kirakatles₪plázarítus

A kínai boltok lenyomják Amerikát

Kína már 2019-ben lehagyja Amerikát a boltos kiskereskedelemben. 

A kereskedelmi háború és a lassuló gazdasági növekedés ellenére a kínai gazdaság egy területen már 2019-ben lehagyhatja az Egyesült Államokat. A becslések szerint 2019-ben Kína kiskereskedelmi forgalma már nagyobb lesz, mint az Egyesült Államoké, írja a Napi.hu.

A kínai gazdaság ugyan nemrég az elmúlt évek legalacsonyabb növekedési adatait produkálta, de még mindig dinamikusan növekszik. Ennek eredményeként a becslések szerint az ország kiskereskedelmi forgalmának nagysága idén első ízben meghaladhatja a világ legnagyobb piacának tartott Egyesült Államokét - írja a CNNMoney.

A kínai belföldi kiskereskedelmi forgalom 2019-ben meghaladhatja az 5,6 ezer milliárd dollárt, ami mintegy 100 milliárd dollárral magasabb, mint amit az előrejelzések az Egyesült Államokban várnak - írja elemzésében az eMarketer nevű elemzőcég. A kínai kiskereskedelmi forgalom legfőbb hajtóereje a kínai lakosság növekvő vagyona és az e-kereskedelem dinamikus fejlődése.

Az elmúlt években a kínai fogyasztók folyamatosan a keresetek növekedését élték át, így sok millió ember emelkedett fel a középosztályba. Ez azt eredményezte, hogy jelentősen nőtt a lakosság vásárlóereje és az egy főre jutó költés nagysága - mondta a portálnak Monica Peart, az elemzőcég előrejelzésekért felelős igazgatója.

Nő az akkor is, ha csak lassabban

A cég becslése mutatja, hogy miért érzi fontosnak a kínai piacot egyre több globális márka, annak ellenére, hogy a gazdasági növekedés lassulása várható az országban. Kína már most is az új autók és okostelefonok legnagyobb piacának számít globálisan.

Ráadásul ha helyesnek bizonyulnak a cég előrejelzései, akkor a különbség az eddigi listavezető amerikai és a kínai kiskereskedelmi piac nagysága közötti különbség a következő években nőhet, ahogy a kínai gazdaság legalább 2022-ig nagyobb ütemben bővül majd, mint az amerikai.

A legnagyobb e-kereskedelemmel foglalkozó kínai cégek, mint az Alibaba és a JD.com kulcsszerepet játszottak az elmúlt években az ágazat hatalmas növekedésében. A kiskereskedelmi forgalom mintegy 35 százaléka, majdnem kétezer milliárd dollárnyi áru cserél majd gazdát a várakozások szerint a kínai e-kereskedelemben, ez az arány az Egyesült Államokban csak 11 százalék - állítják az eMarketer elemzői.

A kínai Singles Day, az eredetileg egyedülállókat célzó vásárlói akció az Alibabábánál (november 11-én tartják), már évek óta rendszeresen nagyobb forgalmat hoz az elektronikus kereskedelemben, mint az eredetileg amerikai Black Firday és a Cyber Monday kereskedelmi napok együttesen. Az online eladások mintegy 50 százaléka zajlik jelenleg Kínában az Alibabán keresztül, azonban a cégnek egyre növekvő konkurenciával kell számolnia olyan szereplők részéről, mint például a Pinduoduo.

Mennek a bevásárlóközpontok is

Az amerikai Amazonhoz hasonlóan a kínai e-kereskedelemmel foglalkozó cégek sem feledkeznek meg a kiskereskedelem hagyományos formáiról, s komoly összegeket fordítanak fizikai bolthálózatok fejlesztésébe. A Tencent és három másik kínai technológiai óriás ötmilliárd dollárnyi tőkével szálltak be az ország legnagyobb bevásárlóközpontokat fejlesztő és üzemeltető cégébe, a Wanda Commercial Properties-be (a Tencent jelenleg a JD.com legnagyobb tulajdonosa) - emlékeztet az összefoglaló. 2017-ben az Alibaba fizetett 2,9 milliárd dollárt a sokak szerint a Walmart kínai megfelelőjének tartott Sun Art Retail Group 36 százalékáért.

Ugyanakkor a kínai fogyasztók is érzik valamelyest az Amerikával folytatott kereskedelmi háború gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásait. A kiskereskedelmi forgalom bővülése ennek következtében idén várhatóan 7,5 százalékra csökkenhet a tavalyi 8,5 százalék körüli szintről.

