élelmiszeráruda₪fogadó

Tonic Water: angolban nagyon megy

Tonic a gin mellé. Jó piac lett. A Schweppes és a Coca-Cola is vakargatta a füle tövét miatta.

Nagy-Britanniában éppen milliárdos üzlet épült arra, hogy megtalálják a legjobb tonikot, amivel az ország egyre durvább ginszomját ki tudják elégíteni, írja az Index, Klág Dávid összeállításában.

Nagy közhely, hogy az angolok szeretnek inni, de hogy mennyire meg fogják szeretni a gint a 2010-es években, azt nem biztos, hogy sokan sejtették.

BOLDOGOK VOLTAK A GINKÉSZÍTŐK MÁR 2016-BAN IS, AMIKOR AZ EGÉSZ ÉVBEN ÖSSZESEN 40 MILLIÓ ÜVEGET SIKERÜLT ELADNIUK, 16 SZÁZALÉKKAL TÖBBET, MINT ELŐZŐ ÉVBEN, SŐT, AZ ELADÁS MÉRTÉKE MOST ELŐSZÖR TÚLLÉPTE AZ 1 MILLIÁRD FONTOT.

Annyira belelendült mindenki, hogy már akkor 2016-ot a gin évének nevezték, aztán mindenki lesett, amikor 2017 és 2018 márciusa között már 55 millió üveget adtak el Nagy-Britanniában, ezzel pedig már 1,5 milliárd font körül járt a piac. 

A ginipar bedurrant, értékben több mint kétszeresére 2013 óta. A WSTA nevű brit alkoholszövetség szerint a hatalmas növekedés annak köszönhető, hogy a ginfőző szakemberek hozzá mertek nyúlni az italhoz, a szó átvitt és szoros értelmében finomították a recepteket – nagyjából úgy, ahogy a magyar craft beer indult be, szinte ugyanakkor. De amíg a sört csak kibontja az ember, és megissza, a ginhez szorosan kötődik a gin-tonik, amihez viszont kell még egy másik hozzávaló is.

A Plymouth Gin nevű gingyártó cég egykori fejese, Charles Rolls ennek a fontosságára jött rá, amikor 2003-ban, még a nagy brit ginboom-cirkusz előtt megalapította a Fever-Tree nevű tonikkészítőt. Aztán Rolls idén márciusban ki is szállt a cégből, eladta a részvényeit, zsebre rakott 82,5 millió fontot, és valószínűleg élete végéig nem kell majd fizetnie a gin-tonikért. A Fever-Tree tizenöt év alatt egy ambiciózus üdítőgyártóból a brit tőzsde legjobban teljesítő részvénye lett, és közben a Schweppes személyében a gigászi konkurenciát is lenyomta.

Kezdetnek a saját pénzükből 100 ezer fontot raktak a cégbe, befektetőktől pedig újabb 100 ezret kértek, ami viszonylag lassan jött össze. De a tőke elég volt ahhoz, hogy majdnem két évig járják a világot, feltett szándékuk volt, hogy megtalálják a lehető legjobb alapanyagokat. Ez a másfél év a Fever-Tree mítoszépítésének egy fontos korszaka, aminek a reklámfilmes esztétikára adaptált változata fogadja azokat, akik a hivatalos honlapon érdeklődnek a cég alapításáról. Rolls és az egyébként korábban luxustermékek marketingjével foglalkozó Warrilow úgy járták be a világot, mint egy klasszikus utazós műsorban, és aztán igazi kolonialistának tűnő módszerekkel a legproblémásabb helyekről szerezzék meg az összetevőket: a tonik alapjául szolgáló kinint a Kongói Köztársaságban találták meg (a cég neve is az anyagot szállító kínafa köznevéből jön), a gyömbért Elefántcsontparton és Indiában. Az elvük az volt, hogy pénz nem számít. A mottójuk az lett, hogy

HA AZ ITALOD ¾-E EGY ALAPANYAG, AKKOR AZ LEGYEN JÓ.

Ezt az utóbbit le is védették.

