iparospiac₪próbafülke

Jól teker az Electrolux

A vártnál jobb eredményeket hozott 2017 harmadik negyedévében. 

A várakozásokat meghaladó mértékben nőtt az Electrolux eredménye, mert az árukínálat nyereségességének javulása ellensúlyozta a nyersanyagárak emelkedését, írja a Világgazdaság.

A stockholmi központú, háztartási berendezéseket gyártó cég működési eredménye 2017 harmadik negyedévében 2 milliárd koronára (63 milliárd forint) nőtt az egy évvel korábbi 1,8 milliárd koronáról. Az elemzők csak 1,9 milliárd koronára számítottak.

Az árbevétel-arányos működési eredmény 5,9 százalékról 6,7 százalékra emelkedett, a várt 6,2 százalékkal szemben.

A svéd központú multinacionális vállalat Electrolux, Frigidaire, AEG, Zanussi és egy sor másik márkanév alatt gyárt háztartási készülékeket. Az 1919 óta működő, több mint 55 ezer munkavállalót foglalkoztató cég az elmúlt 25 évben 140 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és a jászberényi székhelyű, három gyárat üzemeltető Electrolux Lehel Kft. az 2017-ben további 6 milliárd forintot ruház be.

Az Electrolux-csoport 1991-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyárat, 1998-ban porszívógyárat nyitott Jászberényben, majd 2005-ben zöldmezős beruházással épített hűtőszekrénygyárat Nyíregyházán. Az Electrolux mintegy 3.500 alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon.

(Világgazdaság, 2017. október 27., fotó: AFP)

 

Húz az Electrolux

Nőtt az Electrolux árbevétele és nyeresége. Jászberény is megy.

A kedvező észak-amerikai és kelet-európai üzletmenetnek köszönhetően jelentősen nőtt az Electrolux nyeresége és árbevétele 2017 második negyedévében, írja a Napi.hu. 

A stockholmi központú háztartási berendezéseket gyártó cég bejelentette, hogy nyeresége a júniussal végződött negyedévben 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és elérte az 1,3 milliárd svéd koronát (42 milliárd forintot). A működési eredmény 1,6 milliárd koronáról hét éves negyedévi csúcsra, 1,9 milliárd koronára emelkedett, meghaladva a Reuters 1,7 milliárd koronás előrejelzését.

Az árbevétel 5 százalékkal, 31,5 milliárd koronára nőtt. A cég arra számít, hogy 2017-ben Európában 1 százalékkal, Észak-Amerikában pedig 3-4 százalékkal nő a kereslet.

A cég Electrolux, Frigidaire, AEG, Zanussi és egy sor másik márkanév alatt gyárt háztartási készülékeket. Az 1919 óta működő, több mint 55 ezer munkavállalót foglalkoztató cég az elmúlt 25 évben 140 milliárd forintot fektetett be Magyarországon, és az Elektrolux Lehel Kft. 2017-ben további 6 milliárd forintot ruház be.

A jászberényi székhelyű, három gyárat üzemeltető cég 2016-ban ünnepelte magyarországi működésének huszonötödik évfordulóját. Az Electrolux-csoport 1991-ben vásárolta meg a Lehel Hűtőgépgyárat, 1998-ban porszívógyárat nyitott Jászberényben, majd 2005-ben zöldmezős beruházással épített hűtőszekrény gyárat Nyíregyházán. Az Electrolux mintegy 3.500 alkalmazottat foglalkoztat Magyarországon, Jászberényben körülbelül 2.300 embert alkalmaznak.

(Napi.hu, 2017. július 19.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.