blokkk.com                                                            │ webzseb » felhőpiac │                                                    │ hírkirakattmustra │         

 

Nagyot ugrott a Netflix

Nőtt a bevétele és a felhasználók tábora is.

_____________________________________________________blokkk.com

2016. harmadik negyedévében 6 százalékkal nőtt a Netflix bevétele az előző év azonos időszakához képest, ami azt jelentette, hogy közel 2,2 milliárd dollárt könyvelhetett el. Ez elsősorban a Stranger Things-nek és a Narcos második évadának a sikere. A Netflix árbevételének 40 százaléka egyébként már külföldről származik, számol be az eredményekről a Portfolio.


A Netflix felhasználóinak száma az Egyesült Államokban 0,4 millióval, míg a többi országban 3,2 millióval nőtt a negyedév során, így összesen 3,6 millió új felhasználóra tett szert a vállalat. Korábban csupán 2,4 milliós növekedést vetítettek előre. A Netflix így több mint 86 millió felhasználóval rendelkezik világszerte, amely több mint 25 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.


A befektetők nem panaszkodhatnak, hiszen az egy részvényre jutó eredmény 12 cent volt, amely 70 százalékos megugrást jelentett és sokkal jobb, mint amit az elemzők vártak.


A Netflix azzal számol, hogy a következő negyedévben a felhasználók száma megközelítheti a 92 milliót, míg az előfizetők száma közel 88 millió fő lehet. A Netflix várakozásai szerint a negyedik negyedévben több mint 2,3 milliárd dolláros árbevételt érhetnek el, a profit pedig 440 millió dollár lehet.


A kínai piacra lépést továbbra is fontolgatja a vállalat, de a szabályozói környezet egyelőre nem kedvező számára. Nemrég például a Walt Disney streaming szolgáltatását is leállították, akárcsak az Apple filmkínálatát.

(Portfolio, 2016. október 18.)

 

Liheg a Netflix

A Netflix a világ egyre nagyobb részén van jelen, de a cég előfizetőinek száma egyre lassabban nő.

_____________________________________________________blokkk.com

Csökkent 2015-ben a Netflix amerikai előfizetőinek növekedése, ami újabb akadályt állított a cég elé, így egyre nehezebbnek tűnik elérni a 60 és 90 millió fő közti szintet a jelenlegi 45 millióhoz képest. A már Magyarországon is elérhető videó streaming szolgáltató 1,7 millió új amerikai előfizetőt csalogathatott magához a legutóbbi negyedévben, de ez a legalacsonyabb szám 2012. óta, a Bloomberg összegzése szerint.

A világ legnagyobb online TV csatornájának számító Netflix világméretekben is nehézségekkel küzd. Noha Európában és Dél-Amerikában gyorsan emelkedik az előfizetőinek a száma, az elemzői előrejelzések szerint a cég több területen már nem tud gyorsítani az előfizetők toborzásában. Jelenleg úgy tűnik, hogy Kínán kívül már nincs több új piac.

Az előfizetők számának növekedése tovább lassul előreláthatóan, így a cég egyetlen lehetősége az árpolitika megváltoztatása lehet. Ennek jegyében emelnie kellene a díjakat a fejlett gazdaságokban, míg csökkenteni a többiben. A Netflix ugyanakkor már így drágít a jövő hónapban, egy újabb áremelés pedig igencsak kockázatos lenne.

A következő kihívás a Netflix számár az lesz, hogy megtartsa a hosszú távú előfizetőit az áremelés ellenére. A cég ugyanis havi 2 dollárral emeli majd a több mint két éve aktív felhasználók díjait, a 2014. májusa és 2015. szeptember között regisztráltak pedig további 1 dolláros emelésre számíthatnak. A drágulás különböző időpontokban lép majd be.  Veszélyforrás, hogy csupán fogyasztók 20 százaléka van tisztában a közelgő áremelkedéssel, miközben 15 százalék is lehet azok aránya, akik felfüggeszthetik az előfizetésüket. 2016. második negyedévében lassulhat az előfizetők számána bővülése az áremelések miatt is.

A Netflixnek jelenleg 30 millió nemzetközi felhasználója van. A Netflix nemzetközi működése ugyanakkor 109 millió dolláros veszteséget ért el 2015. negyedik negyedévében, és 114 milliót 2016. első negyedévében.