Az első üveget 2015-ben dobták piacra, és a siker végül is két megkeresés révén érte el őket. Egyrészt felvette velük a kapcsolatot a legendás spanyol séf, Ferran Adrià (az elBulli volt főszakácsa, többek között az ibizai Heart konyhájáért is ő felelt), hogy az éttermeiben szeretné a Fever-Tree termékeit adni a koktélokhoz, másrészt pedig telefonált a Waitrose, Nagy-Britannia egyik, kicsit felső-kategóriásabb élelmiszerlánca, hogy ők pedig a polcokra szeretnék feltenni az üdítőket. A brit élelmiszerboltok és a spanyol éttermek után hivatalosan az Egyesült Államokba is eljutottak, 2010-re pedig már évente 19 millió üveget palackoztak. 2014-re ez már 60 millió eladott üvegre nőtt, és 50 országba szállítottak. Ugyanabban az évben megjelentek a londoni tőzsdén. 2018-ban már az Egyesült Államokban is nyitottak egy főhadiszállást, az ottani vezérigazgató Charles Gibb lett, aki addig a Belvedere Vodka főnöke volt. Gibb elmondta, hogy a cégnek abszolút tervben van az is, hogy az amerikai, inkább tequilát és bourbont ivó közönségnek is készítsenek üdítőket.

Itt van pár elvitathatatlan statisztika:

  • az eredeti részvénykibocsátás óta a cég részvényeinek értéke 1900 százalékkal nőtt, úgy, hogy a brit tőzsdei index ugyanebben az időszakban 17 százalékot emelkedett.
  • a Fever-Tree értéke 2014-ben 154 millió font volt, 2018 nyarára 4 milliárd fontot ért.
  • 2017 végére egy brit közvélemény-kutatás szerint a piaci részesedése 39 százalék volt. A Schweppes 31 százalékon állt.

A Coca-Cola Company még 2017 végén meg is ijedt attól, hogy a piacot kezdi átvenni valami minőségi, úgyhogy egy 10 millió fontos kampányba kezdtek, hogy valahogy megpróbálják visszaszerezni a hatalmat. Sőt, a reklámkampány mellett elindították a Schweppes 1783 márkát, ami elég látványosan arra hajt, hogy a Fentimansszal és Fever-Tree-vel elhappolt fogyasztókat visszacsábítsa, vagy legalábbis azokat, akik azoknak a koktéljait keverik. A brit Coca-Cola természetesen tagadta, hogy mindez válasz lenne egy kifejezett cégre vagy jelenségre. A Fever-Tree berobbanása óta 70-nél is több versenytárs indult el a brit piacon, de a Bloomberg adatai szerint a cég még mindig 6-7-szer nagyobb, mint az a vállalkozás, ami leginkább meg tudja közelíteni.

Jó, de tényleg az van, hogy a Fever-Tree a tonikok non plus ultrája, a fantasztikus, egzotikus összetevőkből kifőzött nedű, amit kortyolgatva kimossa ezer év kiningyalázatát az emberből? Simán lehet, de nem nekem, mondjuk azt is hozzá kell tennem, hogy az üdítőkként árult tonikokkal is minimum ambivalens volt a viszonyom harmincnégy éven keresztül. Akármennyire is tufaságnak tűnik a Kinley magyar reklámszlogenje (Egy lány az édesre utazik. Egy nő a kifinomultságra. / Egy fiú a keserűt érzi. A férfi a kifinomultságot.), én a rettenetesen, már-már orvosi aromájú keserűséggel nem tudok mit kezdeni, mondjuk a gyógyfüves, cserszömörcés, sokaknak szájvízszerű keserűséggel, amit mondjuk a gyomorkeserűk adnak.

A Fever-Tree eredeti tonikját kóstolva is az jut eszembe, hogy persze, jó ez, meg lágy, meg kellemes, de mégis csak egy merő keserűség. Igaz, hogy hiányzik belőle a borzasztóan szintetikus marás, kaparás, és szorítás, mint ami az ipari toniknál. És az első keserűpofon után nem marad örökre az ember szájában az az íz, mint amikor gyerekkorában véletlenül sok idő telt el a gyógyszer bevétele, és a pohár víz között, hanem átváltja egy természetes, jó aroma.

DE AKKOR IS EGY TONIKRÓL VAN SZÓ, AMI MINDIG IS FÉLÚTON MOZGOTT A GYÓGYSZER ÉS AZ ÍZLETES, FRISSÍTŐ ITAL KÖZÖTT, ÉS HÁT ŐSZINTÉN SZÓLVA, EZ A KETTŐ ELÉG MESSZE VAN EGYMÁSTÓL.

Megkóstoltuk a Premium Lemonade változatot is, ami egyértelmű válasz a Sprite/7UP monopóliumára is, itt tényleg nincs nagy megfejtés, egyszerűen jobb.

