blokkk.com                                                                 iparospiac » komód                                                    hírkirakattmustra

 

Az Ulpius-ház könyvkiadót még felszámolni is nehéz

Még a szerzői jog sem tiszta a könyvek felénél. Olcsóbban kínálják, ami tiszta. Egymilliárd az adósság.
 

Újra megpróbálja eladni a Kepets András érdekeltségébe tartozó, felszámolás alá jutott Ulpius-ház Könyvkiadó Kft. könyvkészletét az Absolventum Kft., írja a Világgazdaság. A készlet szerzői jogi szempontból tiszta részét, 112 ezer darab könyvet hirdetett meg a felszámoló. A csomag egyben eladó, a kikiáltási ára 93 millió forint. Ez több mint 100 millióval kevesebb, mint az első próbálkozáskor megadott 195 milliós irányár volt.

 

Közvetlenül a 2016-os karácsonyi vásár előtt dobta először piacra a könyveket az Absolventum, de akkor nem akadt jelentkező. 2017 áprilisa elején eredménytelenül zárult a következő kísérlet is, a mostanival egyező kikiáltási árral. Ezúttal ugyan több érdeklődő is volt, de végül csak egy ajánlat érkezett, az pedig érvénytelen volt. A jelzáloggal rendelkező bankkal való egyeztetés után hirdették meg újra a jogtiszta könyveket, mert esélyt látnak az eladásra, indokolta az újabb pályázat gyors kiírását Gulyik Zsolt felszámolóbiztos.

A 2013-ban még másfél milliárd, de egy évvel később is bőven egymilliárd forint feletti forgalmat produkáló kiskereskedő-könyvkiadó cég váratlanul menekült csődbe, felszámolása 2016 február óta tart. A fizetésképtelenség bejelentésekor még 400 millió forint körülire becsülték a készletek kiárusításából elérhető bevételeket, és 550 ezer hátrahagyott kötetről beszéltek. Ennek a vagyonnak az eladásából számíthatnak pénzre a hitelezők, mindenekelőtt a jelzáloggal biztosított K&H Bank.


Az Ulpius-ház mintegy 230 ezer darabos raktárkészletéről tudott véglegeset mondani a felszámolóbiztos: ebből 112 ezer darab rendelkezik szerzői joggal, ezt kínálják most eladásra. A többi jogilag nem tiszta, azt papírhulladékként kell értékesíteni, ugyanis ha könyvként adná el, szerzőijog-bitorlást követne el a felszámoló. A bevételeket befolyásolja, hogy a 230 ezer darabos készlethez fogható mennyiségű, bizományosoknál lévő könyvből mennyit adnak el. Gulyik Zsolt tájékoztatása szerint a 24-25 bizományossal az elszámolás még folyik, így nem tudta megbecsülni, mennyi pénz várható ezen tételekből. Az eladott könyvekből bevétel lesz, a megmaradt és visszaszállított könyveket pedig átvizsgálják, hogy jogtiszták-e, vagyis, licitre vagy a MÉH-telepre kerülnek-e.


Vérmes reményeket nem alapoz meg a 2016 február végén lezárt mérleg, amely szerint az Ulpius-ház durván egymilliárd forint adósságot hagyott hátra. Ebből 178 millió a rövid lejáratú bankhitel – amelyből 80 millió a növekedési hitelprogramban kapott kölcsön –, és több mint 650 millió forint a szállítók követelése. Ha kikiáltási áron elkelne a most meghirdetett százezres könyvcsomag, az még a biztosítékkal rendelkező, mintegy 180 millió forintnyi hitelezői követelést sem fedezné teljes egészében.

(Világgazdaság, 2017. május 8.)

 

Líra lesz az Alexandrából

A Líra veszi át az Alexandra könyvesboltjait, pontosabban 24 darabot. A legnagyobb könyves lesz.

 

Líra-Móra néven nyit majd könyvesboltot a 24 Alexandra könyváruház helyén április végéig, a Líra Zrt. A cég közleménye szerint húsz Líra-Móra üzlet már meg is nyílt, négyet pedig még a következő hetekben nyitnak meg.

