezete szerint az üvegek visszagyűjtése több módon is végezhető, így konténerrel a bolt előtt, ami autóval is megközelíthető, így ez a megoldás a saját parkolóval rendelkező élelmiszerbolt számára jelenthet lehetőséget. De elhelyezhető a konténer a bolt előtt is, ha nem ütközik valamilyen városképi, vagy közlekedési, biztonsági előírással. És marad egy végső megoldás is, a bolton belüli visszavétel.

Na de hogyan is, januárig

Most már csak két kérdés maradt: miért ilyen rövid a felkészülési határidő, hiszen egyrészt be kell szerezni egy-két ezer, a célnak megfelelő konténert. Itt a biztonságra is ügyelni kell, tehát nem mindegy, milyen is az a konténer. Például ne sérüljön a vásárló, ne lehessen benn turkálni, hiszen ha törik az üveg bedobáskor, a szilánk azért vágni is tud, ne akadályozza a visszagyűjtés a vásárlók és az eladók mozgását és némi felügyelet, rátekintés is szükséges, hiszen például azt sem árt ellenőrizni, mit dob bele a gyűjtőedénybe a vásárló. Ráadásul meg is kell állapodni egy üveghulladékot visszagyűjtő vállalkozással is az időnkénti elszállításról.

És hogy mindehhez mit szól majd a vásárló? Fog-e cipekedni, ha a lakóhelyén nincs lehetősége a szelektív üveg visszagyűjtésre, ez majd később derül ki.

(blokkk.com, 2017. december 12.)

  

Olcsó marad a nejlonzacskó a boltban

Mégsem emelné a termékdíjat a kormány, maradnak a nejlonzacskó árak a boltban.

A most futó törvényjavaslatból egy módosítóval kivennék a zacskó termékdíjának emelésére vonatkozó részt, írja az Index, a Zoom.hu nyomán. Az adóemelés visszavonása formálisan a törvényalkotási bizottság javaslataként jutott a parlament elé, de az ilyen javaslatok mögött általában a kormány áll. Frissítés: időközben az Országgyűlés megszavazta a törvénymódosítást, az már kihirdetésre vár.

A bizottság indoklása szerint változóban vannak az uniós szabályok, korai lenne a kormány által még két hete javasolt termékdíjemelés, indokolatlan terheket róna a magyar cégekre. A kérdés újraszabályozását a kormány felfüggeszti addig, amíg el nem fogadja az unió az új – a korábbinál egyébként vélhetően szigorúbb – környezetgazdálkodási szabályokat.

A hazai boltok többségében már ma is fizetni kell a pénztárnál, ha zacskót kérünk, de a jogszabály alapján egy csomó zacskótípus a sima műanyagokra vonatkozó, ami az olcsóbbik (57 forint termékdíj/kg) kategóriába is belefér, ezért a boltoknak nem kell túl sokat elkérniük érte a vásárlóktól.

A törvénymódosítás pontosabban és szigorúbban határozta volna meg, mi mindent kell az eredetileg a műanyag bevásárló reklám táskák, zacskók számára kitalált, 1.900 ft/kg-os kategóriába sorolni, így az extravékony, pékáru, zöldség és friss hús számára fenntartott átlátszó zacskókon kívül minden durván megdrágult volna a kereskedőknek. A kormányzat a zacskók további visszaszorulását és plusz költségvetési bevételt is remélt a változtatástól.

A kormány mostani visszakozása után viszont úgy tűnik, még egy darabig maradhatnak a magyar boltokban a műanyag zacskók a mostani árakon, vagy éppen ingyen.

A műanyag zacskók üldözése egyébként egyike azoknak a kevés környezetvédelmi vívmányoknak, amiben a fejlődő világ előzi a nyugatot, de fokozatosan Európában és Amerikában is terjed a tiltásuk, adóztatásuk. Az eldobált, évszázadokon át hányódó zacskóktól szenvedő élővilágnak ez nagy győzelem, de egyébként az egésznek kisebb a jelentősége, mint gondolnánk. A visszaszorítás ragadós nemzetközi gyakorlata arra viszont jó példa, mit kellene reagálni a fontosabb környezeti problémákra.

