kirakatles₪plázarítus

A lengyel kisboltosok megkapaszkodtak

A jóslatok dacára a kis, független lengyel kereskedők boltosai túlélték a nagy hipermarketek betörését. 

A kiskereskedelemben a kisboltok nem mentek csődbe a nagyáruházak terjeszkedése nyomán, és ez a tendencia várhatóan nem változik - idézte a gazeta.pl a Grupa Eurocash elnökét, Luis Amaralt, írja a Napi.hu.

Nem is olyan rég sokan még azt hitték, hogy a 300 négyzetméteresnél kisebb területű kiskereskedelmi boltoknak nincs jövőjük. Ennek azonban a fordítottja történt. Ezt a trendet egész Nyugat-Európában látni lehet, a legrosszabbon már túl vagyunk - mondta a Lengyel Kereskedelmi Kamara által rendezett konferencián az Eurocash elnöke.

Mind a két szervezet vizsgálatot végzett, amelyek eredménye azt mutatja, hogy a kis üzletek Lengyelországban az élelmiszer-eladások több mint 43 százalékát viszik el. Utánuk jönnek a diszkontáruházak, amelyek a piac egyharmadát uralják, a sor végére szorultak a szuper- és a hipermarketek.

A 2017 májusát megelőző 12 hónapban a diszkontok növelték a legjobban - hat százalékkal - a forgalmukat az egy évvel korábbihoz képest, a kis boltok a második helyen végeztek három százalékkal.

A 100-300 négyzetméteres üzletek fejlődtek a legjobban, amelyek igyekeznek összefogni, hogy a nagyobb versenytársak ne söpörjék el őket. A kis boltok tulajdonosainak közel egyötöde ráadásul azt tervezi, hogy a következő években további üzletet nyit, a felük franchise modell alapján oldaná meg ezt. Többségük szerint sikerük kulcsa a közvetlen kapcsolat a vevőikkel, ráadásul ezekben a boltokban találkozhatnak az egymáshoz közel lakók és egy részük munkát is kaphat.

(2017. október 1.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.