 
A Líra Zrt. szerint a 2017 januárjában bezárt Alexandra könyvesboltok kiesését az egész magyar könyvpiac megérezte, a Móra Könyvkiadó és a Líra-csoport tulajdonosai ezért elhatározták, hogy ajánlatot tesznek az Alexandra ingatlan-tulajdonosoknak a stratégiai szempontból fontosnak ítélt könyvesboltok átvételére. A két cég létrehozta a Janikovszky és Kolosi Kft.-t, amely végül 24 üzlethelyiség bérleti jogát szerezte meg szerte az országban.


A szerződések aláírása után a legtöbb helyen lezajlott a leltár is, a Líra Könyv Zrt. - mint nagykereskedő - pedig ajánlatot tett a korábban az Alexandra-csoporttal szerződésben álló kiadóknak az árukészlet bizományos átvételére. A kiadók éltek a lehetőséggel, így nem zárt be huzamosabb ideig egyik könyvesbolt sem.


A Líra a saját franchise hálózatát is növelte, így április végéig 92, a Líra-csoporthoz tartozó könyvesbolt lesz az országban. Ezzel a Líra az ország vezető könyvkereskedő cége lesz.

(Index, 2017. április 11.)

 

Alexandra: kérdőjelek a könyvespolcon

A felszámoló az Alexandra vagyonát perelné vissza: a pénzhiányba jutott Pécsi Direkt 2014-ben ingyen elpasszolta, most pedig ismét nagy baj van.

 

102 hitelező, köztük könyvkiadók, önkormányzatok, bankok és az adóhatóság több mint 9 milliárd forintot követel az Alexandra-bolthálózatot korábban üzemeltető Pécsi Direkt Kft-n. A hitelezők érdekeinek figyelembe vétele nélkül azonban sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet jogszerűen sem tárgyalni, sem megállapodást kötni, hívja fel a figyelmet a felszámoló Kvantál Kft. a Világgazdaság beszámolója szerint.


Az elmúlt hetekben számos hír jelent meg a sajtóban az Alexandra-bolthálózatot is üzemeltető, Matyi Dezsőhöz köthető cégbirodalom problémáiról, állítólagos fizetésképtelenségéről. A könyvszakma és egyes politikai szereplők részéről is felmerült, hogy a kormányzatnak aktívan közbe kell lépnie a helyzet rendezése érdekében. Ugyanakkor a most kialakult válsághelyzetnek volt egy fontos előzménye, amelyben mások mellett önkormányzatok, könyvkiadók és az adóhatóság - vagyis az adófizetők - is várnak még a pénzükre.

 

A múlt: elpasszolták a vagyont
Az ügy kiindulópontja, hogy az Alexandra-könyvesboltokat 2014-ig üzemeltető Pécsi Direkt Kft. - a maihoz kísértetiesen hasonló - csődközeli állapotba jutott. A cég ellen 2015. március 24-i kezdőnappal felszámolási eljárást rendelt el a Fővárosi Törvényszék, amely jelenleg is zajlik.


A másfél éve indult felszámolási eljárást megelőzően a Pécsi Direkt Kft. értékesítette a készleteit, beleértve a közel 5 milliárd forint értékben vásárolt könyveket, hanghordozókat, és az eredetileg több mint egy milliárd forintért kiépített könyvesbolti berendezéseket is.


A vagyontárgyak bizományosi, bérleti, vagy egyéb szerződésekkel, de végső soron pénzfizetés nélkül a mostani hírekben reflektorfénybe került Rainbow Üzletlánc Kft. és a Könyvbazár Kft. birtokába jutottak. Ezek az átruházások érintették a teljes Alexandra-bolthálózatot. Emellett a Pécsi Direkt Kft. vagyona a felszámoló szerint indokolatlanul befogadott számlák kifizetésével, indokolatlan költségek elszámolásával is csökkent.