(Index, 2017. október 17.)

 

Pénzért már nem kell a nejlonzacskó

Skótok lettek az angolok.

2015. októbere előtt Angliában ingyen adták a szupermarketekben a nejlonzacskót. A 7 legnagyobb lánc üzleteiben 7 milliárd darab fogyott belőle évente, írja az Origo. Pénzért viszont már nem kellett ennyi a vásárlóknak, 85 százalékkal vissza is esett az elmúlt 9 hónapban a nejlonzacskó kérés az angol boltokban.

A legalább 250 alkalmazottat foglalkoztató üzletekre írtak elő 5 pennys díjat, aminek pontosan ez volt a célja: legyen kevesebb a szemét, hiszen a nejlonzacskók zöme odajutott ott is. A kis üzleteket nem érinti az új szabály, a papírszatyrok pedig továbbra is ingyenesek, de egyes egyes termékek után még mindig nem kell fizetni a nejlonért. Ide tartozik a nyers hal és hús, a receptre kiadott orvosság, a virágok és a magvak. Azt a tényt, hogy így mintegy 6 milliárddal kevesebb zacskót kértek a fogyasztók 9 hónap alatt, úgy könyvelik el, hogy az ötlet remek volt. Az Egyesült Királyság másik három tagországában egyébként már korábban megszüntették a szupermarketekben az ingyenes nejlonokat.

A 6 milliárd darab átlagos méretű nejlonzacskó területe körülbelül 900 ezer négyzetkilométer, majdnem tíz Magyarország. Hosszában sorba rakva egymás után, 3 millió kilométer lenne, amivel 75-ször körbeérné a Földet. A súlya akkora, mint 300 kék bálnáé, 300 ezer tengeri teknősé, vagy 3 millió pelikáné.

A nejlonzacskók gyorsan az óceánban végzik, az évi 8 millió tonna hatalmas terhet jelent a tengeri ökoszisztémának. A biológusok szerint 31 különböző tengeri emlősfajta és 100-féle madár eszi meg gyanútlanul a műanyagot.

(Origo, 2016. augusztus 3.)

 

Zacskóstop Franciaországban

Tilos az eldobható nejlonszatyor 2016. júliusától a boltokban.

2016. júliusától tilos az egyszer használatos műanyag zacskók forgalmazása a francia kereskedelemben. A környezetvédők már évek óta az újrahasznosítható zacskókért és a komposztálható csomagolásért küzdenek.

A tíz évig tartó vita után a még 2015. nyarán megszavazott törvénynek eredetileg 2016. január 1-jén kellett volna életbe lépnie, de az erről szóló rendelet csak nemrégiben jelent meg a hivatalos közlönyben. A gyakorlatban egyébként már év eleje óta nincs műanyag zacskó a francia boltokban.

A tilalom minden kereskedelmi területre vonatkozik, az élelmiszeripartól, a pékektől és hentesektől kezdve a kisebb boltokon és szupermarketeken át a benzinkutakig, a gyógyszertárakig és a piacokig.

2017. elejétől ráadásul a boltok piacairól levehető élelmiszereket is tilos lesz nejlonba csomagolni. Csak bioeredetű és házilag komposztálható - például kukorica- vagy burgonyakeményítőt, algát tartalmazó - zacskókat lehet majd adni a boltokban a vásárlóknak.

A hagyományos zacskók eltűnéséhez egyébként 4-500 évre van szükség. A tengerekben található hulladék 75 százaléka műanyag zacskó, ezeket ráadásul a tengeri teknősök 86 százaléka lenyeli, mert összekeveri a medúzákkal, hívta fel a figyelmet a francia környezetvédelmi minisztérium szóvivője.

Eddig a francia boltosok évente 5 milliárd darab műanyag zacskót használtak, további 12 milliárdot más célra. Igaz, ez csökkent valamennyit, amióta fizetni kell a zacskókért a boltokban. A becslések szerint a mennyiség fele elkallódott a környezetben.

(Origo, 2016. április 1.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.