A társaság azokon területeken tud  eredményt elérni, ahol már jelen vannak néhány éve, mint például Kanadában, az Egyesült Királyságban vagy Skandináviában. A terv pedig az, hogy a legtöbb országban az amerikaihoz hasonló nyereséges modellt alakítsanak ki. A Netflixnek szélesebb közönséghez kell eljutnia és fejlesztenie helyi kínálatait.

(Investor.hu, 2015. április 15.)

 

Kipucolja a buherálókat a Netflix

Csak annak az országnak a kínálatából lehessen választani, ahol éppen ott is van a felhasználó.

_____________________________________________________blokkk.com

Nem csak üres fenyegetőzés volt: a Netflix valóban elkezdte korlátozni a külföldi IP-címet használó előfizetőket. Ausztráliában meg is kezdték a VPN szolgáltatások és unblockerek kiszűrését a Netflixen. Ez annyit jelent, hogy akik a szigetországban hamis IP-ről az amerikai Netflixet használják, most először hibaüzenetbe ütközhetnek, mely arra szólítja fel őket, hogy saját címükkel próbálják újra a bejelentkezést.

A Netflix nemrégiben jelentette be, hogy leszámol az ilyen kiskapuk lehetőségével: pár felhasználó már észlelte is, hogy nem engedi számukra a rendszer más ország tartalmainak nézését.

De miért is
A Netflix kínálata az Egyesült Államokban a legszélesebb. Magyarországon például csak a tizede érhető el az online videotéka teljes tartalmának. Ennek oka, hogy a cég nemzetközi szinten még nem rendelkezik olyan megállapodással a tartalomszolgáltatókkal, amilyennel az Egyesült Államokban, ezért bizonyos tartalmakat csak ott van joguk sugározni. Az is nehezíti a dolgot, hogy sok műsorhoz más cégeknek van kizárólagos sugárzási joga az egyes országokban. Bár a Netflix célja hivatalosan az, hogy minden országban ugyanaz a tartalom legyen elérhető, erre nincs mindenütt lehetőség.


A legkézenfekvőbb megoldás a szélesebb kínálatra vágyóknak, akik a teljes felhozatalt akarták élvezni, minthogy amerikainak adják ki magukat. A rendszert úgy lehet becsapni, ha valamilyen VPN-en, azaz valamilyen virtuális magánhálózaton, vagy proxy szerveren keresztül látogatja meg az oldalt. A hamis hálózati azonosítónak köszönhetően az oldal azt hiszi, hogy az Egyesült Államokban tartózkodunk: ha pedig előfizetők vagyunk, mindig jogosultak vagyunk elérni az adott ország tartalmait, akkor is, ha csak átutazóban vagyunk. Így egy gombnyomásra elérhető a teljes amerikai kínálat, holott a felhasználó erre nem is lenne jogosult.

Kipucolják, amennyire lehet
A cég szándéka szerint rövidesen kivitelezhetetlen lesz az előbbi kerülőút, és mindenki csak azt nézheti, amit az adott országban engedélyeznek. Ez a döntés persze a tartalomszolgáltatók nyomására született meg, hiszen a Netflix szempontjából mindegy, ki mit néz, az előfizetési összeg ugyanaz. A tartalomszolgáltatók szempontjából viszont a beazonosítást megkerülő út gyakorlatilag lopásnak minősül, mivel a Netflix nem fizet külön az adott területen való sugárzásért.

A szigorításokat tehát megkezdték, de végleges megoldást ez sem fog nyújtani. Szinte teljesen kivitelezhetetlen egyenlőre, hogy minden VPN-es megoldást felfüggesszen a Netflix, csupán arra van lehetőségük, hogy megnehezítsék azoknak a dolgát, akik ilyen megoldást akarnak használni.

A végleges megoldás az lesz persze, amikor minden országban nagyjából ugyanaz a szolgáltatás lesz elérhető, és nem lesz többé érdemes a hálózati trükkökkel szórakozni. Deát addig is a felhasználók és a VPN-szolgáltatók feltehetően mindent megtesznek azért, hogy továbbra is a teljes Netflix-tartalomhoz hozzáférjenek, országtól függetlenül.

(Origo, 2016. január 25.)