Nem kell félni

Az Apple az év elején figyelmeztette a befektetőit, hogy az év végi szezonban a kínai eladásai elmaradtak a várakozásoktól. A cég vezérigazgatója, Tim Cook részvényeseknek írott levelében úgy fogalmazott, hogy a cég számára kellemetlen meglepetéssel szolgált a kínai gazdaság lassulásának nem várt mértéke. Az olyan termékek, mint például a kozmetikumok és az ékszerek forgalma is alaposan megérezte az ingatlanpiaci lassulás és az egyre nagyobb eladósodottsági szint kellemetlen következményeit. Ahogy a kínai gazdasági növekedés veszít a lendületéből, a fogyasztói kiadások is a gyengülés egyértelmű jeleit mutatják - állítja Michelle Lam, a Société Général elemzője.

Azonban vannak optimista hangok is. Tianjie He, az Oxford Economics vezető közgazdásza szerint ugyan arra lehet számítani, hogy a fogyasztás növekedési üteme lassul Kínában, de az ezzel kapcsolatos aggodalmak erősen túlzóak. Ő nem számít jelentős lassulásra 2019-ben a kiskereskedelemben, s úgy véli, a belső kereslet változatlanul a kínai gazdaság egyik legfontosabb hajtóereje maradhat.

(Napi.hu, 2019. január 26.)

 

Rugdossuk az elefántokat

Németország eddig Kína fejlődésének egyik legnagyobb nyertese volt. De a kínaiak visszavágnak. És fájhat a magyar gazdaságpolitikusok feje is.

A német ipari cégek hatalmasat kaszáltak a kínai piacon, miközben belföldön nem okozott nagyobb problémát az olcsó kínai import megjelenése,olvasható az Indexen, Mészáros Tamás írásában. Manapság azonban mégis egyre borúsabban látják a jövőt a németek: a feltörekvő kínai konkurencia veszélyezteti a piacaikat, miközben a vádak szerint a kínaiak ellopják és/vagy felvásárolják egyes kulcsfontosságú technológiáikat is. Emiatt kemény uniós fellépést várnak Kína ellen, ami fejtörést okozhat a német ipar legnagyobb barátjának számító, de közben Kína érdekeinek kiszolgálására is törekvő magyar külgazdaság-politikának.

Ha a lehető legrövidebben össze akarnánk foglalni az Európa jóléte szempontjából talán legfontosabb aktuális világgazdasági-politikai folyamatot, akkor az valahogy úgy nézne ki, hogy:

  • Az Európai Unió és Kína közötti kapcsolatokat illetően gyakori mondás, hogy azok valójában német-kínai kapcsolatok: a teljes EU-Kína kereskedelem harmadát Németország bonyolítja.
  • A német külpolitikát hagyományosan a nagyipari érdekek mozgatják.
  • A német iparnak pedig az utóbbi években egyre több baja van Kínával, miután a korábbi korlátlan pénztermelés helyett ma már sokkal bonyolultabb a kínai biznisz.
  • E tekintetben nagyon hasonló álláspontot képviselnek Donald Trumppal: szerintük is csalnak a kínaiak.
  • Úgyhogy a német ipar most azt kéri a német kormánytól, hogy viselkedjen kicsit trumposabban, azaz keményebben verjen oda Kínának.
  • Ami elég érdekes helyzet Magyarország számára: egyfelől a hazai termelés elég erősen függ a német ipartól, amely német ipar attól fél, hogy Kína elsorvasztja.
  • Miközben a kormány (elég mérsékelt gazdasági hozadék mellett ugyan, de) nagyon feltűnően gazsulál Kínának, és az EU-ban is hajlamos nyíltan képviselni a kínaiak érdekét, szemben a németekével.
  • Tehát adódik a kérdés: melyik oldalra áll Budapest? 

Szép kapcsolatnak indult

A napokban a német ipari cégek lobbija, a BDI egy 54 pontos tervet nyújtott be a berlini kormánynak. Ez a felszínen ugyan nagyon együttműködő hangnemben, de mégis arról szól, hogy az Európai Uniónak kezdeni kell valamit a „partnernek és vetélytársnak” számító kínaiak nyomulásával. Ez már csak azért is meglepő, mert Németország eddig Kína fejlődésének egyik legnagyobb haszonélvezője volt.

A VILÁGON MINDEN MÁSODIK VOLKSWAGENT, MINDEN HARMADIK AUDIT ÉS MINDEN NEGYEDIK BMW-T KÍNÁBAN ADJÁK EL. DE A NÉMET GÉPGYÁRTÓK ÉS A MÁS IPARI TERÜLETEN TEVÉKENYKEDŐ CÉGEK IS JÓL KERESNEK: AZ ELMÚLT TÍZ ÉVBEN A KÍNÁBA TARTÓ NÉMET EXPORT KÖZEL HÁROMSZOROSÁRA NŐTT.

