iparospiac₪próbafülke

Nem kell már a dombóvári bugyi

A város kedvenc munkahelye csődben, elvitte a bugyiipari felfordulás. Szarvasi kotyogós után.

2019 július 19 után nincs tovább, bezárja a kapuit Dombóvár egyik legnagyobb foglalkoztatója, a francia fehérneműkben utazó Pasha Kft, írja az Index. Előd Fruzsina írása.

A korábbi Moköt-üzem 1992 óta a Chantelle Csoport leányvállalataként működött, és felső kategóriás alsóneműket állított elő évi több százezres volumenben, ügyesen lavírozva a termelési láncon belül a magasabb hozzáadott érték irányába. Ennek azonban vége, az ebben a pillanatban még közel kétszáz embernek munkát adó gyár áldozatul esik a piac globális átrendeződésének.

Nehezen lehetne elképzelni élesebb kontrasztot, mint ami az elegáns francia fehérneműk és a Tolna megyei Dombóvár sugározta hangulat között feszül. A 17 ezres településen a helyiekkel szóba elegyedve nem sok pozitívumot hall az ember, amikor a városszéli presszóban a környékbeli gazdasági helyzetről faggatjuk az egyébként jól szituált, dolgozó embereket, hamar ott kötünk ki, hogy errefelé szerintük nem érezni igazán a nagy bérfelzárkózást vagy a munkaerőhiányt; alig akad egy-két közepes cég (például a Viessmann nevű kazángyár), ahol munkalehetőség van; a környékbeli kutyakajagyárban három műszakban dolgoznak közel minimálbérért; aki akar valamit az élettől, az „nomádozik”, vagyis Pestre jár fel dolgozni, hétvégente jön csak haza.

A migránsok miatt nem kell a bugyi

A Pasha kapcsán elhangzik, hogy állítólag az egész a „migránsok miatt van”. Értetlenkedésünkre válaszként közlik, errefelé azt beszélik, hogy Franciaországban a migránsok balhézása miatt van gondban a gazdaság, ez állhat a dombóvári gyárbezárás mögött.

A belvárosi, ételbár néven futó helyről, ahová ebédért néznénk be, rögtön kiderül, hogy igazából kocsma, előtte nagyobb csapat huszonévesekből álló társaság sörözik délután 1-kor. Őszintén csodálkoznak, hogy valaki „lejött Pestről”, csak mert bezár egy üzem. Amikor ennek apropóján megkérdezzük, milyen munka van errefelé, kórusban kiabálják, hogy közmunka, illusztrációnak a túloldalon valóban közmunkások tevékenykednek láthatósági mellényben, virágokat ültetnek az út mellé.

És ti mit csináltok, kérdezzük, iszunk, válaszolják, egyikük azzal viccelődik, lányokat közvetít Svájcba kurvának. Aztán két perc múlva elárulja, hogy igazából kukás. A társaság egyetlen lánytagja – akit folyamatosan a svájci melóval ugratnak – azt mondja, diákmunkásként még elmegy itt, ő is a Tescóban dolgozik iskola mellett, de utána jobb elhúzni. „Tolna megye az egyik legrosszabb, 13. a 19 megye közül, nincs itt semmi, ennél még Somogyban is jobb” – összegez egyikük.

A közeli pékség fiatal eladójának és barátainak is nagyjából ez a véleménye, a helyi viszonyok ismeretében szerintük nagy tragédia, ami a Pasha Kft.-vel történik, „kétszáz család egy hónap múlva nem tudja majd, miből tegyen kenyeret az asztalra”. A söröző társaságból valaki cinikusan megjegyzi, hogy a legjobb, ha az ott dolgozók megtanulják kezelni a motoros kaszát, mert mehetnek majd ők is az árokpartra füvet vágni közmunkában.

Jó kis hely volt a Pasha pedig

A Pasha Kft. üzemében kedden jelentették be a dolgozóknak, hogy nincs tovább. Emiatt mindenki sokkos állapotban van, de még így is nagyságrendekkel pozitívabb a hangulat, mint a járókelők közt a városban. „Reménykedünk, hogy valaki megvásárolja az üzemet, és egyben maradhat a csapat, folytathatjuk a munkát” – mondja az a három dolgozó, akivel leültünk beszélgetni.

