autórengeteg₪márkazuhatag

Meglépett a román autópiac

2017 első nyolc hónapban az új járművek eladása 12 százalékkal nőtt Romániában. Vezet a Dacia.

A 2016 azonos időszakához mért növekedés nagyját főleg a személygépkocsik adták, amelyek értékesítése 14,5 százalékkal nőtt. Összesen 98 ezer új járművet adtak el, amiből 83 százalék, vagyis 81 ezer személygépkocsi volt. A vásárlók 64 százaléka jogi személy, az eladott új autóknak pedig 36 százaléka jutott magánszemélyek tulajdonába, ami az előző évekhez képest jelentős növekedést jelent, írja a Napi.hu, az MTI tudósítása nyomán.

A  román autógyártók és -importőrök szövetsége szerint a magánszemélyek vásárlási kedvének növekedése azt mutatja, hogy már nem meghatározó a kormány által finanszírozott roncsautó-program. Az elmúlt években magánszemélyek szinte kizárólag a nyolc évnél öregebb autók lecserélése után kapott utalvánnyal vásároltak új személygépkocsit.

A legtöbb új járművet, több mint 26 ezret a Dacia adta el, második a Volkswagen közel 10 ezer eladott autóval. A Dacia megőrizte piaci elsőségét, mintegy 30 százalékos részesedéssel.

A járművek származási helye szerint 27 százalékát Romániában gyártották, mintegy 23 százalékát Németországban, 11 százalékát Csehországban, 8 százalékát Spanyolországban és 7 százalékát Törökországban.

Az új járművek eladása mellett jelentősen megugrott a használt gépkocsik forgalomba helyezése is. Az első nyolc hónapban 338 ezer használt járművet helyeztek forgalomba, ami ötszörös növekedést jelent a tavalyi azonos időszakhoz mérten. Ezt a látványos bővülést az idézte elő, hogy februárban a kormány eltörölte a környezetszennyezési adót, így a használt gépkocsik forgalomba helyezése jelentősen olcsóbbá vált.

(Napi.hu, 2017. szeptember 20.)

 

Esik a román autógyártás 

Az import azonban szépen nő.

2016 első hét hónapjában 8 százalékkal csökkent Romániában a járműgyártás volumene, a román autógyártók és importőrök egyesületének adatai szerint.

A vizsgált időszakban 231 ezer járművet gyártottak Romániában, ebből több mint 205 ezer a francia Renault tulajdonában levő Dacia. A többi 26 ezer jármű az amerikai Ford craiovai üzemének gyártósorain készült. A Ford egyetlen modellt, a B-Maxot szereli össze romániai üzemében.

A Dacia modelljei közül a Duster hobbiterepjáró iránt mutatkozik nagy kereslet, ebből 15 százalékkal többet, 120 ezret gyártottak.

A romániai járműexport 8 százalékkal, 209 ezerre csökkent 2015. első hét hónapjához mérten. A Dacia Dusterből 16 százalékkal többet exportáltak, a többi modell esetében viszont visszaesést jegyeztek. A Romániában gyártott járművek 90 százalékát exportálták, ez az arány megegyezik a 2015. évivel.

Miközben a Romániában előállított járművek eladása mintegy 8 százalékkal esett vissza a román piacon, az importból származóké csaknem 24 százalékkal nőtt 2015 első hét hónapjához mérten.
(HVG, 2016. augusztus 17.)

 

Csökkent az autógyártás Romániában

Az export is csökkent, de a román autóvásárlások nőttek.

2014 első nyolc hónapjában 8 százalékkal csökkent a gépkocsigyártás Romániában, a román autógyártók és -importőrök egyesületének adatai szerint. A statisztikai adatok alapján az első nyolc hónapban 252 ezer darab járművet gyártottak, amelynek 85 százalékát a francia Renault tulajdonában lévő Dacia márka adta, közel 15 százalékát pedig a Ford.

A legtöbb példányt a Dacia Dusterből gyártották, több mint 101 ezret. Külföldre 232 ezer autót exportáltak Romániából, ami 2,2 százalékos visszaesést jelent az előző év hasonló időszakában jegyzett adathoz képest. Külföldre a Dusterből adtak el a legtöbbet (96 ezer járművet), majd a Dacia másik típusa, a Logan (46 ezer) és a Ford B-MAX (38 ezer) következik.

Az új gépkocsik eladása Romániában 29,2 százalékkal, 64 ezerre nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest. Az eladott gépkocsik 71 százalékát jogi személyek vásárolták meg, így főleg a cégek húzzák a román gépkocsi piacot. 

Még mindig sok használt autót iratnak forgalomba a románok, ezekből háromszor több közlekedik az utakon, mint az új járművekből.

(Magyar Nemzet, 2014. szeptember 17.)

 

Hullámzik a román autópiac

Az értékesítés nőtt, a gyártás csökkent.

Romániában egyharmaddal nőtt az új autók eladása 2014. első félévében, ugyanakkor az autógyártás több mint 6 százalékkal csökkent a tavalyi hasonló időszakhoz képest.

A romániai autógyártók és -importőrök egyesületének adatai szerint 2014. első hat hónapjában 47 ezer új járművet adtak el Romániában, ami 32,4 százalékos növekedés a tavalyi év azonos időszakához képest.

A személygépkocsik értékesítése 35,7 százalékkal nőtt, összesen 39 ezer autót adtak el a 2013. évi 29 ezerhez képest. A többi járművet a nagy- és kisbuszok, továbbá a haszongépjárművek és a teherautók teszik ki.

A román autópiac növekedése elsősorban a jogi személyeknek köszönhető, mert az eladott új autók 72 százalékát ők vásárolták meg annak ellenére, hogy júniusban kiegyensúlyozottabb volt - 64-36 százalék - a gépkocsit vásárló jogi és a magánszemélyek közötti arány.

A magánszemélyek esetében az eladásokat a roncsautóprogram ösztönzi, amelyet a román kormány 2014-ben is folytat.

Az első félévben a román gépkocsigyártás 6,3 százalékkal esett vissza, miután 210 ezer járművet állítottak elő. Ennek 85 százalékát a Dacia gyártotta, csaknem 15 százalékát az amerikai Ford és négy teherautót a brassói Roman gyár. A román gépkocsi kivitel 2,5 százalékkal nőtt, 193 ezer autót értékesítettek külföldön.
(HVG.hu, 2014. július 16.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.