kirakat₪láz

Családtámogatás: több pénz és házasságkötés

Eddig 600 milliárd forinthoz jutottak a magyar családok. 

Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében, írja a Portfolio az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára MTI-nek adott nyilatkozata nyomán.

Novák Katalin azt mondta, hogy 2019 júliusa óta több mint százezer család igényelte a családvédelmi akcióterv valamelyik támogatását.

A babaváró támogatásra mintegy 64 ezer, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatására mintegy 24 ezer kérelem érkezett, a használt lakás vásárlására és a kétgyermekesekre kiterjesztett családi otthonteremtési kedvezmény (csok) mellé felvehető hitelt pedig több mint hatezren igényelték - közölte. Hozzátette, hogy bővülnek a bölcsődei férőhelyek, és januárban hatályba lépett a négygyermekes anyák szja-mentessége, valamint a nagyszülői gyed is, ezzel a családvédelmi akcióterv minden pontja elindult.

Az államtitkár elmondta: a családok jelzáloghitel-tartozását a második gyermek születésekor egy, a harmadik gyermek érkezésekor négy, minden további gyermek születésekor újabb egy-egy millióval csökkenti az állam.

A hitelelengedés lehetőségétől azonban azok a családok sem esnek el, amelyekben már vannak gyerekek, így például ha egy kétgyermekes családba születik a harmadik, valamint egy háromgyerekesbe a negyedik, akkor is négymillió forintos elengedést kaphatnak a családok - hívta fel a figyelmet Novák Katalin.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 2020-as költségvetésben két és félszer annyi pénzt - több mint 2.200 milliárd forintot - fordít a kormány a családok támogatására, mint 2010-ben.

A kormány célja, hogy egyre könnyebb legyen Magyarországon családot alapítani, gyermeket vállalni és nevelni. A támogatásokkal továbbá a magyar népesség csökkenését is szeretnék megállítani - mondta.

Az államtitkár ebben a kérdésben biztatónak nevezte, hogy mintegy negyven éve nem volt olyan magas a házasságkötések száma, mint az elmúlt hónapokban. 2019 novemberében például kétszer annyian házasodtak össze, mint 2018 azonos időszakában.

(Portfolio,2020. január 26.)

 

Babaváró: várják nagyon

Kígyóznak a sorok a babaváróért.

Töretlen a babaváró támogatás népszerűsége - írja a Napi.hu a Magyar Hírlap nyomán. Az ügyfelek gyakran kombinálják a kölcsönfajtákat, a babavárót pedig akkor is érdemes lehet igényelni, ha valaki a későbbiekben a tervekkel ellentétben valamiért mégsem vállalna gyermeket.

Az OTP  tavaly a 2019 félévében között 22 ezer babaváró szerződést kötött, átlagosan 9,2 millió forint értékben. A legtöbb igénylés Budapestről és környékéről, valamint Észak-Kelet-Magyarországról érkezett. Az ügyletek harmadánál már megszületett vagy útban van a gyerek, ezért kérték a családok a törlesztés felfüggesztését - írja a lap.

A falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt is élénken érdeklődnek a jogosult családok. Babaváróból 2019. december közepéig 3. 805 családdal kötött szerződést a Takarékbank 36,5 milliárd forint értékben. A legtöbben a maximális összeget igénylik. Falusi csokból 2019. november végéig 311 szerződéskötés történt a Takarékbanknál és 1,4 milliárd forint támogatást folyósítottak. A falusi csok az észak-keleti megyékben (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg), valamint Békés és Heves megyében a legnépszerűbb.

A CIB-nél a babaváró iránt Budapesten némileg magasabb, Nyugat-Magyarországon az átlagtól alacsonyabb az érdeklődés. A K&H Banktól a központi régióban igényelték a legtöbben a babaváró támogatást. A személyi hitelek kamatának csökkenése nem befolyásolta a babaváró népszerűségét. A K&H szeptember végéig összesen 2.981 babaváró szerződést kötött, összesen mintegy 29 milliárd forint értékben. A Budapest Banknál tavaly év végéig a pénzintézet 1.856 darab babaváró szerződést kötöttek 18 milliárd forint értékben.

(Napi.hu, 2020. január 24.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.