Pasha üzem

Fotó: Pasha kft

Varróüzem lévén a Pasha alkalmazottainak majdnem száz százaléka nő, az igazgatón, Rózsa Bélán kívül szinte csak a raktárosok, a műszerészek és a portások férfiak. Interjúalanyaink közül van, aki még a Mokötnél kezdte: Haraszin Józsefné csoportvezető 28 éve dolgozik ugyanebben az épületben, és az igazgató elmondása szerint ez jellemző az egész cégre. Rózsa maga is 19 éve van a cégnél, 6 éve van még hátra a nyugdíjig, de most nincs ideje azon gondolkodni, mihez kezd ezután, mert az összes kapacitását leköti, hogy mi lesz a dolgozóik további sorsa.

A Pasha Kft. minden jel szerint egy üde színfolt volt a környék kevésbé szívderítő munkaerőpiacán, a nekünk nyilatkozó munkatársak legalábbis kimondottan hálásnak látszanak azért, hogy itt dolgozhattak, egyikük nem is bírja ki sírás nélkül a beszélgetést.

Itt soha nem késett a fizetés, minden túlóra ki volt fizetve, az összes ünnepre kaptunk valamilyen ajándékot a cégvezetéstől, az egész olyan, mint egy nagy család. És a környéken mindenki tudta, kik a pashás csajok – meséli Schiffer Róbertné és Erős Ilona. A francia anyavállalattól egy vezető személyesen jött el bejelenteni, hogy a gyár lehúzza a rolót, aztán egész délután ott maradt velük, elmondásuk szerint ez sokat jelentett nekik.

 

A Chantelle a mai napig egy családi vállalkozás, ez a szellemiség érződik ebben is, nagy a lojalitás és a stabilitás, magyarázza Rózsa. Mint mondja, az anyavállalat a törvényi kötelezettségnél nagyobb mértékben tervezi kárpótolni az alkalmazottakat a csoportos leépítés során. Külön felkértek egy munkaerő-piaci tanácsadócéget is, ami segít feltérképezni a környékbeli munkalehetőségeket, felkészíteni a dolgozókat a munkakeresésre. A régen itt dolgozók közül sokaknak ez volt az első munkahelyük, így sosem kellett önéletrajzot írniuk, vagy állásinterjúkra járniuk.

Lenyomta az olcsóság

A Pasha nem a menedzsmenttudás hiányosságai vagy az itt előállított termékek nem megfelelő minősége miatt zár be, mint ahogy azt például a szintén nemrég csődbe jutott szarvasi gyáresetében láttuk. A varróüzem a Chantelle csoport tagjaként ki volt téve olyan globális folyamatoknak, amelyekre nem volt ráhatása, és az anyavállalattól független, saját stratégiát sem alakíthatott ki ellenük; a leglátványosabb, és számukra egyúttal a leggyilkosabb ilyen trend a hagyományos és magasabb árfekvésű fehérneműk visszaszorulása a piacon.

Ez nem egyedül a Chantelle-t érinti, évek óta olvasni arról például a Victoria's Secret kapcsán, hogy az ikonikusnak számító cég folyamatosan veszít a piaci részesedéséből. A háttérben az áll, hogy az Y-generáció az olcsóbb, kevésbé szexi, viszont kényelmes alsóneműket gyártó márkák felé húz. A fast fashion cégekkel is nehéz felvenni a versenyt, ma már minden nagyobb lánc árul bugyikat és melltartókat, a klasszikus szereplőkhöz képest fillérekért.

Ezek többnyire minőségben is silányabb termékek, de ha 3.000 forintért is lehet melltartót kapni, kevesen vesznek 13 ezerért. A hagyományos cégek azzal is veszíthettek vásárlókat, hogy nem csatlakozták rá időben a pozitív testképpel, átlagos női testekkel való reklámozás trendjére, ami az elmúlt években söpört végig a divatvilágon, különösen a fürdőruhák, fehérneműk piacán (emlékezetes, hogy sokan már azt is az átlag felé mozdulás jeleként értékelték, hogy a Victoria's Secret új angyala Palvin Barbara lett, aki kivételesen nem néz ki anorexiásnak).