Most akkor mi lesz: a felszámoló szerint jogellenes volt a vagyonátruházás
A Pécsi Direkt Kft. felszámolója, a Kvantál Kft. jelenleg 102 hitelezőt tart nyilván, a hitelezői igények összege több mint 9 milliárd forint. A hitelezők között található több mint egy tucat könyvkiadó és könyvkereskedő, helyi önkormányzatok, bankok, de a Nemzeti Adó- és Vámhivatal is. A felszámoló megállapítása szerint a kialakult vitás helyzetet az okozta, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet miatt a Pécsi Direkt Kft. menedzsmentje a vállalat vagyonát jogellenes módon, a hitelezők kárára, a kiadókat, önkormányzatokat és az adóhatóságot kijátszva, átruházta más cégekre, akik nem fizették ki pénzben a vagyon ellenértékét.


A felszámoló számos pert indított az eltűnt vagyon visszakövetelésére azok ellen, ahová a Pécsi Direkt Kft, vagyis az Alexandra-hálózat vagyonának egy jelentős része átjutott. Ilyen például a Wolf-CRS Kft., a Könyvbazár Kft., a Matias-Borászat Kft., és a Rainbow Üzletlánc Kft. De kezdeményezték a Pécsi Direkt Kft. volt vezetőjének felelősségre vonását is, valamint büntető feljelentést is tettek csődbűncselekmény, sikkasztás, csalás, költségvetési csalás, hűtlen kezelés és tartozás fedezetének elvonása gyanúja miatt. Az ügyben a NAV jelenleg is nyomozást folytat.


Felszámoló: hitelezőknél az előny
„Fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az ingóságok jogos tulajdonosa a Pécsi Direkt, így a Kvantál Kft., mint felszámoló, az általa képviselt 102 hitelező - köztük önkormányzatok és az adóhatóság - érdekeit védi. Ez különösen lényeges szempont amennyiben az állam részt vesz a kialakult válság jogszerű rendezésében. A hitelezők érdekei figyelembe vétele nélkül sem a készletekről, sem az üzletekről nem lehet jogszerűen sem tárgyalni, sem megállapodást kötni”, hangsúlyozta Máhrné dr. Kazareczki Éva, a felszámoló cég ügyvezetője, a Világgazdaság tudósítása szerint.


A mostani válság tehát nem újkeletű. Ehhez kísértetiesen hasonló helyzet már 2014-ben és 2015-ben is kialakult. Akkor még az érintett cégek, egymással együttműködve, törvénytelen módon kimenekítették a vagyont a csődközelbe jutott könyvesbolti és könyvkereskedelmi hálózatból, úgy, hogy a beragadt hitelezők kielégítésére semmilyen érdemi eszköz nem maradt. Mostanra - a sajtóhírekből úgy tűnik - már egymással vitatkoznak, és fizetésképtelenség közelébe jutottak azok a cégek is, ahová annak idején átjátszották a vagyont.

(Világgazdaság, 2017. február 9.)

 

Kevés pénzt kapnak a könyvesek

Felnyomják a magyar kormányt Strasbourgban az iparűzési adójuk miatt.

 

A magyar könyvkiadók sorra indítják a nemzetközi pereket az ágazatra kivetett iparűzési adó miatt Strasbourgban. A magyar könyvpiacot ugyan 2016-ban megmentette a karácsonyi vásárlási láz, aminek eredménye, hogy a többéves recesszió után már nem lett veszteséges a könyvpiac, miközben 1-2 százalékos növekedést is elkönyvelhettek el 2016-ban, tudósít a Világgazdaság (2015-ben 45 milliárd forintnyi volt a magyar könvypiac).

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének a vezetősége tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a négy nagy hazai írószövetség 110 millió forintos támogatásával szemben a kormány 600 millió forintot szán Borovszky Samu Magyarország vármegyéi és városai című 26 kötetes sorozatának kiadására, továbbá 400 milliót a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft. íróakadémiájára. Mindezt úgy, hogy közben ellehetetlenülnek az irodalmi tehetséggondozás legfontosabb műhelyei, az irodalmi folyóiratok, emellett mindössze 25 millió forint jut a magyar művek külföldi piacra jutását segítő fordítások támogatására.

