web₪zseb

Twitter: jut is, marad is

Zuhant Trump kedvenc játékszerének az értéke. 

A madárcsicsergős cég már több mint egy évtizede az egyik legelterjedtebb hírforrás a világon, pedig többségében nem újságírók írják, és egyik legismertebb arca mára az Egyesült Államok elnöke lett, írja a Világgazdaság.

A Twitter a közösségi média egyik formabontó platformja, amely mikroblog-szolgáltatóként csakis a tömör (most már maximum 280 karakter hosszúságú, korábban 140 volt) szövegek megosztására jött létre tizenhárom évvel ezelőtt.

Az oldal az Odeo nevű podcasting cégen belül egy kutatási és fejlesztési projektként indult el, melyet Jack Dorsey, Noah Glass, Biz Stone és Evan Williams alapított 2006 márciusában, később a szolgáltatás még ez év júliusában már debütálhatott is.

Az első rövid üzenetet („tweetet”) Jack Dorsey küldte ki, akkor még „twttr-ként” nevezett mikroblogon: „just setting up my twttr”.

Mostanra már naponta 500 millió tweetet posztolnak a felhasználók.

A név jelentése madárcsicsergés vagy egymást követő gyors hangok. Jack Dorsey, a cég alapítója és vezérigazgatója szerint tökéletesen leírja projektjük célját.

Hírgép lett belőle

A hashtagek (#) használata a Twitteren terjedt el 2007-ben: először Chris Messina egykori Google fejlesztő, valamint a Google+ designere biggyesztett először egy Twitter-üzenet elé, amely mára nélkülözhetetlenné vált a közösségi platformokon való keresésekben. A hashtag szó egyébként 2010-ben, vagyis három évvel az első használata után került be az oxfordi szótárba, a Scrabble szótárba pedig 2014-ben.

A legelső Twitter-forradalomként pedig 2009. április 7-ét tartják számon: több ezer antikommunista fiatal tüntető lepte el Moldova fővárosát, az elnöki irodát és a parlamentet, mivel a kormányzatot választási csalással gyanúsították. Az eseményekről a Twitteren részletesen, percről percre frissülő információkkal értesítették az embereket, például a #moldova, #chisinau, #pman hashtagekkel (a főváros főterének Piaţa Marii Adunări Naţionale a neve).

Ugyanebben az évben Mahmúd Ahmadinezsád Irán elnökét választási csalás útján újra megválasztották, ami miatt utcai megmozdulások törtek ki, melyeknek koordinálásában és az információk gyorsabb terjesztésében a Twitternek is fontos szerepe volt. Bár többen úgy tartják, messze nem volt akkora szerepe az események alakításában: a United States Institute of Peace intézmény tanulmánya szerint a közösségi oldalak inkább a konfliktusos zónákon kívül terjesztették hatásosabban az információkat, mint ahol forrongások voltak.

Fotó: AFP

Bő egy évvel később 2010. júliusában Tunéziából erőszakos tüntetéssorozat indult el, amely egész Észak-Afrikában és a Közel-Keleten is utcai megmozdulásokat gerjesztettet a hatalommal szemben, és valóban a nemzetközi hírcsatornák informálásában nagy segítség volt a Twitteren zajló kommunikáció.

Mára a közösségi oldal első számú információs felületeként is funkcionál, ahol rövidebb videók, fotók azonnali megosztására is alkalmasak – a legnagyobb híroldalak percről perce való tudósításaikban szinte elképzelhetetlen, hogy a Twitterről ne osszanak meg friss információkat egy-egy rendkívüli történésről.

Jack Dorsey Fotó: AFP

Dorsey ezért is mondhatta korábban, hogy a Twitter nem egy közösségi oldal, hanem az emberek hírhálózata.

A Twitter ügyvezető igazgatója szerint mára az oldaluk lett az elsődleges információforrás, amely a hírekről és a felhasználók közötti információk cseréjéről is szól.

Donald Trump amerikai elnök 2012 óta használja a Twittert – még jóval a politikai pályája előtt elkezdte –, a közösségi oldalról korábban úgy nyilatkozott, hogy szeretem a Twittert. Olyan, mintha saját újságod lenne

Az amerikai elnök azóta is folyamatosan gyártja a közbeszéd tematizálására alkalmas posztjait, nem egyből botrány is lett, mint amikor az amerikai hírszerzést bírálta. 

Ez már nem Donald Trumpról szól, hanem az Egyesült Államokról –fakadt ki a CIA korábbi főnöke. John Brennan szerint az akkor hivatalba lépő elnök túlságosan könnyedén mondta ki véleményét a Twitteren. Trump a napokban a tanácsadójának férjét „totális lúzernak” nevezte, mert a férfi azt írta a Twitter-oldalára, hogy inkább Ausztráliába költözik, mint hogy még egyszer Trumpra szavazzon, és azt is állította, az elnök mentális állapota rossz.