Csináltak pedig mást is

Ezzel a trenddel összhangban a Chantelle az elmúlt 5 év folyamán közel az ötödével csökkentette a kapacitását, és ez a Pasha mutatóin is meglátszott. A céginformációs rendszer szerint 2014-ben még 277 fő dolgozott a gyárban és 3,8 milliárd forintos árbevétel mellett 114 milliós adózott eredményt ért el a cég, 2018-ra viszont 205 dolgozó maradt, akik 1,8 milliárd forint értékben állítottak elő fehérneműket, az eredmény pedig negatívba csúszott. A mínuszos eredmény egyébként az elmúlt 5 évből 3-ra igaz, ez játszhatott közre a Chantelle döntésében.

A francia csoportnak egyébként vannak még gyárai Marokkóban, Tunéziában, Vietnámban és Thaiföldön, a hazai vezetés nem tudja, ezekben is sor kerül-e a magyarhoz hasonló leépítésre. Az biztos, hogy munkaerőköltségben ezek az országok mind verik Magyarországot, kérdés, hogy hova lehet majd átrakni azokat a munkafolyamatokat, amik Dombóváron zajlottak – és még lesz-e rá kereslet a jövőben is.

A Pashában ugyanis nem csak varrtak (évente mintegy 700 ezer ruhadarabot, amiből a francia cég minden piacára jutott), hanem a termékfejlesztésében is részt vettek. Rózsa Béla azt meséli, éppen mivel nem olcsó munkaerőben tudtak versenyezni a többi üzemmel, tudatosan törekedtek rá, hogy amennyire lehet, nagyobb szaktudást és menedzsmenttudást igénylő feladatok felé vigyék el a gyárat: a fejlesztés mellett kis szériás modellek vállalása, rugalmas, gyors gyártás, állandó kapcsolattartás a központtal.

2014-től kezdődően kizárólag Dombóváron zajlott a csoport Chantal Thomass nevű márkájának fejlesztése, ez a Chantelle egyik legkomplexebb, legnehezebben elkészíthető modellekből álló márkája.

„Miután a központból megjött egy új modell terve, mi találtuk ki, hogyan lehet úgy megcsinálni, hogy lehető legstrapabíróbb és anyagtakarékosabb legyen. Egy bonyolultabb melltartó kidolgozása fél éves folyamat is lehet, közben hazavisszük, kipróbáljuk, hogy kényelmes-e, mosáskor megmarad-e a formája, nem esnek-e a le a róla a kiegészítők” - mondta Schiffer Róbertné, aki varrás mellett a fejlesztésben is részt vett.

Jó kis pénzes nagybácsi jöhetne

Mindez azonban nem volt elég a további felszínen maradáshoz a hagyományos fehérneműk zsugorodó piacán. Az összeszokott csapatként működő dolgozók reményeivel összhangban a cégvezetés is hangsúlyozza, azt szeretnék a legjobban, ha érkezne a gyárra értelmezhető akvizíciós ajánlat: a Pasha Kft.-t ugyan most már mindenképp felszámolják, a telephely azonban ott van, és a franciák nyilván szívesen el is adnák.

Mivel a magyar textilipar a rendszerváltás után leépült, a vezetés nem csak az ágazaton belüli, hanem akár más területen való hasznosulást is el tud képzelni, az üzemcsarnokban lehetne akár összeszerelő-üzem is, mondja Rózsa Béla. „A lényeg, hogyne vesszen el az az érték, ami az itt dolgozók kézügyességében, szaktudásában van”.

(Index, 2019. május 25., Előd Fruzsina írása)

 

Bezárt a szarvasi kotyogós

66 év után leállt a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. Kávéfőzője még lehet, a lámpáinak annyi.

A sok magyar háztartásban már húsz éve pöfögő kávéfőzőiről ismert Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. minden dolgozóját elbocsátja, és leáll a termeléssel. A 66 évig működő üzem túlélte a rendszerváltást, viszonylag jól vette a globalizáció megpróbáltatásait, egészen addig, amíg a cégvezetés egy merész húzásán el nem bukott, írja az Index, Csurgó Dénes összeállításában.

A Szarvasi-gyár már 66 éve működött ilyen vagy olyan formában. Elődje egy szövetkezet volt, amit tizenheten alapítottak 1952-ben, és eredetileg gépjavítással foglalkozott. Az üzem folyamatosan bővült, 1958-ra 100, 1960-ra 200, a csúcson, a 70-es években pedig úgy 1.700 embert alkalmazott. Közülük nem mindenki Szarvason dolgozott, a Vasiparinak ugyanis volt több kihelyezett egysége más településeken. Persze a legtöbb dolgozó szarvasi volt, a gyár szerves része lett a Békés megyei kisváros mindennapjainak. Egy volt dolgozó elmondása szerint az a mondás járta, hogy VALAKI VAGY VOLT VASIPARIS, VAGY MAJD LESZ.

