butikpórázon₪vásárlóktere

Nyisd ki a szemed, ha leárazásra utazol

Az akcióvadászatnak vannak írott és íratlan aranyszabályai. A legkeserűbb pirula: már nyitáskor nem kapni a leárazásra hirdetett portékából. Nyugtával kell dicsérni az akciót is.

Jogszabály akad bőven, ami gátat is szab a leárazási hullámnak, például a reklámokról, az árak feltüntetéséről, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen magatartás tilalmáról, a fogyasztóvédelemről. És vannak íratlan játékszabályok is, tehát van mire figyelni, ha valaki vásárlóként akciós árut keres, vagy boltosként akciót hirdet.

Árháború - néha elkel a zsebszámológép

A leárazás az árról szól, nyilván ez a kulcskérdés. Így a legfontosabb követelmény, hogy az akciónál fel kell tüntetni az árengedménnyel csökkentett új árat is, tehát kevés az árengedmény százalékos mértékének a feltüntetése.

Ugyanannak a portékának - akciótól függetlenül is - ugyanabban a pillanatban nem lehet többféle ára. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a reklámban, reklámújságban, bolti reklámfeliraton, a polcon az árcímkén, vagy magán a terméken ugyanannak a végső eladási árnak kell lennie. Bármilyen eltérés esetén a vásárló csak a legkisebbet köteles kifizetni.

És akkor ott a nyugta. Bizony előfordult már, hogy az akciós áru a polcon még olcsó volt, de a pénztárnál már nem annyira, vagy egyáltalán nem. A boltos széttárja a kezét és arra hivatkozik, hogy az informatikai rendszere még nem lett átállítva. Ez lehet, csak éppen a vásárlónak ehhez semmi köze. Vissza kell kapnia az árkülönbözetet.

Nincs értelme a boltosnak már az akció kezdete előtt feltüntetnie a polcokon az új árakat, bár tudott dolog, kevés a munkaerő, nehéz jól beosztani a feladatokat. Ez megtévesztő lehet, hiszen a vásárló azt hiheti, hogy már olcsóbban lehet megvenni a leárazott terméket. És ha már ki van írva egy kisebb ár, akkor az előbbiek miatt az már él. Más kérdés természetesen az, ha egy reklámban pontosan megjelöli a boltos a leárazás kezdetének időpontját.

Igen, létezik az akcióban is egységár. Erre nagyon érdemes odafigyelni, mert azt is át kell írni, tehát az egységárra is igaznak kell lennie a meghirdetett engedménynek (egységára annak van, amiből több, vagy sok van egy megbonthatatlan csomagolásban, vagy ki kell mérni).

Az egységár fontos akkor is, amikor ott vannak az egyet fizet, kettőt kap, vagy +10% ingyen jelölésű reklámakciók is. Itt különösen izgalmas az egy darab, vagy a 100% ára, van mit mivel összevetni. Hát, előfordult már, hogy így nem is volt annyira olcsó a kiszemelt árucikk. Sőt.

Van, aki az akcióban kapkod, hogy micsoda bomba vétel, de ilyenkor is aranyszabály, hogy érdemes több boltot is megnézni, a net most úgyis olcsóbb (kellene hogy legyen az 5%-os áfa mellett), erre érdemes időt szánni.

Ne szaladj, inkább nyisd ki a szemed

A reklámokban az "akár", "-ig" szócskákra sem árt odafigyelni azért, mert ebben a körben ez nagyon is gyakori. Tehát messziről tűnhet úgy is, hogy minden akárhány százalékkal olcsóbb, miközben nem minden, de az már kisebb betűkkel íródott ki. A vásárlók persze rutinosak, és tudják ezt, de a nagy rohanásban már nem biztos, hogy mindig odanézünk.

A kereskedő egyébként azt és olyan mértékben áraz le, amit és ahogyan akar, persze az előírások megtartása mellett.

És a különböző kuponfeltételekre sem árt odafigyelni, mikor, milyen feltételekkel vásárolhatók le. A boltos megteheti, hogy kiköti, több kedvezmény egyidejűleg nem vehető igénybe (tehát egy kedvezményre jogosító kupon akciós áru megvásárlására már nem használható fel). Ez nem jogellenes, ha a vásárló előre tájékozódhat erről.

Gyakoriak a különböző levásárlási lehetőségek. Itt az időszak végére érdemes odafigyelni, amit persze meg is kell jelölni, de élni is csak addig lehet vele.