Nagyon komoly probléma a magyar szakkönyvkiadás támogatásának lenullázása, amire korábban 600 millió forint jutott, a mostani támogatás megvonás pedig azzal a következménnyel is jár majd, hogy nem éri meg lefordítani az új könyveket. Az állami támogatások aránytalanságával elveszni látszik a könyvpiac kiegyensúlyozottságának esélye is. A könyves szakma az év utolsó két hónapjából kénytelen megélni, ebben a helyzetben pedig a piacidegen beavatkozásokat már aligha bírja el.


Nagyon fontos lenne, hogy a kormány támogassa a legjobb és legolcsóbb országreklámot jelentő, világszintű kortárs magyar irodalom külföldre jutását, de éppen a világ egyik legfontosabb rendezvényére, a Frankfurti Könyvvásárra alig jut pénz.


A magyar könyvpiac egyébként a könnyed irodalom felé tolódott el, ma már a két-háromezer példányban eladott könyvek sikeresnek számítanak. 2016-ban 12 ezer cím jelent meg, a csúcsidőszak egyébként a válság előtt, 2007-2008-ban volt, amikor évente 13 ezer könyvet dobtak piacra a kiadók. A magyar gyerekkönyvek igazi sikerterületnek számítanak, a gazdag termés minőségi műveket is jelent, azokkal folyamatosan nyerik el a külföldi díjakat is az alkotók és a kiadók. A könyves szakma közben egyre koncentráltabb, a kis kiadók egyre kisebbek, a nagyok meg egyre nagyobbak.

(Világgazdaság, 2017. január 10.)

 

Papírhalmaz lett az Ulpiusból

Könyvárverés lesz a maradékból, de a szerzői jogoknak utána kell járni.

 

A bedőlt könyves cég, az Ulpius-ház hagyatékának az ötöde, több mint 111 ezer kötet zúdulhat a piacra az árverés nyomán. A felszámoló most hirdette meg a csomagot, amely csak egyben eladó, és december 19-ig lehet benyújtani a pályázatokat, adta hírül a Világgazdaság.

 

A kikiáltási ár nettó 195 millió forint, vagyis darabonként 1.747 forintos átlagáráron vihetők a könyvek. A 2015. áprilisában váratlanul csődbe menekült, 2016. februárjában pedig felszámolás alá jutott Ulpius-ház 550 ezer könyvet hagyott hátra. Lényegében ez az a vagyon, amelynek eladásától függ a hitelezők kifizetése. A több mint 130 hitelező összes követelése meghaladja a 900 millió forintot. Nem tudni, hogy az ezzel szemben álló vagyon mennyit ér, annak megbecslésére nem is vállalkozott a felszámolóbiztos. Még nem fejeződött be ugyanis a szerzői jogok tisztázása, valamint az elszámolás a bizományosokkal.

Első körben az Ulpius-ház mintegy 230 ezer darabos raktárkészletét vizsgálták át. Ebből hirdették meg most a 111 ezer könyvet, csak azokat, amelyek szerzői joggal rendelkeznek. További 220-230 ezer könyv van a bizományosoknál, akikkel még el kell számolni. Az eladott könyvek után pénz folyik be, a megmaradt könyvek közül a szerzői jogot tekintve rendezetteket majd meg lehet hirdetni. A szerzői jog nélküli könyvek törvényesen csak papírként adhatók majd el.

(Világgazdaság, 2016. november 18.)

 

Pénzt kapott a Könyvbazár Kft.

Az Alexandra csoport nyolcszázmilliót kapott, ki tudja, honnan.

 

Matyi Dezső pécsi könyves cégcsoportjában tőkeinjekciót kapott a Könyvbazár Kft. A tőkeemelés forrása eddig homályban maradt.