Ahogy a Spiegel összefoglalta, a két gazdaság szinte szimbiózisban volt egymással: Németország járműveket és nagyobb értékű ipari gépeket, eszközöket adott el temérdek mennyiségben Kínába, a kínaiak pedig az olcsóbb termékeikkel (háztartási elektronika, bútorok stb.) taroltak a német piacon. Ennek a szimbiózisnak (valamint a kelet-európai gazdasági lehetőségeknek) köszönhetően pedig az Egyesült Államokkal vagy Európa más országaival szemben Németország sikeresen elkerülte azt is, hogy a kínai import kinyírja az ipari foglalkoztatást.  

A kínaiak is felértek a hegyre

Ez a folyamat részben teljesen természetes: nem meglepő, hogy 30 évnyi gyors ütemű növekedés során, egy akkora piacon, mint a kínai, kitermelődnek nagy és erős hazai cégek. A nyugati és főleg német üzleti körökben azonban látszólag sokakat meglepett a konkurencia megjelenésének sebessége és ereje.

Ez az erőviszonyok rossz felmérése mellett annak is köszönhető, hogy Kínában az utóbbi években vált kiemelt kormányzati céllá a high-tech ipar felfejlesztése. Ennek az az oka, hogy az ország ma már nem tud tovább növekedni az olcsó ipari bérgyártásból, így a mennyiség helyett a minőségre kell összpontosítania. Ezért rengeteg pénzt fektetnek a hazai elektronikai ipar, autóipar, energetika és egyéb ipari-technológiai területek fejlesztésére, a cél pedig az, hogy 2025-re technológiai világhatalommá váljanak. 

PEKING AZT HANGOZTATJA, HOGY EZZEL MINDENKI JÓL JÁR: HA A KÍNAI GAZDASÁG FEJLŐDIK, AKKOR A KÍNAIAK IS TÖBBET FOGNAK FOGYASZTANI, ÉS TÖBB KÜLFÖLDI ÁRUT TUDNAK VENNI. A GAZDASÁGI FEJLŐDÉS NEM EGY ZÉRUS ÖSSZEGŰ JÁTÉK: A NÖVEKVŐ TORTÁBÓL MINDENKINEK TÖBB JUT – SZÓL A KLASSZIKUS LIBERÁLIS KÖZGAZDASÁGTANI ÉRVELÉS.

A közelmúltig ez volt a német politika hozzáállása is. Amikor a kínai cégek elsöpörték az európai napelemgyártást (ma gyakorlatilag csak kínai napelemet lehet kapni Európában), a német gazdasági minisztérium úgy volt vele: nem érdemes ebből balhét csinálni, hosszú távon mindkét fél jól jár. Mi olcsóbban jutunk napelemhez, a kínaiak meg az ezen megkeresett pénzt elköltik Audikra. 

Félnek a kínaiaktól

Az utóbbi egy-két évben a hozzáállás jelentősen megváltozott. Ha cinikus akar lenni az ember, akkor azt is lehetne mondani: csupán az fáj a németeknek, hogy az eddigi könnyű pénzcsinálás helyett ma már versenyezniük kell. Ami részben persze igaz, viszont a dolog ennél bonyolultabb: a Kínával szembeni nyugati panaszoknak van alapja.

A német ipari lobbi mostanában alapvetően négy dologgal érvel:

  • Nagyon lejt a pálya a kínai cégeknek: ők sokkal szabadabban üzletelhetnek Európában, mint az európaiak Kínában. Az európai piac nyitott a kínai cégek előtt, de a kínai csak részben nyitott a nyugatiak előtt.
  • A kínai cégeket sokkal közvetlenebbül segíti az állam, ami szintén versenyhátrányt jelent az európaiaknak.
  • Régi probléma az adatok és az intellektuális tulajdon biztonsága, amelyek fölött egy nemrég életbe lépett új törvény értelmében még nagyobb ellenőrzést kap a kínai állam.
  • A kínaiak nemcsak piaci verseny és saját fejlesztések árán akarnak felkapaszkodni a technológiai ranglétrán, hanem részben állami segítséggel, stratégiai alapon törekednek a konkurencia lebontására és a nyugati technológiák megszerzésére.

Ez utóbbi téren elsősorban német cégek kínai felvásárlása vert nagyobb hullámokat a német közéletben.

