iparospiac₪próbafülke

Nanushka: világmárka Sándor Szandra tálalásában

Nanushka egy magyar márka, ami külföldön is fut. 

A Nanushka igazi magyar sikertörténet, amely ritka a hazai divatvilágban, és jól mutatja, hogy kellő kitartással és tudatossággal mekkora sikereket lehet elérni. Sándor Szandra ruháit – amelyeket a történelem és a kulturális sokszínűség inspirál – olyan sztárok hordják, mint Kendall Jenner, Uma Thurman, Jennifer Lawrence vagy éppen Dua Lipa. Az új kollekció idén a New York Fashion Weeken debütált, ahol lenyűgözte a szakmát, írja az Origo, Balogh Tamás Márk írása.

Sándor Szandra 1982 márciusában született Budapesten. Már kisgyerekként belecsöppent a divatvilágba, hiszen édesanyja – akit mindmáig példaképének tart – a vasfüggöny leomlása után az elsők között kezdett bele gyermekruházat forgalmazásába.

Szandrát az élet középiskolás évei végén, 17 évesen állította az első jelentős válaszút elé. Mivel a divat – mint mondja – természetesen jött számára, ezért nem kellett sokat gondolkoznia azon, hogy milyen irányba folytassa tanulmányait. A szülei viszont a közgazdaság felé terelgették, mert a családból hiányzott valaki, aki jól ért a pénzügyekhez. Úgy tervezték, hogy később Szandra veheti majd át édesanyja gyermekruházati vállalkozásának irányítását. Ez volt a fő oka annak is, hogy kéttannyelvű külkereskedelmi gimnáziumba íratták, ahol viszont hiányolta a kreativitást.

Sándor Szandra a NetAPorter Fashion Family Dinneren New Yorkban FORRÁS: NANUSHKA

Nem is meglepő, hiszen Szandrának teljesen más elképzelései voltak a jövőről. Elmondta szüleinek, hogy őt inkább a divat világa vonzza, és ezért külföldön szeretne tanulni, méghozzá a londoni College of Fashion tervezői képzésén, ahol később diplomát is szerzett.

Számomra a mai napig anyukám jelenti az eltökéltséget, az erőt és a határozottságot. Nagyon bátorító személy az életemben és igaz ez visszamenőleg a karrierem minden szakaszára.

Tanulmányai után hazajött, mert nem tudta Londonban elképzelni a jövőjét. Szakdolgozata írása közben vált számára egyértelművé, hogy elképzelései tényleg szilárdak egy saját márkával kapcsolatban, amit leginkább itthon tudott elképzelni.

„Hazatérésem abszolút érzelmi döntés volt. Nagyon szerencsés helyzetben voltam, sokat utazhattam, Londonban pedig tanulmányaim miatt huzamosabb ideig is éltem. Én úgy gondolom, hogy minél többet láttam és tapasztaltam, annál biztosabb lettem abban, hogy Budapestnek a világon is egyedülálló energiái vannak. Azon felül, hogy a családom és a barátaim – tehát a gyökereim – idekötnek, igazából csak itt tudom elképzelni magam” – mondta Sándor Szandra az Origónak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz tapasztalatokkal tért volna haza Londonból. Sőt, kifejezetten érdekesnek találta a brit fővárosban a történelemből eredő kulturális különbségeket, ezért örült annak, hogy megismerhette az ottani emberek szokásait, életmódját és történetét. Viszont ízig-vérig magyarnak tartja magát.

Számomra a magyar kultúra kulcsfontosságú inspirációs forrás. 

Nagyon tetszik, hogy kelet és nyugat metszéspontja vagyunk, mert ez a kettősség alakítja személyiségünk, esztétikánk, ez szövi át hétköznapjainkat. A kulturális sokszínűség végigkíséri történelmünket, ez pedig egy nagyon sajátos fűszere Európának.”

Miután hazatért, Nanushka – ahogyan gyermekkorában becézték – elkezdte tervezni és felépíteni saját vállalkozását, amelynek végül a saját becenevét adta. Az induláskor sokat jelentettek szülei kapcsolatai ezen a területen, neki pedig több ismerőse is dolgozott fotósként, fodrászként, sminkesként vagy éppen modellként, így nem kellett azért teljesen a nulláról kezdeni. A szerencse is közrejátszott, hiszen váratlanul még egy üzlethelyiség is megüresedett éppen abban az utcában, ahol a családi üzemük működött.

Nanushka meghódítja az Egyesült Államokat is FORRÁS: GETTY IMAGES/ASTRID STAWIARZ

„Egészen a kezdetektől markáns elképzelésem volt arról, hogy mit tartok értékesnek, szépnek. Így viszonylag hamar kialakult a saját filozófiám, mint tervező. Ez vakmerőnek tűnhet, de számomra egyértelmű volt, hogy megpróbálom, bíztam benne, hogy a kitartás és a céltudatosság meghozza majd gyümölcsét. Nagyon hálás vagyok, mert a környezetemben mindenki támogatta az ötletet” – mesélte a Nanushka alapítója.

Azonban megfelelő anyagi háttér nélkül nem lehet sikeres vállalkozást vezetni, legyen bármennyire is tehetséges valaki. Az áttörést 2016 jelentette, amikor a GB Partners által kezelt Exim Növekedési Alap befektetőként szállt be a Nanushkába. Ugyanebben az évben csatlakozott vőlegénye, Baldaszti Péter is a csapathoz, és az ő irányítása mellett nyitott a cég igazán határozottan külföld felé.Az Exim Növekedési Alap támogatásával így megkezdődhetett a tervezett változások kivitelezése.