Nyolcszázmillió forinttal emelték meg a Könyvbazár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. eddigi, mindössze 15 millió forintos törzstőkéjét, a cégbejegyzés szerint két hete. Ez a Matyi Dezső milliárdos vállalkozó könyvbirodalmába tartozó társaság vette át az Alexandra-csoport egykori központi cégétől, a Pécsi Direkt Kft.-től a nagykereskedelmi tevékenységet még 2013. novemberében. A korabeli közlések szerint a Könyvbazár ugyanakkor a kiadókkal szembeni adósságokat is átvállalta. Az akció a megroppant könyves csoport, konkrétan a Pécsi Direktben felhalmozott több mint 9 milliárd forint adósság rendezésére szóló terv egyik eleme. A Pécsi Direkt felszámolása tavaly március óta folyik, a csúcsévekben 15 milliárd forintnál is többet forgalmazó cég vagyonából eddig mindössze egy 92 millió forintra becsült ipari ingatlan került kalapács alá.

A Könyvbazár tőkeemelésével egyidejűleg új tulajdonosok is megjelentek a színen. Az eddigi tagok, a Pécsi Direkt és a szintén Matyi-érdekeltség, a Matias-Borászat Kft. mellé csatlakozott a Nebuló Könyvház Kft., valamint a Cartaphilus Könyvkiadó Kft.

 

A Nebuló valaha a csoportban a tankönyvforgalmazással foglalkozó tag volt, a tankönyvellátást azonban lényegében államosították, így 2013-tól új profil után kellett néznie. Ez az egyéb háztartási cikk nagykereskedelme lett, ami valójában a Párisi Galéria megnyitásával függ össze, itt antik és modern porcelán, festmény, szőnyeg, ékszer és egyéb tárgyak értékesítése folyik, de a mérlegbeszámoló szerint a könyvforgalma is meglódult. Adatokat csak 2014-ről adott le a cég, e szerint 431 millió forgalmat és 50 millió forint veszteséget könyveltek el. A Nebuló jegyzett tőkéje 1,1 milliárd forint, aminek zömét a Szabó Tünde - Matyi volt felesége - érdekeltségében álló Európa Könyvkiadó Kft. szolgáltatta apport formájában.


A Cartaphilus Könyvkiadó Matyi Dezső érdekeltsége, ez adott le tavalyi mérleget, de abból sem látszik a 800 milliós tőkeemelés forrása: 2015-ben 9 ezer forint bevételt és 64 millió mínuszt könyvelt el. A bedőlt Pécsi Direktet és a többnyire veszteséges Matias-Borászatot elnézve a könyvpiacon csak találgatják a tőkeemelés forrását. Két lehetőség forog: az egyik szerint Matyi befektetőt talált, a másik pedig külföldi csatornákon keresztül csepegtetett pénzeket rejt a háttérben, arra alapozva, hogy a Pécsi Direkt tulajdonosa a washingtoni bejegyzésű Rainbow Publishing LLC.


A Világgazdaság megkérdezett könyves vállalkozásokat, akik eddig nem észleltek változást az adósságrendezés menetében, a törlesztési hajlandóságában: azóta, hogy átszerződtek a Könyvbazárhoz és elfogadták, hogy három év alatt jutnak hozzá a követelésükhöz - lemondva a tartozás kamatairól -, a cég csepegtetve fizet, a lejárt tartozásokat egyenlítgeti ki kisebb-nagyobb csúszással. A megkérdezettek egyike se jutott el odáig ugyanakkor, hogy felszámolást kérjen a Könyvbazár ellen, mivel mindig sikerült előbb dűlőre jutniuk.

(Világgazdaság, 2016. augusztus 22.)

 

Nagyokat lapoz a Libri

Vezeti a magyar könyvpiacot. Az Alexandra titkolózik.

 

A könyvpiac átlaga felett bővült mind a Libri, mind a Líra forgalma. Az Alexandra-csoport kereskedőcége, a Könyvbazár eddig csak a 2014-es évről adott számot. 2015-ban tankönyvek nélkül 46 milliárd forint volt a teljes könyvforgalom a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének összesítése alapján, ami 3,2 százalékkal több az előző évinél. Jelenleg úgy tűnik, hogy az e-könyv-forgalom nem temette maga alá a printet, hiszen fellendülés mutatkozik a nyomtatott piacon.