Mindenért lehajolnak a kínaiak

A vita még 2016-ban, a KUKA eladása kapcsán indult, amely azon túl, hogy Magyarországon a hulladékgazdálkodás terén elért innovációi miatt ismert, világvezető az ipari robotok gyártásában, és ezáltal a német autóipar fontos beszállítója és technológiai éllovasa.

További olaj volt a tűzre, amikor a Mercedes mögött álló cégben, a Daimlerben is megjelent egy kínai cég, a Geely, egy tíz százalékos részesedés fű alatti felvásárlásával. Ahogy ma a Deutsche Banknak is egy kínai befektető a legnagyobb részvényese, a HNA-csoport 9,9 százalékkal bír a pénzintézetben. 

A VÉSZJÓSLÓ KOMMENTÁROK A KUKA ÉS A DAIMLER ESETÉBEN IS ARRÓL SZÓLTAK: KÍNA FELVÁSÁROLJA ÉS ELSZÍVJA A NÉMET TECHNOLÓGIÁT ÉS MÉRNÖKI TUDÁST, ÉS SAJÁT PÁLYÁJÁN, SAJÁT TECHNOLÓGIÁJÁVAL FOGJA ELSORVASZTANI A NÉMET IPART.

A másik, kapcsolódó vád, hogy a nyomulás mögött a kínai állam áll. Ezt a befektetők minden esetben tagadják, bár ahogy a Financial Times megjegyezte, a Daimlerbe bevásárló Geely elnöke kifelé arról beszél, ő egy magánvállalkozó, befelé meg arról, hogy a befektetés a kínai nemzeti iparstratégiát szolgálja.

A KUKA vezetői szerint semmi nem változott a kínai felvásárlás óta, sőt, a cég sokkal gyorsabban tud növekedni, mint eddig. Ám más hasonló cégeknél a jelek szerint romlik a kínai tulajdonosok és a német menedzsment kapcsolata, emiatt a vészjósló hangok szerint csak idő kérdése, hogy a kínaiak kirámolják a Kukát is, írja a Spiegel.

Kommunistákat a menedzsmentbe

A német ipari lobbi, a BDI ennél is messzebbre megy: eltérő gazdasági modellek összecsapásáról beszélnek. Ami annak fényében talán nem is túlzás, hogy a szövetség nemrég arra panaszkodott, hogy Hszi Csin-ping elnök központosítási törekvéseinek részeként a Kínai Kommunista Párt pártbizottságokat akar ültetni a Kínában működő külföldi cégekbe – ez eddig csak a hazai vállalatok számára volt kötelező, bár már utóbbi is elég furcsa, amikor a kínai cégek függetlenségéről van szó. Ahogy az is visszatérő panasz, hogy a diktatúra információkorlátozása egyre nehezebbé teszi a kisebb külföldi cégek működését is.

A problémák kezelésére 54 konkrét javaslattal álltak elő, amelyek egy része belső reformok által hivatott javítani az európai cégek versenyképességét, más része a kínaiaknak lejtő pályát akar kiegyengetni.

  • A németek nemrég már szigorították a külföldi felvásárlások engedélyeztetését, főleg a “kritikus” tudást vagy infrastruktúrát birtokló vállalkozások esetében, ahol maximum 25 százalék lehet a külföldi tulajdon; ám a BDI most uniós szinten is szigorítást vár.
  • Az is szerepel a javaslatok között, hogy lazítsanak az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokon: régi vád, hogy Kínában állami pénzen fejlődtek fel olyan cégek, mint a Huawei, miközben az unióban tilos államilag tápolni a magánszektort.
  • A másik, amit ennek kapcsán felhoznak, hogy az uniós szabályokat ne csak az uniós cégek esetében alkalmazzák, hanem az uniós piacon jelenlévő, hazájukban állami támogatást kapó külföldiekre is.
  • Az olyan államokban honos cégeket pedig zárják ki az uniós tenderekből, ahol az uniós cégek ki vannak zárva a helyi beszerzésekből.
  • Végül pedig engedélyeztetni akarják a nagyobb európai céges összeolvadásokat, például hogy az Alstom és a Siemens egyesülésével egy vasútipari behemót jöhessen létre. Az uniós versenyszabályok azért tiltják ez utóbbit, mert a túl erős nagyvállalatok elnyomják a versenyt, ám a BDI szerint alkalmazkodni kell ahhoz, hogy ma már a verseny színtere nem csupán Európa, hanem a teljes világgazdaság.

Le kell nyomni a kínaiakat

Végső soron pedig arról szól a javaslatcsomag: legyen egy egységes európai program és stratégia, amelynek arra kellene választ adnia, hogy az unió hogyan kezelje a kínai konkurencia okozta kihívásokat. Ez persze nem lesz egyszerű. 

