kirakatles₪plázarítus

Hongkong a turisták kedvence

Sorozatban a kilencedik éve Hongkong a turisták legnépszerűbb városa a világon. 

Az Euromonitor International Top 100 úticél kutatása szerint az ázsiai város 2016-ban 26 millió látogatót fogadott, de koránt sincs még a csúcson: az előrejelzés alapján a turisták száma 44 millióra kúszhat fel 2025-ig, írja az Index.

A második helyezett szintén Ázsiában található, Bangkokba 21,3 millióan látogattak el 2016-ban, az éves növekedés meghaladta a 10 százalékot. Az utolsó dobogós 19,2 millió turistával 2016-ban London, ahol szintén növekedést jeleznek előre, 2017-ben 19,8 millió főre nőhet a látogatók száma. 

 

Ázsia városai összességében dominálják a listák, a top 100-ból 41 város található Ázsiában, és arányuk a jövőben még tovább nőhet, 2025-re már akár 47-en lehetnek. Az első tízben is hatalmas a fölényük, a legnépszerűbbek közül hét város található a legnépesebb kontinensen. A kínaiak nagy mértékben meghatározzák az adatokat, a trónról letaszíthatatlannak tűnő Hongkong a turisták túlnyomó részét Kínának köszönheti, Szöul 15 százalékos csökkenése mögött is a Kína és Észak-Korea közti feszültségek miatti, a kínai turisták közti népszerűségcsökkenés állhat. 

Európát sem kell félteni azért, a turizmus jelentősége folyamatosan nő évről évre. A terrorcselekmények ugyanakkor visszavetnek egyes úticélokat, az elemzés szerint Brüsszel, Párizs és Isztambul is megérezte ezt 2016-ban. A kontinens legnagyobb nyertese Kréta fővárosa, Heraklion, amely 11,2 százalékot tudott nőni 2016-ban. A legtöbb pénzt még mindig Londonban hagyják ott a turisták, összesen 14,7 millió dollárt költöttek tavaly.

Az amerikai kontinensen New York és Miami a fő célpontok, 13,1 valamint 8 millió főt várnak ezekbe a városokba 2017-ben, az USA-n kívül pedig Cancun, Toronto, Mexikóváros, Vancouver és Punta Cana mutatják a legerősebb növekedést. 

A Közel-Keleten Dubaj a legnépszerűbb, 11,2 százalékot nőtt 2016-ban, 2017-ben 17 millió főt várnak. Mekka szorosan a nyomában van 9,8 százalékos növekedéssel, 2017-ben akár 8,7 millióan is megfordulhatnak a zarándokvárosban. A szubszaharai Afrikából az egyetlen város, ami befért a legnépszerűbb 100-ba, Johannesburg. Az afrikai turizmust a várakozások szerint felpörgetheti a 2016-ban bevezetett Afrika-vízum, aminek kiváltásával 53 országba el lehet látogatni a kontinensen. 

Így néz ki a top 10 a 2016-os számok alapján:

  1. Hongkong: 26,6 millió fő
  2. Bangkok: 21,3 millió fő
  3. London: 19,2 millió fő
  4. Szingapúr: 16,6 millió fő
  5. Makaó: 15,4 millió fő
  6. Dubaj: 14,9 millió fő
  7. Párizs: 14,4 millió fő
  8. New York City: 12,7 millió fő
  9. Sencsen: 12,6 millió fő
  10. Kuala Lumpur: 12,3 millió fő

(Index, 2017. november 8., fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary)

 

Már a thai szexturizmus sem a régi

Több a női turista Kínából, mint a férfi, ami arra is utalhat, hogy hanyatlik a thai szexturizmus. De van.

A vietnami háború követő évtizedekben a Bankok Patpong nevű piroslámpás negyedének gogo-táncosai váltak a thaiföldi turizmus jelképévé. 2016-ban viszont évtizedek óta először jött több női turista Kínából, mint amennyi férfi, aminek persze a thai hatóságok eléggé örülnek, hiszen évek óta küzdenek azért, hogy a szexturizmus felől a vásárlónegyedek, strandok és templomok felé tereljék az országba érkező turistákat – írja a Reuters nyomán az Index.

Thaiföldön a szexturizmus a hatvanas-hetvenes években futott fel, amikor az amerikai hadsereg az országban állomásozott. A turisztikai minisztérium adatai alapján tavaly az országba látogató 32 millió turista 52 százaléka volt nő: ugyanez az arány 2012-ben még csak 42 százalék volt. Thaiföld turisztikai minisztere szerint a női turisták alacsony arányának az volt az oka, hogy az országról az a hír járta, hogy bár olcsó, de veszélyes. Az adatok alapján ugyanakkor úgy tűnik, hogy megváltozott az ország imázsa.

Délkelet-Ázsia második legnagyobb gazdaságának 12 százalékát teszi ki GDP-arányosan a turizmus, és ez a thai gazdaság egyik leggyorsabban növekvő iparága. A turisták között a kínai nők száma 2012 óta csaknem megnégyszereződött, így 5,3 millióra nőtt. Ennek az az oka, hogy a gazdagabb kínai férfiak gyakran a családjuk több női tagját is magukkal viszik az útjaikra.

A thai turisztikai hivatal egyébként kampányt is indított, hogy több nőt vonzzanak az országba, aminek keretén belül egy alkalmazást is készítettek, amivel kedvezményt lehet kapni néhány hotelben, fürdőben, bevásárlóközpontban és étteremben.

Bár a helyi szexturizmus még mindig jelentős a teljes turisztikai iparágon belül, az utóbbi időben a hanyatlás jelei látszanak, sok vállalkozás be is csődölt, mások csak a vendégek számának csökkenésére panaszkodnak. 2014-ben a junta vezetése többször a bordélyházakra és szórakozóhelyekre küldte a hatóságokat, de a Reuters cikke szerint ezek az ellenőrzések nem sok következménnyel jártak.

(Index, 2017. október 20., fotó: Athit Perawongmetha, Getty Images Hungary)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.