 

A Netflix ára

A terjeszkedés pénzbe kerül, a profit kisebb.

_____________________________________________________blokkk.com
Belejött a nemzetközi terjeszkedésbe a Netflix, már Magyarországon is elérhető a népszerű internetes "videótéka", ennek azonban ára van: a profit csökken. Ez történt 2015. negyedik negyedévében is, de így is jobb lett, mint amit a piac várt.

 

A Netflix nemzetközi terjeszkedése sikeres, a vártnál sokkal több új előfizetőt szerzett a társaság 2015. negyedik negyedévében: az Egyesült Államokon kívül 4 millió új előfizetőt nyert meg, miközben az elemzők 3,5 millióra számítottak. Világszerte 5,6 millióval nőtt az előfizetői száma, az előző év azonos időszakában 4,3 millió volt a növekedés.

 

2016. első negyedévében tovább nőhet a Netflix előfizetői tábora, világszerte 6 millió új előfizetőre számít a cég, az elemzők 5 milliót várnak.

Már a világ nagy részén elérhetőek a Netflix szolgáltatásai, a tervek szerint 2016-ban Dél-Koreában, Szingapúrban, Hongkongban és Tajvanon is elindul.

 
A 2015. negyedik negyedévi időszak bevétele 1,8 milliárd dollárt tett ki, a piacok nagyjából erre számítottak.
 

A nemzetközi terjeszkedés költségei persze nyomot hagytak a profiton és még a következő negyedévekben is ezzel kell számolni. 2015. utolsó negyedévét 43 millió dolláros profittal zárta a Netflix, miközben az előző év azonos időszakában még 83 millió dolláros nyeresége volt. Az egy részvényre jutó eredmény 7 cent volt, az elemzők csak 2 centet vártak.

(Portfolio, 2016. január 20.)

 

Magyarországra is jön a Netflix

Az amerikai online tévészolgáltató tovább szövögeti hálóját.

_____________________________________________________blokkk.com

A Netflix már megkezte a magyarországi piacra lépés előkészítését, sőt, a cég internetes oldalán magyar nyelven beszélő munkatársakat kerestek. Előreláthatóan 2016. végéig Magyarországon is elérhető lesz a szolgáltatás, ami változásokat hozhat a magyarországi tartalomfogyasztásban.

A Netflix következő célpontja Japán, de ott már 2015. második félévében megjelenik a társaság. A japán piac több millió új felhasználót hozhat, ezzel fontos része lehet az ázsiai térségben a Netflix hálózatának. A Netflix havi előfizetési díj fejében az interneten keresztül filmeket és tévéműsorokat kínál, emellett saját programokat állít elő és fokozatosan terjeszkedik világszerte, terveik szerint 2016. végéig 200 országban tennék elérhetővé a szolgáltatást. A Netflix az elmúlt időszakban is bővítette lefedettségét, mely során 2014. szeptemberben több európai piacon – Németország, Franciaország, Svájc, Ausztria – is megjelent, 2015. márciusában ausztráliai és új-zélandi  indulás következik.

A Netflix online szolgáltatása a technológiai trendeket követő, az újításokra nyitott, tehetősebb fogyasztói csoportok körében vált eddig is gyorsan népszerűvé.

(Világgazdaság, 2015. február 6.)

 

Mászik előre a Netflix

A vártnál nagyobb mértékben növelte az előfizetők számát az online videokölcsönző.

_____________________________________________________blokkk.com

2014. negyedik negyedéves teljesítménye a legfontosabb területeken jobb volt az előzetesen vártnál. A Netflix előfizetőinek száma 4,3 millió fővel nőtt szeptember 30. óta, ilyen nagy növekedést még nem ért el soha.

 

Jelenleg a cég bruttó nyeresége már 28 százalék, két éven belül pedig 40 százalékot tervez a Netflix. Az amerikai piacon nyereséges a cég, más viszonylatban azonban továbbra sem ér el eredményt a Netflix, ebben a negyedévben közel 80 millió veszteséget könyvelt el.


Csúcsot döntött a Netflix árbevétele a negyedik negyedévben, az előfizetők számának növekedésének eredményeként. A Netflix árbevétele közel 1,5 milliárd dollár volt 2014. utolsó három hónapjában, a növekedési ütem pedig így 26 százalék (az előző negyedéves 27 százalék).