Az egyik ok, hogy Európa napjaink fontosabb IT-technológiái és szolgáltatásai terén már a kínai konkurencia berobbanása előtt sem nagyon tudta tartani a lépést a világ élvonalával (azaz az Egyesült Államokkal). Ezért pedig nem más államok vélt vagy valós tisztességtelen üzleti praktikáit terheli a felelősség, hanem az európai innováció gyengeségét, és az ehhez vezető belső okokat. 

A MÁSIK, POLITIKAI JELLEGŰ OK, HOGY A KÍNAIAKAT MA MÁR ELÉG NEHÉZ CSUKLÓZTATNI, ÉS IGAZÁBÓL HA NEM A DIPLOMATIKUSAN DORGÁLÓ NYILATKOZATOKRÓL, HANEM VALÓS LÉPÉSEKRŐL VAN SZÓ, A NÉMET POLITIKA SEM KÜLÖNÖSEBBEN HATÁROZOTT A KÉRDÉSBEN.

Németország sosem indítana olyan kereskedelmi háborút Kína ellen, mint Donald Trump amerikai elnök. Míg Amerikából kitiltották a Huaweit, Európában számítanak rájuk korunk egyik legfontosabb technológiája, az ötödik generációs kommunikációs hálózatok kiépítésében. 

A félelmek inkább a jövőről szólnak, miközben a jelenben még elég jól megy a biznisz, amit sokan nem akarnak bolygatni. A DIHK, egy másik német ipari és kereskedelmi lobbicsoport kifejezetten támogatja és ösztönzi a további kínai bizniszt. Arra is emlékeztetnek: a politikai feszültségek miatt 2018-ban jelentősen csökkent Kína nyugati befektetési kedve, ez azonban nem örömteli dolog, különösen a gyengélkedő Európában. A német növekedés 2018-ban rendkívül alacsony, előzetes adatok alapján csupán másfél százalékos volt. Ilyen gyenge teljesítmény mellett a külföldi tőke nem átok, hanem áldás, mondják a kínai közeledés támogatói. 

Éleslövészet azért nem lesz

Hogy a keményebb fellépés bölcs dolog-e vagy sem, az attól is függ, ki hogyan értékeli Trump eredményességét. Az egyik oldal, hogy az Egyesült Államok odavert egyet a kínai gazdaságnak, és ezzel elért egyfajta puhulást, ami egyébként a németeknek is jól jött. A BMW-nek például nemrég engedélyezték, hogy egyedül vigye kínai leányvállalatát (eddig csak vegyesvállalatokkal lehetnek jelen külföldi cégek az autóiparban, a VW is kínai céggel közösen termel Kínában), és a biztosítási és pénzügyi piachoz is nagyobb hozzáférést ígértek a kínaiak a külföldieknek Trump csörtéje nyomán.

NAGYJÁBÓL A BDI IS EZT MONDJA: NEM HÁBORÚT, HANEM HATÁROZOTTABB ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉST AKARNAK, HOGY JOBB POZÍCIÓBÓL TUDJANAK TOVÁBB BIZNISZELNI KÍNÁBAN ÉS OTTHON.

A harmadik ok, hogy nem tűnik egyszerűnek az uniós közös álláspont kialakítása, miután az összes uniós tagállam a saját pecsenyéjét próbálja sütögetni. Míg a németek vagy a franciák egyre inkább a veszélyt, a saját technológiai bázissal nem rendelkező országok inkább a lehetőséget látják a kínai pénzben. 

Ennek kapcsán sokan a németek felelősségét is felvetik: ha korábban, amikor Kína még jóval gyengébb volt, nem gátolják önös gazdasági érdekből a kínaiak egyes tisztességtelen üzleti praktikái elleni uniós fellépést, most nem itt tartanánk. Vagy ha az uniós adósságválság idején nem keménykednek a görögökkel és portugálokkal, akkor nem kellett volna kiárusítani a görög és portugál vagyon jelentős részét a kínaiaknak. 

A magyarok lapot akarnak osztani

Más országok, például Magyarország nem kényszerből, hanem önszántukból gazsulálnak Pekingnek, és az utóbbi időben ez is eléggé szemet szúrt Berlinnek. Bár magyar szakértők szerint gazdaságilag semmiképpen sem igaz, hogy Magyarország eladná magát kilóra Kínának (a német befektetések értéke Magyarországon a kínaiak 40-szerese), politikailag a magyar kormány az utóbbi időben több alkalommal is Peking érdekeit képviselte Brüsszelben.