„Új üzleti modellre volt szükség, amelynek része volt például nagykereskedelmi partnerhálózat átalakítása, a teljes menedzsmentváltás, de arculatváltás is történt, valamint a digitális téren is határozottan fejlődtünk. Ezen felül változtattunk az árazáson és az értékesítési stratégián is” – mondta.

Sándor Szandra, a Nanushka alapítójaFORRÁS: ORIGO

Szandra a tervezésben és a kreativitásban tud igazán kiteljesedni. Míg kezdetekben sportos és bohém darabok is szerepeltek a kollekcióban, addig az évek alatt egyre inkább a nőiesség és annak újraértelmezése került előtérbe. A Nanushka ruháiban ma a funkcionalitás játssza a legfőbb szerepet. A márkánál hisznek abban, hogy ha valami letisztult és a célszerű, az egyenlő a szépséggel.

Minden tervezési szakasz az inspirációval kezdődik, ehhez pedig az utazás és a történelem a legjobb forrás. Arra törekszik, hogy a legváltozatosabb korszakok és kultúrák jegyeit hozza egyensúlyba egy kollekción belül.

Ha megvannak a tervek, akkor azok mintázásra kerülnek, onnan pedig a gyártásra. A gyártási folyamat 80 százalékban Magyarországon zajlik, amire elképesztően büszkék vagyunk” – hangsúlyozta a divattervező.

A ruhákat pedig túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az egész világon kedvelik, így a Nanushka is gyors ütemben növekszik, ma már az alkalmazottak száma megközelíti a hetvenet, és a cég évente százezer ruhát gyárt. Idén olyan nevek viselték a márka darabjait, mint Kendall Jenner, Uma Thurman, Jennifer Lawrence, Janet Jackson, Emma Watson vagy Dua Lipa.

„Mindre nagyon büszkék vagyunk, de ha ki kellene egyet emelnem, az azt hiszem, Jodie Foster lenne. Hihetetlen érzés, hogy egy ilyen nagy ikonon láthatom a kreációmat” – hangsúlyozta Szandra.

Az Oscar-díjas színésznő, Jennifer Lawrence, a Nanushka egyik ruhájábanFORRÁS: NANUSHKA

A Nanushka tavaly mutatkozott be az Egyesült Államokban a New York Fashion Weeken, ahova idén is meghívták őket, amely nagy megtiszteltetésnek számít. Ott mutatták be Sándor Szandráék a Nanushka 2019-es tavaszi-nyári kollekcióit is. Ezt követően a márka valósággal berobbant a köztudatba, és azóta már boltot is nyitottak Los Angelesben. Szandra elmondta, hogy nagyon jó visszajelzéseket kapnak, és látszik, hogy a márka jó irányba megy, egy beérett, tudatosan kialakított és menedzselt brandről van már szó. Hozzátette: mindez azt jelzi, hogy a Nanushka mostani sikerei egy hamarosan meghatározó márka megjelenését vetítik előre.

A Nanushka tervei között szerepel további önálló boltok nyitása külföldön, valamint a nagykereskedelmi értékesítés szempontjából és a digitális fronton is cél a növekedés és a fejlődés.

„Mi próbálunk nemcsak lépést tartani, de minél hosszabb távon gondolkodni. Nagyon sok tervünk van és célunk, és szeretnénk mindegyiket megvalósítani! A legnagyobb esemény mostanában a New York Fashion Weeken történt prezentáció volt, ez hatalmas előrelépés: ezután csak rajtunk múlik” – fejtette ki a márka alapítója.

Az értékesítés már jelenleg is harminc országban zajlik, online pedig ez a szám már 130.Ezek közül Szandra a Los Angelesben található pop-up store-ra a legbüszkébb, ahol április óta tudják a tengerentúli vásárlók beszerezni a kreációit. Idén egy másik nagy vágya vált valóra: Párizs leghíresebb luxusüzletében, a Le bon marche-ban lesznek megtalálhatóak kollekciói.

A Nanushka budapesti üzlete, ahol nemcsak vásárolni, de kávézni is lehet. Az üzlet hangulata, enteriőrje teljesen a Nanushka-világgal, esztétikájával azonosFORRÁS: NANUSHKA

Az értékesítésben különböző ügynökségek is segítik a céget. Az ügynök szerepe azért könnyíti meg az értékesítést, mert ismeri a saját piacát, tudja, hogy mire van szükség és igény, és össze tud kötni olyan disztribútorokkal, akikkel érdemes hosszú távon együttműködni.

És hogy mivel tölti Szandra az idejét, amikor éppen nem dolgozik? Saját bevallása szerint imád enni és utazni. A legújabb szerelme pedig a kerámiázás, amelyet nemcsak remek kikapcsolódásnak tart, de izgalmas módja a kreativitás kiélésének – mind a formákkal és a színekkel való játék, mind anyagismeret szempontjából jó gyakorlás. A jövő divattervezőinek pedig azt tanácsolja, hogy legyenek türelmesek, kitartóak, és a lényeg, ha belevágnak, akkor bizony elengedhetetlen egy professzionális csapat felállítása.

(Origo, 2018. október 7., Balogh Tamás Márk írása, fotó: NANUSHKA)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.