Aki pedig nem dolgozott a gyárban, annak is volt ott egy rokona, barátja, ismerőse.

A Vasipari nemcsak átvitt értelemben, de földrajzilag is a város közepén van, legalábbis a főépület, amelynek vállalati étkezdéje mindenki számára nyitott volt, sőt, sokan születésnapokat, céges bulikat, lagzikat is szerveztek oda, így ott majdnem minden szarvasi megfordult legalább egyszer életében. Most az étkezde is, ahogy a cég minden egyéb egysége és mintaboltja, zárva van.

A gyárban dolgozott például a város polgármestere, Babák Mihály is, aki műszaki vezető volt, és itt ismerkedett meg a feleségével is. A gyár profilja sokat változott az indulás óta: a gépjavítás után kerámiával, műanyag termékekkel és vasalókkal is foglalkozott, mielőtt az 1970-es évek elejétől rátért arra az útra – lámpák és kávéfőzők gyártására –, amiről most, közel ötven év múlva az árokba bukott. A Vasipari egy elég jól felszerelt üzemnek számított, volt saját öntödéje, és az ország talán legnagyobb üveghajlítójával is büszkélkedhetett.

Amikor már tisztult a vállalat profilja, és vasalók meg egyebek helyett csak lámpákkal és kávéfőzőkkel foglalkoztak, akkor is elég széles spektrumon mozgott a termékkínálat, a sorozatban gyártott kotyogósok és asztali lámpák mellett kastélyokba készített, egyedi tervezésű csillárokat is készítettek, akkorákat, hogy abból csak egy darab fért egy teherautóra. Sőt, egy volt alkalmazott szerint a Parlament óriáscsillárjait is a Vasipari gyártotta.

A cég egészen 1997-ig szövetkezeti formában és majdnem ötven éven át az alapító vezérigazgató, Székely László vezetésével működött. Azt azért túlzás lenne állítani, hogy a Szarvasi Vas- és Fémipari Szövetkezetet nem rázta meg a rendszerváltás, de sok más szocialista ipari vállalattal szemben legalább túlélte. (Igaz, sokak elmondása szerint többször volt a csőd szélén a cég.) A 90-es évek elején például egyszer majdnem tönkrement, miután valamilyen oknál fogva Székely László, a gyár atyja távozott. Forrásaink nem tudták pontosan, hogy elküldték vagy magától ment el, de azt igen, hogy amikor nagyon nagynak látszott a baj, visszahívták a cég élére, és ki is húzta azt a gödörből. Székelynek a gyár volt az életműve, egészen haláláig, 2001-ig vezette a Vasiparit.

Az elmúlt időben a gyárban úgy 400 ember dolgozott (ez a lakosság két és fél százaléka, arányaiban olyan, mintha Budapesten egy negyvenezer embert foglalkozó cég zárna be), bár a létszám eléggé ingadozott. Mindenesetre a Bisnode elemzése szerint a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. a város második legnagyobb foglalkoztatója volt 2017-ben és 2018-ban is, egyedül a Gallicoop pulykafeldolgozó előzte meg.

Jött az IKEA: nem kellett volna ennyire

Még Székely vezetése alatt, nem sokkal visszatérése után, 1996-ban figyelt fel a cégre az IKEA, és jelezte, hogy érdekelnék a Szarvason gyártott lámpák. Miután pedig a két cég megállapodott, az IKEA lett a Szarvasi legfontosabb partnere. Annyira fontos, hogy az végül bajba is sodorta a céget.

Bár a Szarvasi talán leginkább a kávéfőzőiről ismert, valójában a bevételének nagyobb része a világítótestek gyártásából jött. A dolgozók szerint a cég úgy másfél millió lámpát és 150-200 ezer kávéfőzőt gyártott évente. A lámpák többsége az IKEA részére készült, de a cég exportált a svéd óriástól függetlenül is, például Olaszországba.