Ez annak fényében elég meglepő stratégia, hogy a magyar ipar nagyrészt a német ipar helyi leányvállalataiból és beszállítóiból áll, viszont ha a német ipart elsorvasztja a kínai verseny, akkor következésképpen a magyar ipart is. Erre a magyar külpolitika érvrendszeréből nagyjából egy olyasmi válasz olvasható ki, hogy a változó világgazdasági helyzetben Magyarország jó kapcsolatokra törekszik a feltörekvő hatalommal, más szóval a jövőre tesz, nem a hanyatló múltra. 

Ezt az érvet nagyban gyengíti, hogy a kínai külgazdaság-stratégia céljai és a magyar gazdaság igényei között méretes szakadék tátong, ahogy arról korábban hosszan is írtunk. Másrészt valójában a német ipar is szeretne jóban lenni korunk felemelkedő hatalmával és rengeteg cuccot eladni Kínában, csak ennek feltételeit szerintük nem a kínai érdekek kiszolgálásával, hanem a közös európai (vagy a közös európai köntösbe bújtatott német) érdekek megfogalmazásával és határozott képviseletével lehet biztosítani.

A magyar kormány ma még relatíve könnyen elnavigál a németek és a kínaiak között, és képes mindkét felet boldoggá tenni, de az utóbbi évek tendenciái alapján a jövőben szűkülni fog a tér a pávatáncra, és könnyen lehet, hogy idővel dönteni kell majd: Brüsszelben a németekkel vagy a kínaiakkal vagyunk. 

(Index, 2019. január 16., Mészáros Tamás írása, fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary)

 

Kínai nyitás: még a kilincset sem törölgethetjük?

Kína a németekkel egyezkedik Közép-Európáról. Mintha nélkülünk tennék. És közben Trumpnak is beintenek.

Kelet-Közép-Európában nagyjából minden ország azt hirdeti, hogy hatalmas keleti nyitást folytat. De hát Kína számára látszólag teljesen másodlagos a régió, ehelyett sokkal jobban figyel a németek véleményére. Miután pedig Berlint az utóbbi időben egyre jobban aggasztja Peking térségbeli nyomulása, Kína kvázi békejobbot, azaz pénzt és a helyi kínai kapcsolatépítésbe pedig beleszólást ígért a németeknek. Ez pedig annak is a jele, hogy a Kína felé gazsuláló magyar külpolitika tévedésben van, írja az Index, Mészáros Tamás összeállításában.

Kína kész visszafogni közép- és kelet-európai terjeszkedéséből, vagy legalábbis hajlandó bevenni a buliba a németeket is. Legalábbis erre utalnak Vang Ji kínai külügyminiszter május végén Berlinben tett kijelentései, amelyek szerint Peking nem akarja megosztani az Európai Uniót, ráadásul Németországot és más nyugat-európai országokat is kész meghívni a kontinens keleti felével folytatott, javarészt üzleti jellegű megbeszéléseire. Magyarul Kína nem akar látványosan a németek sarkára lépni a térségben.

Ez részben elismerése annak a gazdasági adatokból már eddig is elég egyértelműen visszatükröződő ténynek, hogy Peking számára sokkal fontosabbak nyugati, mint keleti gazdasági érdekei. Részben pedig arról is szól, hogy Kína hasznot akar húzni Donald Trump világgazdasági kérdésekben mutatott kiszámíthatatlanságából, és az amerikai elnök megosztó lépéseinek farvizén maga mellé akarja állítani a hagyományosan inkább amerikai szövetséges, és számos kérdésben Kínával szemben ellenérdekelt Európai Uniót.

Ebből a szempontból a mostani pekingi retorika érdekes színezetet ad a magyar külpolitikai-külgazdasági elképzeléseknek is. Az utóbbi időben a magyar kormány több kérdésben is nyíltan kiállt Peking politikai érdekei mellett Brüsszelben, a legutóbb például pont a Kínával szembeni közös uniós álláspontot gáncsolta el a hazai diplomácia.

Ha Peking valóban hajlandó kompromisszumokat kötni a németekkel (és franciákkal) kelet-európai érdekszférájáról, valamint az uniós egység megzavarására tett vélt, vagy valós kísérleteit illetően, az egyben azt is jelenti, hogy miközben a magyar külpolitika ezerrel nyomja a kínai nyitást, az igazi alkudozás bőven Magyarország feje fölött zajlik arról, hogy valójában mi is lehet és legyen nálunk keleti nyitás terén. Amiből az is következik, hogy akár még Peking számára is sok lehet, ha túl látványosan próbálunk gazsulálni nekik.