A Netflix növekedési kilátásai kedvezőek az elemzők megítélése szerint. Az eddigi gyors ütemű emelkedés után azonban nem zárható ki kisebb hullámvölgy sem.

(Investor.hu, 2015. január 21.)

 

Megtelt a Netflix bögréje?

Már nem nő gyors ütemben az amerikai előfizetők száma, ráadásul fenyeget a verseny réme is.

_____________________________________________________blokkk.com

A Netflix amerikai online videós cég 2014. október közepi, a harmadik negyedévről szóló bejelentése szerint az előfizetők száma nem nőtt olyan gyorsan, mint amire korábban számított, ráadásul az európai terjeszkedés is komoly költségekkel járhat.

 

A 0,96 dolláros EPS meghaladta a 0,91 dolláros várakozásokat, valamint az 1,4 milliárd dolláros árbevétel is elérte az elemzők várakozását. Az ábevétel 2011. vége óta nem nőtt ekkora ütemben A felhasználók száma azonban nem nőtt úgy, ahogy a cég tervezte, a 3 milliós, 2,7 százalékos amerikai előfizető növekedés 60 millióval kisebb. Ez már a második negyedéve alacsony növekedési ütem, ami arra utal, hogy már nehezen bővíthető az online tévézés piaca. Ebben szerepe lehet az áremeléseknek is, miután 8 dollárról 9 dollárra emelte a havidíjat a Netflix. , tehát valamelyest egyelőre igazolják ezek a Greed Hastings vezette vállalat stratégiáját.

Hosszabb távon számolni kell azzal is, hogy az HBO hasonló szolgáltatását 2015-től már a csatornakábeles előfizetés nélkül is elérhetnek az amerikaiak. Ezért rákényszerülhet a Netflix a saját gyártású sorozatok jobb színvonalú gyártására. Ez viszont komoly költségeket jelenthet.

A következő negyedévben a Netflix 0,44 dolláros EPS-sel számol, a a vártnál magasabb költségek miatt.  A következő negyedévben az előfizetők növekedésének üteme tovább csökkenhet.

(Investor.hu, 2014. október 16.)

 

Netflix túrajáratban

Az online videózásban hozza az eredményeket az amerikai Netflix.

_____________________________________________________blokkk.com

2014. második negyedévében az online videózás egyik nagyja, az amerikai Netflix eredménye, hogy több mint 1 millióval az előfizetők tábora, 20 százalékkal az árbevétel nőtt.


Az árbevétel növekedési üteme 25,3 százalék volt, utoljára 2011. negyedik negyedévében ugrott ekkorát. A társaság 71 millió dolláros nettó profitot ért el, ami részvényenként 1,15 dollárt jelent. Az árbevételhez hasonlóan utoljára 2011-ben sikerült ennyit elérni, igaz, akkor még a DVD-üzletág volt a húzó a cégen belül. A az online videózás a növekedési ütemben és a nyereségben is jó eredményeket hozott.

Az előfizetők száma tovább nőtt, az 50 milliót is átlépte a társaság. Az amerikai előfizetők száma 36,2 millió főre nőtt, miközben egy évvel korábban még 30 millió alatt mozgott. Egyes elemzések szerint a Netflix 60-90 millió amerikai előfizetőt érhet majd el a jövőben.

Más viszonylatokban 13,8 millió előfizetővel rendelkezik a társaság, az éves növekedés pedig 78 százalékos volt. A nemzetközi divízió egyelőre nem termel nyereséget a vállalatnak, elsősorban a magas terjeszkedési költségek  miatt, de a a jövőben jó eséllyel nyereséges lesz ez a szegmens is. 2014. szeptemberétől Németország, Franciaország, Ausztria, Svájc, Belgium, és Luxemburg is bekerül a "Netflix-országok" közé. Ezzel a társaság jelentősen növeli lefedettségét, amival erősítheti a jővőbeli növekedést.

A Netflix az előfizetők számában 7,4 százalékos növekedést vár negyedéves alapon, ami szeptember végén már 53-54 millió közelébe érhet, elsősorban az új európai piacok következtében.

(Investor.hu, 2014. július 22.)

 
 

blokkk.com │                                                       webzseb │                                          f » blokkk.com │