Előrébb is van még hely

A Twittert havonta 326 millió ember használja, ez azonban 9 millió felhasználóval kevesebb, mint 2018 közepén, és 4 millióval kevesebb, mint 2017 végén.

A cég vezetése a csökkenést elsősorban az európai új adatvédelmi törvény és néhány technikai problémával magyarázza, de így is a cég statisztikája szerint 5,9 százalékkal több ember használja a Twittert naponta: míg a havi felhasználók csökkennek, a napi felhasználók száma folyamatosan nőtt 2016 óta.

A Twitter 2018 utolsó negyedévében 909 millió dolláros árbevételt ért el a várt 868 millióval szemben. A most kezdődött negyedévre 712-775 millió dollár közötti árbevételt vár a cég, ami alulmúlja a 766 millió dolláros konszenzust. Az egy részvényre vetített, egyszeri tételektől megtisztított nettó nyereség 31 centre jött ki, miközben a szakértők 25 centet jósoltak.

(Világgazdaság, 2019. március 22.)

 

Nyereség: ezt nem kapkodta el a Twitter

Pályafutása során először nyereséges lett a Twitter.

A 2017 negyedik negyedévben már nyereséget is csinált a Twitter, de a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál felhasználóinak száma kevesebb volt a vártnál, írja a Világgazdaság, az MTI nyomán.

A befektetőket zavarta, hogy a Twitter korábban képtelen volt nyereséget felmutatni, jóllehet a médiában mindenhol felbukkan és nagy népszerűségnek örvend a híres emberek, sportolók és politikusok körében. A Twitter 2017 októberében jelezte, hogy áttörés várható a költségek csökkentésének nyomán.

A San Franciscó-i székhelyű vállalkozás bevételei 2 százalékkal, 732 millió dollárra emelkedtek 2017 utolsó negyedévében. A nyereség 91 millió dollár, részvényenként 12 cent volt, szemben az egy évvel korábbi 167 millió dolláros, részvényenként 23 centes veszteséggel. Az egy részvényre jutó nyereség 19 centre rúgott 2017 október-decemberben, míg elemzők 14 centet vártak.

 

2017 egészében a Twitter bevétele 2,4 milliárd dollár volt, 3 százalékkal csökkent az előző évhez képest, míg a veszteség a 2016-ban elkönyvelt 457 millió dollár kevesebb mint negyedére, 108 millió dollárra csökkent.

A Twitter felhasználóinak száma éves szinten 4 százalékkal növekedett 2017 negyedik negyedévben, 330 millió aktív felhasználója volt, kevesebb az elemzők által várt 332 milliónál. Az előző negyedévhez képest nem változott a felhasználók száma, miközben a Twitter hamis fiókok tízezreit törölte.

A felhasználók számát azért követik nagy figyelemmel a befektetők, mert a jövőbeni potenciális reklámbevételek fokmérőjének tekintik.

A 2006-ban alapított vállalkozás részvényeit 2013-ban vezették be a New York-i tőzsdére.

(Világgazdaság, 2018. február 8.)

 

Lassan nő a Twitter

Ráadásul továbbra is veszteséges.

A Twitter, a mikroblog-szolgáltatást nyújtó közösségi portál 2016. második negyedévében éves összehasonlításban 20 százalékkal, 602 millió dollárra növelte bevételeit, az elemzők azonban ennél többet vártak. A 2006-ban alapított cég részvényeit 2013-ban vezették be a New York-i tőzsdére, azóta pedig nem fordult elő, hogy ilyen alacsony ütemben növelte bevételeit.

A Twitter tevékenysége továbbra is veszteséges, 107 millió dollár, részvényenként 15 cent veszteséget könyvelhetett el a június 30-án zárult három hónapos időszakban, kisebbet az egy évvel korábbi 137 millió dollárnál, részvényenkénti 21 centnél.

A Twitter felhasználóinak száma mindössze 1 százalékkal növekedett a második negyedévben: 313 millió aktív felhasználója volt, szemben az előző negyedévi 310 millióval. Egy év alatt, 2015. július óta mindössze 9 millióval emelkedett a Twitter-felhasználók száma, ami elenyésző mértékű ahhoz képest, hogy például a Facebook közösségi portál ugyanez alatt az idő alatt több mint 164 millióval tudta gyarapítani felhasználói számát.

A Facebookot egyébként mintegy 1,6 milliárd ember használja aktívan, de az Instagram fotómegosztó közösségi hálózatra is havonta 500 millió felhasználó lép be. A fiatalok kedvenc önmegsemmisítő üzenetes chatalkalmazását, a Snapchatet naponta mintegy 150 millióan használják.

(Investor.hu, 2016. július 27.)

 

Döcög a Twitter

Kevesebb az amerikai felhasználó és több a veszteség.

Egyes helyeken kezdenek a felhasználók elpártolni a Twittertől: 2015. negyedik negyedévében már csökkent az amerikai felhasználók száma az előző három hónaphoz képest. A hirdetési bevételek ugyanakkor tovább nőnek. A társaság viszont továbbra is veszteséges, főként a részvénykompenzációs költségek miatt.