Szaladok és nyitáskor már nincs

Csalóka is lehet a csalogató reklám. A legnagyobb csalódás, ha az akció első napján már nyitáskor sincs ott a hőn áhított árucikk a boltban. Vagy nagyon is hamar elkapkodják. A boltosnak viszont előzetesen számolnia kell, hogy a meghirdetett árengedmény milyen forgalmat vonzhat és megfelelő árukészlettel erre fel is kell készülnie. Ha előre látható, hogy a meghirdetett akcióhoz kevés lesz a készlet, vagy a beszerzés pótlásának lehetősége, az hiba.

Előfordulhatnak persze őrült akciók, amikor nem várt ütemben pillanatok alatt viszik a nyilván alaposan leárazott cikkeket, de hát ez már a hatóság dolga lehet, vajon mit lehetett előre sejteni mindebből. Azért a vásárló is tud váratlant produkálni.

És előfordult már az is, hogy a beszállító bakizott nagyot és azért nem érkezett meg időben az áru.

Csere-bere akciósra

Hát igen, a csere-bere és az akciózás hullámai összecsaphatnak. Szép történet, amikor a vásárló visszabaktat a boltba a csere-berére szánt portékával és semmi sem tetszik neki, amit cserére felkínál a boltos. Ebben az esetben a boltos persze több dolgot is tehet, azzal együtt, hogy a csere-bere nem kötelező. A legelegánsabb, de számára a legnagyobb bukta, ha egyszerűen visszaadja a vételárat. Ez azért húzós, persze van rá példa. Adhat persze egy vásárlási utalványt is, levásárlási lehetőséget, nyilván abban az értékben, amennyiért korábban vásárolt a vásárló. Nos, ezekben az esetekben a vásárló vígan dorbézolhat az akciókban, de hát ilyen a bolt.

A web web egy kicsit más

Más a web, ott bizony másodpercek alatt is elfogyhat bármi, ilyen a net, ez ellen nincs gyógyír. De a webáruháznak is számolnia kell azzal, mi várható, ha árengedményt hirdet. Célszerű pontosan behatárolnia az akció kereteit, ami persze a vásárló számára is támpontokat jelenthet és így senkit sem ér csalódás.

Némi mentsvár a készlet erejéig című történet, a készletkisöprés jelölése a boltos számára, ilyenkor a vásárló is már előre számolhat azzal, hogy a meghirdetett akciós áru hamar elfogyhat.

Fontos, hogy a 14 napos kötelező elállási jogot nem érinti az árleszállítás.

Nem szerencsés akciók

Nem szerencsés a vásárlót arra biztatni, hogy gyorsan döntsön, különben lemarad az akcióról, miközben ez nem igaz, mert például van belőle készleten bőven és a boltos hosszabb akciós időszakkal számolt eleve.

A végkiárusításnak is lehet némi hamis kicsengése, így becsapva érezheti a vásárló magát, ha a bolt később nem zár be, vígan ügyködik tovább.

Az akciós árut nem szerencsés követhetetlen módon a polcra helyezni, összemosva a nem leárazott cikkekkel. Az árfeltüntetésnek egyértelműnek kell lennie, az árcédulának kapcsolódnia kell a termékhez, nem célszerű az akciós táblát, vagy az árcédulát mindenáron középre tenni.

Ha már a kirakatban ott van az akcióra utaló reklámfelirat, akkor szerencsés, ha a boltban található leárazott termék is.

És a régi árak. Egyszerű trükknek tűnik az akció előtti napokban feljebb nyomni az árat, vagy egy fal magasabb árat kiírni, abból számolva a dögös akciós árat. Számít a vásárló szemfülessége is ilyentájt, de hát nem lehet minden régebbi árat fejben tartani. Ha viszont az akció időszaka után a vásárló azzal szembesül, hogy annyi a portéka rendes ára, mint amennyiért ő korábban akciósan vette, akkor bizony be lett csapva. Jöhet a békéltető testület.

Jótállás, szavatosság: nem marad el

És az akciós termékekre ugyanúgy igazak a szavatossági, jótállási szabályok, mint egyébként (kivéve, ha a leárazás oka egy hiba, amiről persze előre kell tudnia a vásárlónak és majd eldönti, hogy kell-e neki a karcos, vagy hiányos valami, viszont az előre jelzett hiba miatt már nem reklamálhat később).

Az akciós áru nyugtáját sem szabad eldobni.

(blokkk.com, 2018. január 4.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.