A Nyugat nem örül

Peking tizenhat közép-kelet-európai országgal folytat hivatalos párbeszédet, a résztvevők száma nyomán 16+1-nek nevezett folyamat legutóbbi csúcstalálkozója 2017-ben pont Budapesten volt. A magyar és a többi térségbeli kormány az ilyen eseményeken egymást taposva próbál pénzt szerezni a kínaiaktól, bár egyelőre mérsékelt sikerrel. Ennek oka nagyjából az, hogy

  • egyrészt Közép-Kelet-Európában nem sok minden van, ami a kínaiakat üzletileg érdekelheti;
  • másrészt ők elsősorban infrastrukturális beruházásokat akarnak errefelé csinálni, amit amúgy uniós pénzből sokkal egyszerűbb, mint kínai hitelből;
  • harmadrészt eleve nem feltétlenül jó ötlet kiárusítani a térséget Kínának, miután a kínaiak gazdasági és politikai céljai egyelőre elég képlékenyek.

Részben a fentiek miatt, részben saját önös érdekei miatt Nyugat-Európának nem nagyon tetszik a közeledés: a nyugati gazdasági sajtó szerint Brüsszelben, Berlinben és Párizsban az uniós szabályok aláásására tett kísérletnek értékelik a közeledést, aggodalommal figyelik a különböző kínai infrastruktúrafejlesztési terveket, és attól tartanak, hogy Kína megpróbálja megosztani Európát, amiben egyes kommentárok szerint Orbán a kommunisták táskahordozója.

A nyugati félelmek egyik oldala, hogy Kína egyszerűen máshogy üzletel, mint ahogy mondjuk az EU azt elvárná, ezért növekvő üzleti jelenlétével önkénytelenül is aláás egy sor uniós átláthatósági és piaci szabályt, ahogy például a Budapest-Belgrád vasútvonal esetében is vannak ennek jelei.

Trójai falovak

Másfelől egyes vélemények szerint a szabályok gyengítése nem csak üzleti, hanem nagyon is való politikai stratégia: Peking meg akarja akadályozni az egységes uniós állásfoglalást.

Olyan értékelések is vannak, amelyek szerint Kína az Egy övezet, egy út (korábban Új Selyemút) nevű projektjével végső soron nyílt geopolitikai-gazdasági kihívást intézett a német érdekszférával szemben, kijátszva az egyéb uniós törésvonalakat.

Ezek pedig nem csak másodrendű akadémikusok ötletei: nemrég Heiko Maas német külügyminiszter is arról beszélt a berlini parlamentben, hogy Peking megpróbálja megosztani az EU-t. Januárban pedig kínai útján Emmanuel Macron francia elnök is beszólt emiatt.

A németeknek is jut a pénzből

A dolog másik oldala, hogy a félelmek szerint a kínaiak hosszabb távon elkezdhetik kiszorítani a nyugati cégeket a térségből. Nyugaton, különösen Németországban az utóbbi időben egyre több kérdőjel merül fel azzal kapcsolatban, hogy a kínaiak nyomulása mekkora gazdasági veszélyekkel jár, egyes német elemzések szerint például már ideje pánikolni a jövőbeli kínai konkurencia miatt.

Szintén problémás kérdés, hogy mennyire kölcsönös az adjonisten. A közelmúltban német cégek például befektetéseik kivonásával fenyegettek, miután a Kínai Kommunista Párt elkezdte arra kötelezni őket, hogy alapítsanak céges pártbizottságokat, és engedjék ezeket beleszólni a menedzsmentdöntésekbe.

Másfelől a nyugatiak számára az is szempont, hogy annak minden veszélyével együtt a kínai gazdasági közeledés gyümölcseit azért szeretnék ám learatni, szóval a kereskedelmi és befektetési kapcsolatok terelgetését inkább a saját kezükben tartanák.

Ebben egyébként a kínaiak részéről is van fogadókészség, pont ezt jelzi Vang Ji berlini üzenete. A kínai külügyminiszter német kollégájával folytatott megbeszélése után arról beszélt, hogy semmiképpen sem akarják megosztani az EU-t, sőt: szívesen látják Németországot a 16+1 újabb plusz egy résztvevőjeként. Egyúttal pedig remélik, hogy “Németország és Kína egyesíteni tudja egymást kiegészítő gazdasági erősségeit” a “konkrét közös projektekben”, tehát beszállhatnak ők is.

A South China Morning Post német forrásai pedig arról beszéltek, hogy hiába szkeptikusak a kínai elképzelések kapcsán, a német részvétel mindenképpen növelné a beruházások átláthatóságát és szabálykövetését, nem is beszélve a németek zsebéről.

