kirakatles₪plázarítus

Mall.hu: kérdések azért vannak

El lehet-e állni bezárt átvételi pontok mellett. Mennyit jelent a késedelmes visszafizetés. És miért hallgatnak a fogyasztóvédők.

2017 november 14-én indította az adóhatóság azt a nagyszabású eljárását az érintett vállalkozások telephelyein, melyben egy 4,5 milliárd forint értékű adócsalás a gyanú. A NAV sajtótájékoztatása szerint az akció célja, hogy felszámoljanak egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet, amely 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul. Az akció során, melyben több százan vettek részt, mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak, tájékoztatta a NAV az MTI-t.

A Mall.hu internetes áruház, amelynek telephelyét szintén ellenőrizték, közölte: valótlan az az állítás, hogy büntetőügyben érintettek. A Mall.hu honlapja jelenleg (november 17., reggeli órákban) elérhető,  működik. Egy tájékoztató felirat azonban árulkodik a történtekről, mégpedig az, mely szerint "Tájékoztatjuk, hogy budapesti átvételi pontjaink technikai okok miatt jelenleg nem elérhetőek".

Az MTI tudósítása szerint, mivel a hatóságok a cég raktárkészletét is vizsgálták, a késésben érintett vásárlókat értesítették és folyamatosan fogadják az új megrendeléseket, amelyeket a vállalatcsoport központi, csehországi raktárából teljesítenek, házhoz szállítással, a személyes átvételre azonban egyelőre nincs lehetőség. A cég sajtótájékoztatása szerint a fennakadások nem érintik a garanciához és elálláshoz kapcsolódó jogokat, a vételárat és a szállítási költséget visszafizetik, ha a késedelem miatt a vevő eláll a vásárlástól, de a visszautalás a szokásosnál tovább tarthat.

A Mall.hu 2016 évi magyarországi árbevétele 11,6 milliárd forint volt 2016-ban. Figyelemmel az év végi forgalom nagyobb súlyára, az év végéig hátralévő időszakban több milliárd forint árbevételre számíthatott még korábban az üzleti tervei készítése során a cég (az évközi árbevétel időbeli megoszlásáról nincs nyilvános adat).

A vásárlók számára azért óhatatlanul felvetődik néhány kérdés.

Elállás  

A jog szerinti, indoklás nélküli 14 napos elállási jog már a rendelést követően él, tehát akkor is, ha az áru kiszállítása, vagy átvétele még nem történt meg. A 14 nap egyébként az áru átvételétől ketyeg.

A rendelés törlése, ha még nem fizetett a vásárló, csak leadta a rendelését, egyszerű bármely internetes áruház esetében, csak törölni kell a vásárlást. Ha már előre fizetett a vásárló, de még nem érkezett meg az áru, akkor is hasonló az eljárás, de ebben az esetben a kifizetett pénzt (a termék árát és a szállítási költséget, ha az nem ingyenes), egy elállási nyilatkozat keretében vissza kell kérnie (a minimális követelmény, hogy ez egyértelmű legyen és elégséges elektronikus úton megküldeni, bár ilyen súlyú esetben célszerűbb postai, tértivevényes úton ezt megtenni, ha később valamilyen jogvita támadna, ez hatékonyabb mód). 

Az utánvétes rendelés visszamondása is viszonylag egyszerű az áruátvétel előtt, hiszen fizetés még nem történt.

De ami nehezebb feladvány lehet: visszajuttatni a lemondott árut

Megtörtént a fizetés és az áruátvétel, de így is ott a 14 napos elállási lehetőség. A Mall.hu a honlapján közzétett általános üzleti feltételek szerint háromféle módot kínál a termékek visszajuttatására:

- elküldeni szabvány postai levélként az Internet Mall Kft. székhelyének címére (1139 Budapest, Váci út 99.),

- a postai szabvány levélként nem feladható termékeket a futárszolgálattal csomagként feladva az Internet Mall Hungary Kft. 1225 Budapest Campona utca 1., DC2 szám alatti telephelyének címre küldeni,

- személyesen visszavinni az adott terméket kiadó Pick Up Pontra.

Kérdés, hogy ha a budapesti telephelyek nem elérhetők, akkor az előbbi visszajuttatási módok hogyan működnek.

Nehezen működhet a 65 napos visszavásárlási garancia és a minőségi reklamáció

A cég tájékoztatása szerint a 14 napos elállási jogon túl 65 napos visszavásárlást vállal (ebbe az esetben utalványt ad, ami egy éven belül levásárolható). Ennek feltétele, hogy a vásárló a terméket a vásárlónak el kell eljuttatnia a Pick Up Pontok valamelyikébe. A cég a honlapján két budapesti átvételi pontot jelöl meg, de aztis, hogy ezek most nem elérhetők.

Hát ha ezek nem elérhetők, akkor ez nehezen mehet. Más tájékoztatás hirtelenjében nem akadt a cég honlapján.

Hasonló kérdés vetődik fel a minőségi reklamációk intézésében. A vásárló általában választhat, hogy maga viszi szervizbe a meghibásodott terméket, de vissza is vihet a boltba, ilyenkor a kereskedő intézi a továbbiakat.

A Mall.hu úgy tájékoztatja a vásárlót, hogy a vevő a kellékszavatossági joga érvényesítése esetében köteles a terméket a Pick Up Pontok valamelyikére visszajuttatni (a számla másolatával és a hiba leírásával együtt).

Nos, ez sem biztos, hogy zökkenőmentesen megy. 

A vásárlók reklamációjának kezelése sem egyszerű ezek után. Például a vevő a termék hibájának fennállását a a cég kérésére személyesen, a Pick Up Pontok egyikén köteles bizonyítani. Ez sem egyszerű feladvány.

Az már csak hab a tortán, hogy a vásárlók könyve csak az átvételi pontokon elérhető.

Kérdés az is, hogy a csehországi szállítások mellett megkapnak-e a vásárlók minden szükséges magyar nyelvű tájékoztatást.

A vásárló nem tehet a történtekről, így ha eláll, a jogban előírt 14 napos visszafizetési határidőt a szolgáltatónak tartania kell. A "szokásoshoz" képest késhet, de ezt a 14 napotmár nem lépheti túl.

És a fogyasztóvédők eddig hallgattak.

(blokkk.com, 2017. november 17.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.