butikpórázon₪vásárlóktere

Csak hússzoros volt a túlszámlázás, a köret egy kis rablás

Újabb szórakozóhelyet számoltak fel a Belvárosban, 21 alkalmazottat elfogtak és 5 személyt őrizetbe is vettek. Túlszámlázás, meg egy kis rablás miatt. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói, a társszervekkel együttműködve 2017. október 19-én éjszaka egy belvárosi szórakozóhelyen akciót tartottak, mert információ merült fel, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is túlszámláztak. A rendőrök a szórakozóhelyen 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt fogtak el, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, írja a Police.hu.

Az akciót megelőző felderítő munka során a belvárosi nyomozók megállapították, hogy 2017. október 15-e és október 19-e között az V. kerületi szórakozóhelyen négy külföldi férfitől több mint 2,5 millió forintot csaltak ki. Előfordult olyan eset, hogy egy vendég a valós 52.360 forintos fogyasztása helyett, 1.030.733 forintot fizetett, vagy olyan, hogy az alkalmazottak elkábították a vendéget, és amikor a férfi elaludt, elvették a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága az elfogott személyekkel szemben üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indított eljárást, akik közül három lengyel nőt és két magyar férfit őrizetbe vettek, valamint előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

(Police.hu, 2017. október 20.)

 
Pár százezerért vendéglátás - áfakulcs ezeknek?
A belvárosi vendéglátó helyen az egyik vendég például 250 ezer forintot fizetett két gulyáslevesért, egy üveg borért és két sörért. 
Külföldi turisták fogyasztás utáni túlszámlázásával összefüggésben hajtottak végre akciót a belvárosi rendőrök, melynek során 13 személyt előállítottak. A nyomozók eddigi adatai szerint az elmúlt másfél évben legalább 19 külföldi sértettet károsított meg a bűnszövetségben működő csoport, mellyel összefüggésben legalább 3 millió forint plusz bevételre tettek szert.

A 2017. június 10-én éjfélkor megtartott akció során a kerületi rendőrök, több társzerv együttműködésével összehangolt ellenőrzést hajtottak végre az V. kerület, Váci utcai pubban. Ennek során tetten érték az alkalmazottakat,  amint  két turistánál jóval az általuk ténylegesen fogyasztott érték felett számláztak.  

A nyomozás során feltárt adatok szerint 2017. január 23-án éjjel egy koreai férfinek a szórakozóhelyen a fogyasztását követően 623 ezer forintos számlát állított ki a pincér. Miután a turistánál nem volt ennyi pénz, elkérték a férfi útlevelét, bankkártyáját és egy pénzautomatához  kísérték annak érdekében, hogy a „fogyasztás” összegét kifizesse.  

Az elmúlt másfél évben, ugyanezen a helyen, hasonló módszerrel legalább tizenkilenc külföldi turistánál számláztak ki jóval a fogyasztott érték feletti összeget.  Az adatok szerint az egyik vendég például 250 ezer forintot fizetett két gulyáslevesért, egy üveg borért és két sörért. Az okozott kár összesen meghaladja a 3 millió forintot.

Elfogásukat követően a tulajdonost és a 12 alkalmazottat előállították a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságára, ahol csalás bűntett és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, majd a nyomozók négy férfi őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.​
(Police.hu, 2017. június 11).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.