Mi gazsulálunk, ők döntenek

A kínai engedmények már hónapok óta asztalon vannak, a Reuters márciusban írt arról először, hogy Peking a háttérben jelezte: kész visszavenni a 16+1-ből. Ennek pedig a nyugati félelmek mellett részben az is az oka, hogy a kínaiak számításai eddig csak elég mérsékelten jöttek be a térségben, miközben az itteni kormányok sem teljesen elégedettek a folyamat eredményeivel.

Ez utóbbi okból egyébként túlzottak is a nyugati félelmek, miután Peking számára például Magyarország nem valami érdekes üzletileg: az egész ország egy közepesebb kínai város gazdasági erejével bír. De egész Kelet-Európa másodrendű: az igazi célpont Nyugat-Európa, ahol a nagy, gazdag piacok és a technológia van. Ezt nagyon jól elárulják Kína befektetési tendenciái: hiába a nagy keleti barátkozás, a kínai pénz döntő része nyugatra vándorol.

Ebből pedig az következik, hogy Magyarország (és az összes többi keleti EU-tagállam) nagy keleti nyitása valójában teljesen másodrendű azt illetően, hogy valójában hogyan alakulnak Európa és Kína üzleti és politikai kapcsolatai. Emiatt a különutas magyar külpolitika is átgondolatlannak tűnik. Jelenleg látszólag azzal próbálunk jó pontokat szerezni Pekingnél, hogy az EU-ban a németek révén nyomott közös fellépést fúrjuk. Ám eközben Peking Berlinnel tárgyal arról, hogy meddig nyújtózkodhat mifelénk.

Ebben a helyzetben pedig nem kifejezetten tűnik jó ötletnek erősen elköteleződni az egyik irányba. Főleg, hogy miközben Kína vélt, vagy valós trójai falovaként a magyar diplomácia e téren is politikai tőkét éget, valójában ezért cserébe nagyon csekély gazdasági haszont tud felmutatni.

(Index, 2018. június 5., Mészáros Tamás írása)

 

Made in China: veszik, de gagyinak tartják

A Made in China nagyon olcsó, ezért veszik a vásárlók, de nem sokra becsülik a minőségét. A legmegbízhatóbbnak a német cuccokat tartják.  Van származási ország index is. A világ persze forog közben.

A „kínai” kifejezésnek már Magyarországon is jó ideje van egy ócsároló íze. Amellett, hogy valakinek, vagy valaminek a származását jelöli, a rossz minőségű, ócska termék szinonimájává is vált. Bár ez a sokszor alaptalan beidegződés napjainkra kezd kikopni, és egyre többen rendelnek a világ legnépesebb országából technikai és ruházati termékeket, egy felmérés szerint a „Made in China” felirat továbbra is inkább negatív érzéseket vált ki az emberekből.

Ha valaki a kezébe vesz egy pólót, és megnézi a származási helyét, más érzés fogja el, amikor egy Ázsiából érkező ruhadarab van a kezében, mintha egy német póló lenne nála.

Ez az érzés csak attól függ, hogy milyen „Made in” feliratot látni a címkére írva, függetlenül bármilyen más minőségbeli különbségtől. Ugyanazt a pólót értékesebbnek látni akkor, ha „Made in Germany” címke van benne, mintha „Made in Bangladesh”.

Bármennyire is furcsa, de ennek az érzésnek is van mérőszáma, az úgynevezett MICI,amely a „Származási ország index” angol kifejezés (Made-in-country-index) rövidítése. A statisztikai felmérésekkel foglalkozó Statista oldal 52 országban felvett 43 ezer fős tanulmányából kiderül, hogy ebből a szempontból a leginkább tiszteletben tartott ország Németország.

Az 49 államot (plusz az EU-t) tartalmazó rangsorban épp ezért a németeket vették viszonyítási alapnak, azaz Németország 100 pontos indexszel áll az első helyen, és azt követi a többi nemzet. A felmérésben szereplő országok lefedik a Föld teljes lakosságának 90 százalékát.

A Visual Capitalist magyarosított grafikája néhány országgal:

A világ kereskedelmének gyorsulása nyomán ugyan egyre könnyebb megismerkedni a legtöbb ország termékeivel, mégis sokan pusztán a származási hely alapján ítélnek.

Az éllovas Németország 13 országban is első lett, míg kisebb meglepetésre az Egyesült Államok termékei csak a 8. helyre jutottak. Magyarország az elérhető száz pontból 45-öt kapott, megelőzve például több régiós nemzetet: Csehországot, Szlovákiát, Romániát vagy Ukrajnát.

A rangsor végén öt ázsiai ország áll, a „Made in China” feliratnál csak az iráni termékek az elrettentőbbek.

(Origo, 2017. október 17.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.