Ennek ellenére a Vasipari egy amúgy a magyar beszállítók között elég gyakori betegségben kezdett szenvedni: attól, hogy túlságosan elkezdett egy kuncsafttól függni. Ahogy a G7.hu is kielemezte, volt olyan év, hogy a Szarvasi bevételének több mint kétharmada az IKEA-nak beszállított termékekből jött össze. Voltak arra mutató jelek, hogy a cég, amelyet 2009-ben egy konkurens lámpagyártó, a szombathelyi Héliosz tulajdonosa vásárolt meg (nem összekeverendő a Tiborcz István-féle, szintén lámpákkal foglalkozó Eliosszal), szeretne kikerülni ebből a függőségből, pár éve 200 millió forint EU-s támogatásból tervezték fejleszteni a kávéfőző-üzletágat, és megnövelték az IKEA-tól független hazai értékesítést, ezzel 2015-re 50 százalék alá nyomva az IKEA-tól származó bevételt.

AZ IKEA KOMOLY BEVÉTELEKET, DE ÚJ PROBLÉMÁKAT IS HOZOTT A SZARVASI CÉGNEK.

Bár ezt csak a dolgozók elmondásából tudni, az ügyről ugyanis sem a Vasipari, sem az IKEA nem nyilatkozik, a viszony nem volt mindig a legharmonikusabb: az IKEA néha elégedetlen volt a termékek árával, és azt akarta, hogy a Szarvasi vigye le az előállítás költségeit, amikor viszont ez több anyaghibás termékkel járt, az IKEA csökkentette a megrendeléseket.

Emiatt az elmúlt évek elég hullámzóak voltak, néha jól ment a szekér, olyankor fölvettek embereket, néha meg rosszul, akkor pedig sokakat leépítettek. Ez a volt alkalmazottak szerint sokat rontott a dolgozók közösségén és a hangulaton általában. Azt hallottuk, hogy míg korábban összetartóak voltak a dolgozók, erős kollektíva volt a gyárban és azon kívül is a munkások között, az elmúlt évek bizonytalanságai ezt letörték.

Csak az a lámpa ne lett volna

Bár úgy látszott, hogy a cég vezetése szeretné kezelni az IKEA-tól való függést, két évvel ezelőtt ennek a teljes ellenkezője mellett döntött a cég, amit utólag úgy lehetne értékelni, mintha 19-re lapot húztak volna. 2018 tavaszán pedig a Szarvasi ünnepélyesen bejelentette, hogy kétmilliárd forintért, önrészből és banki hitelből fejlesztette az üzemét, hogy az IKEA egyik lámpatípusának kizárólagos gyártójává válhasson. Vagyis óriási beruházással egy terméktől és egy vevőtől tették függővé a céget. És bár az ötlettől többeknek is égnek állt a haja, a vállalat vezetése olyan lelkes volt, hogy felvirágoztatják majd a gyárat, hogy ez sokakat meggyőzött. 

Így néz ki összerakva az IKEA lámpa, ami bedöntötte a Vasiparit.
Így néz ki összerakva az IKEA lámpa, ami bedöntötte a Vasiparit.

Ez egy olyan típus volt, amelyet korábban Kínában gyártottak az IKEA számára, és amellyel a Vaspari korábban nem foglalkozott.

EZ VOLT A PS 2014 NEVŰ LÁMPATÍPUS, AMELYET – NEM VÉLETLENÜL –HALÁLCSILLAGNAK VAGY ŰRPROJEKTNEK CSÚFOLTAK. Ez egy összerakott állapotában gömb alakú, amúgy rengeteg különböző darabból álló, 3D-s puzzle-re emlékeztető tárgy.

A lámpa gyártására egy új üzemet is fejlesztettek kicsit távolabb a városközponttól, egy amúgy jellegtelen és nem túl nagy csarnokban. Innen új dolgozók és robotizált technológia segítségével az egész világot tervezték ellátni a Halálcsillag-lámpákkal. A gyár dolgozói pedig úgy érezték, hogy a cég kétfelé bomlik: a régi Vasiparira a város központjában, amitől leginkább csak elvon a vezetés, és az új Vasparira pár utcával arrébb, amibe viszont csak úgy öntik a pénzt.

Mire a cég vezetése és a város polgármestere ünnepélyesen átadta a drága pénzen fejlesztett csarnokot, addigra már valójában egy éve zajlott a Halálcsillag-lámpák termelése. A baj csak az volt, hogy nem jól. A gyárnak nagyon komoly problémákat okozott a rengeteg különálló műanyag darabból álló termék, ráadásul ahhoz olyan szakértelemre és technológiára volt szükség, amiben a Vasipari annyira nem volt erős. Nem ment például nagyon a kis összerakható műanyag darabok fröccsöntése, a lámpa egyik változatát ráadásul fémgőzölni kellett, amihez valószínűleg nem a legjobb gépet szerezték be, mindenesetre a gyárnak ezzel is meggyűlt baja. Ennek az eredménye pedig az volt, hogy

NAGYON NAGY HIBASZÁZALÉKKAL DOLGOZTAK, RENGETEG VOLT A SELEJT.