Összességégében megállt a Twitternél a felhasználószám növekedése: a társaságnál először fordult elő, hogy már nem növekedett a felhasználók száma a negyedévben az előző negyedévhez képest. Számos újítást vezetett be a társaság, amivel a szolgáltatás használatát könnyebbé tette és amelyektől azt remélte, hogy a felhasználók több időt töltenek majd a Twitteren. A havonta aktív felhasználók száma végül 320 millió volt a 2015. október-decemberi időszakban, ami nem jelentett változást az előző harmadik negyedévhez képest. Az előző év azonos időszakához mérve ugyanakkor még 9 százalékos volt az emelkedés.

A Twitter 2016. elején javított, az év első hónapjában a havonta aktív felhasználók száma már ismét a 2015. harmadik negyedévi értékre emelkedett.

A bevételek továbbra is kétszámjegyű növekedést mutatnak, 2015. negyedik negyedévében 48 százalékkal emelkedtek az előző évihez képest. A bevételek nagy részét, mintegy 90 százalékát a hirdetési bevételek adják, ami 2015. utolsó negyedévében 641 millió dollár volt.

Továbbra is veszteséges ugyanakkor a társaság, a működési eredmény szintjén 67 millió dolláros, a nettó eredménye pedig 90 millió dolláros veszteség lett.

2016 első negyedévére a Twitter 595-610 millió dollár közötti bevételt vár, kevesebbet, mint az elemzők, esett is a részvények árfolyama 3%-ot.

(Portfolio, 2016. február 11.)

 

Nem akar igazán menni a Twitternek

A piac több bevételt vár, bár nem kevés, ami van, nyereség viszont nincs is.

Az elemzői várakozásoktól elmaradt a Twitter bevétele 2015. első negyedévében, 436 millió dollár lett, a várt 457 millió dollárral szemben. Az elemezők bizonyára kényesek, hiszen ez az árbevétel így is 74 százalékkal magasabb, mint az egy évvel ezelőtti azonos időszaké. A hirdetési bevételek 72 százalékkal nőttek, 388 millió dollárt könyvelhetett el a Twitter, aminek közel 90 százaléka mobil hirdetésekből folyt be.

A Twitternek továbbra sem sikerült nyereséget elérnie, most is 162 millió dollár veszteséget mutatott az eredménysor, ez 25 centes egy részvényre jutó veszteséget jelent.

2015. második negyedévére 470-485 millió dolláros bevételt vár a Twitter, ami ugyancsak elmarad az elemzők várakozásától, az 538 millió dollárostól. A teljes 2015. évre adott 2,2-2,3 milliárd dolláros árbevétel terv is kisebb a piacon várt 2,4milliárd dollárnál. Az eredmények közzétételét követően esett a Twitter részvényárfolyama, közel 20 százalékot.

(Investor.hu, 2015. április 29.)

 

Bukott egyet a Twitter

A bevétel jócskán nőtt, a felhasználók száma kevésbé, a veszteség pedig maradt.

A Twitter a 2014. július-szeptemberi időszakban 361 millió dolláros bevételt ért el, ez 114 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest. A Twitter forgalmának túlnyomó részét a reklámok adják, a harmadik negyedévben ez 320 millió dollár volt, 109 százalékos növekedés mellett. A bevétel összetételében a mobileszközökön megjelenő reklámok részesedése a harmadik negyedévben már elérte a 85 százalékot. A Twitternek egyre nagyobb a forgalma az Egyesült Államokon kívül, ez most 121 millió dollár volt, 176 százalékos bővülést mutatva.

A felhasználók száma a vártnál visszafogottabban nőtt. A Twittert a harmadik negyedévben havonta átlagosan 284 millióan használták, ez 23 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értéket. A mobilos látogatók aránya 80 százalék körül volt a július-szeptemberi időszakban.

Az év első kilenc hónapjában 923 millió dolláros forgalma volt a Twitternek, közel 120 százalékos növekedéssel 2013-hoz képest. A veszteség ugyanakkor jóval több mint háromszorosára nőtt éves összevetésben, meghaladva a 452 millió dollárt az első három negyedévben.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a leggyorsabb hírforrásnak számít a Twitter, de a cég egyelőre nem váltotta be igazán a hozzá fűzött tőzsdei reményeket. A Nasdaq-on az egy évvel ezelőtti tőzsdei bevezetéskor az első nap végére a 26 dolláros indulóárról közel 45 dollárra erősödött a cég részvénye. Az azóta eltelt egy évet követően ez alatti, 42 dollár körüli áron cseréltek gazdát a Twitter részvényei, tehát 12 hónap alatt nagyságrendjét nézve nem változott a részvény értéke, sőt, néhány százalékot csökkent.

2014 egészében az előző évi 665 millió dollár kétszereséhez hasonló, 1,3 milliárd dollár körüli bevétellel számol a Twitter, 360-390 millió dollár közötti értékű fejlesztésekkel.

(Világgazdaság, 2014. október 29.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.