Magyarországon prémiumboltokban (értsd: Culinaris) lehet leginkább kapni a Fever-Tree termékeit, 2 decis üvegekben, érdekes módon pont az eredeti, Premium Indian Tonic Water a legdrágább, 600 forintért, a többi fajta 490 forint körül mozog. Információink szerint néhány budapesti újhullámos kávézóban szintén ezt adják, ha tonikos kávét kérünk.

(Index, 2018. október 28.)

 

Hiánycikk a Moutai

Kínában. Majdnem nemzeti ital. Egy 80 éves Flying Fairy 30 ezer dollár.

A világ legértékesebb italgyártó cégének, ez a kínai Moutai, több kihívással is szembe kell néznie 2018-ban, írja az Origo a Bloomberg nyomán. Az egyik ezek közül a készlethiány. A likőrszerű ital ugyanis annyira keresett termék, hogy – a gyártás technológiai korlátai miatt – nem győznek belőle eleget készíteni.

Tüzes, bizsergető ízű, és nem lesz tőle az ember másnapos – mondják sokan azok közül, akik már fogyasztottak a leginkább likőr és pálinka egyvelegére hasonlító Moutaiból (vagy Maotai). Kínában annyira népszerű, hogy szinte nemzeti itallá vált. A gyártó nagy kihívás előtt áll, most, hogy elfogytak a készletek a termékből.

Ez a legértékesebb italgyártó a világon

A Kweichow Moutai a világ legértékesebb italgyártója. Piaci értéke már meghaladja a Diaego-t is, noha az angol whiskyóriás a legnagyobb márkákat birtokolja, ám a Moutai már ezt a céget is lekörözte. 

A cég értéke jelenleg 145 milliárd dollár körül van, ami 38 ezer milliárd forintnál is több. Ez nagyobb, mint Magyarország éves GDP-je.

A cég most bajban van. Termelése nem képes kiszolgálni az egyre növekvő vásárlói igényeket, gyártókapacitásának egy részét pedig az utóbbi időben arra fordította, hogy többféle, limitált kiadású változatát állítsa elő az italnak. Üzleti szempontból a döntés helyénvalónak bizonyult, például a második világháborúban, Japán felett aratott győzelem 70. évfordulójára forgalomba hozott párlat üvegjét 2.000 jüanért (kb. 80 ezer forint) lehet megrendelni a weboldalán – amíg volt abból.

Vagy például a Flying Fairy márkanévre keresztelt fajtából már a webáruházakból sem tudnak a vásárlók rendelni. A JD.com-on, Kína egyik legnagyobb online piacterén, egy 80 éves üveget 30 ezer dollárnak megfelelő jüanért lehet elvinni.

Fotó: AFP/ImagineChina/Li Yuze

A helyzetet bonyolítja, hogy a cég állami tulajdonban van. Vagyis – figyelembe véve Kína jelenlegi gazdasági berendezkedését – tekintettel kell lennie kisebb versenytársaira is.

Többet kellene gyártani, csak hogyan

Az értékesítés volumene 2017-ben – az előzetes kalkulációk szerint – meghaladta a 60 milliárd jüant, azaz a 2.400 milliárd forintot. 2018-ra a cégnél 10 százalékos növekedést várnak.

A cég ígéretet tett arra, hogy megpróbálja növelni termelését. Ám a „baijiu" nevű, cirokból, rizsből, kukoricából vagy búzából készülő, 53 százalékos alkoholtartalmú italnak szigorú technológiai előírások alapján kell készülnie, meghatározott ideig. A cégnek ugyanakkor arra is ügyelnie kell, hogy a boltok készletei ne öregedjenek el (a termék értéke így magasabb az ajánlott normál áraknál), hanem a frissebb gyártásból jusson a mindennapok vásárlóinak kosarába.

A számítások szerint, évi 4 százalékos termelésnövelésre kell berendezkedni a következő 3-5 évre, hogy a Flying Fairy márkanév termékeit kiegyensúlyozott gazdálkodáson alapuló termeléssel tudják előállítani majd értékesíteni.

Pénz az van

Hatalmas készpénzállományon ül a cég, melyet akár máshol is befektetnének, mint az italgyártás. 

A cégnél úgy látják, a hatalmas készpénzállományt – 69 milliárd jüan, azaz 2.800 milliárd forint – ugyanakkor nem csak a gyártásba, hanem más üzleti területeken is érdemes lenne befektetni. Emellett továbbra sem szeretnének lemondani a kisebb mennyiségben gyártott, különleges márkákról sem.

(Origo, 2018. január 19.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.