Egyes pletykák szerint a termék, amire a Szarvasi vezetői gyakorlatilag a gyár életét föltették, nem ment jól. Azt pedig, hogy bajok vannak, már pár hónappal az ünnepélyes átadó után tudni lehetett. Hogy pontosan mi történt és mikor, azt nem tudni, az IKEA mindenesetre visszavonta a megrendeléseit, nem kellett neki a Szarvason legyártott űrlámpa. Szűkszavú közleményében a svéd cég azt írta minderről, hogy a minőségben a bútorcég nem köt kompromisszumot. Ezzel teljesen kihúzta a Szarvasi alól a szőnyeget.

Hogy mi lesz most a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt.-vel, dolgozóival és beszállítóival, az  nagy kérdés. Felszámolás még nem indult el, az utolsó körben, vagyis január 18-án elbocsátott 90-100 dolgozó is állományban van még, úgyhogy egyelőre a beszállítókat se kártalanítják, a dolgozókat se fizetik ki, és máshol sem tudnak elhelyezkedni. Más, korábban elbocsátott munkások már találtak állást, amiben közleménye szerint a gyár vezetése is segít. A volt dolgozók közül viszont sokan aggódnak, hogy hová tudnak majd menni, ha egyszer szabad munkanélküliek lesznek.

A város polgármestere, Babák Mihály szerint nincs miért aggódni. A fideszes városvezető az Index kérdésére azt mondta, egy munkanélkülire 6,5 álláshely jut Szarvason, így bár megérti, hogy nagy trauma a Vasipari bezárása, ami volt dolgozóként őt is elszomorítja, mindenki talál majd állást, az önkormányzat és a munkaügyi központ pedig mindenkinek segít. A városban tényleg viszonylag sok álláslehetőség van, a legtöbb munkahelyet a Gallicoop adja, itt van még a mozzarellájáról híres Szarvasi-tejüzem, de van a városban több másik húsüzem, vetőmagüzem is.

Ezt persze a volt vasiparisok is tudják, de így is van, aki aggódik, hogy nem talál olyan munkát, amit el is tud végezni. Az egyik most leépített alkalmazott például azt mondta, hiába van munka a Gallicoop csontozójában, ő már nem tud teljes műszakban 12 kilós pulykákat emelgetni vagy a fagyos hűtőházban pakolni. A polgármester szerint viszont azoknak is igyekeznek munkát találni, akik maradnának a vasiparban, ha nem Szarvason, akkor Kunszentmártonban, Orosházán, ahogy a korlátozottan munkaképes dolgozóknak is találnak majd valamilyen helyet.

Másik kérdés, hogy mi lesz a beszállítókkal, akiknek tartozik a cég. A cégnek Szarvason és országszerte sok beszállítója volt, akik közül már állítólag van, aki csődeljárást akar kezdeményezni a Szarvasi ellen.

A cégnek a hitelezői sem könnyítik meg a helyzetet: január 28-án közgyűlést tartott a Szarvasi, amelyen a hitelek átszervezését kérték a bankoktól, ebbe viszont az egyik hitelező nem ment bele. A vállalat eddig egyedül az önkormányzattól kapott némi segítséget, fizetési haladékot kért és kapott ugyanis a jegyzőtől a helyi adók befizetésére.

Babák Mihály polgármester azt mondta, ő a cég nevében nem nyilatkozhat, de tudja, hogy dolgoznak valamilyen megoldáson, ő pedig azt reméli, hogy nemcsak széthordják majd a Szarvasi maradékát, hanem ki lehet menteni vagyonelemeket, amelyekben aztán újra gyártani lehet. Az már elég valószínűnek tűnik, hogy a kávéfőzők gyártása valamilyen formában folytatódni fog egy korábban alapított cégen keresztül, bár ez tippek szerint jó esetben 30-40 főnek ad majd munkát, és nem tudni, hogy mikor.

(Index, 2019. január 31., Csurgó Dénes írása)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.