2014-ben és 2015-ben átlagosan 15 százalékkal nőtt a Líra Könyv Zrt. forgalma, és 2016-ra is 10 százalék körüli mértéket valószínűsít a könyvescég. Ez sokkal gyorsabb, mint a könyvpiac átlagos bővülése. Az elsősorban kereskedelemmel foglalkozó Líra forgalma közel 6 milliárdra nőtt 2015-ben, miközben a nyeresége 20 millióval, 167 millióra emelkedett. A Lírát 83 százalékban tulajdonló és a csoporthoz tartozó könyvkiadókban is részes Kolosi és Társa Befektető Kft. mérlegéből pedig 6,2 milliárdos konszolidált forgalom és 400 milliós nyereség olvasható ki.

 

A könyvpiac növekedése 2016-ban is folytatódik, ez igaz az igényes szépirodalomra specializálódott Magvető, valamint a szórakoztató és ismeretterjesztő irodalmat kiadó Athenaeumra is. Ezen a fronton erősít a Líra is: az Athenaeumon belül önálló márkaként létrejön a Szépmíves Könyvek műhelye, amelynek fő profilja a 19–20. századi emlékiratok, naplók, kultúrtörténeti munkák kiadása lesz. Ráadásul a Líra profitált a legtöbbet a pécsi könyvbirodalom, az Alexandra válságából.


Az Alexandra-csoportról friss adatok nem lelhetők fel a nyilvántartásban. A csoport egykori központi cége, a Pécsi Direkt Kft. a fénykorában 15 milliárd forint feletti éves forgalmat hozott össze, de még 2013-ban is 13,5 milliárdot rögzített a mérlegében. Igaz, a vesztesége ekkor már 900 millió fölött volt, a könyvvizsgáló pedig visszautasította a véleménynyilvánítást, mivel megfelelő dokumentumok hiányában nem tudott meggyőződni például a kötelezettségek, a cégérték, vagy a készletek nagyságáról. A Pécsi Direkt felszámolása folyamatban van, a nagykereskedelmet novemberben átvette tőle kapcsolt vállalkozása, az ugyancsak Matyi Dezső érdekkörébe tartozó Könyvbazár Kft. Utóbbi azonban eddig csak a 2014-es évről adott számot, akkor 8,6 milliárd forint árbevételt mutatott ki, adózott eredménye pedig 606 millió forint volt.

A könyvpiac szereplői úgy számolnak, hogy már átvette a vezetést az SQ Invest Kft. többségi tulajdonában álló Libri-Bookline-csoport. 2015-ben egy sor bevásárlóközpont üzletét vette át a Libri, olyanokat, amelyekben korábban az Alexandra forgalmazott. A Libri amúgy a Shopline bekebelezése után is offenzívában maradt, két kiadóban, a Jaffában és a Scolarban is érdekeltséget szerzett. A konszolidált beszámoló szerint a kereskedői és kiadói üzletág együtt 16 milliárd forint forgalmat könyvelhetett el, az adózott eredménye pedig 700 millió forint felett volt.

(Világgazdaság, 2016. június 21.)

 

Nyomul a Libri

Újabb értékesítőhelyeken jelenik meg a könyves kereskedő.

 

További tucatnyi bolt megnyitásáról írt alá bérleti szerződést a Libri-Shopline leányvállalata, a Libri Kereskedelmi Kft. a magyarországi plázákat üzemeltető Klepierre Management Magyarország Kft-vel.

A cég megállapodással a Libri jelenlegi, 36 boltból álló hálózata 2015. második félévétől bővül. A Klepierre-hez tartozik három fővárosi, valamint egy-egy szegedi, nyíregyházi, debreceni, miskolci, fehérvári, győri, kaposvári, szolnoki és nagykanizsai bevásárlóközpont.

A Libri-Shopline Nyrt. új üzleteinek többsége pár száz négyzetméteres lesz, de ezer négyzetméteres boltot is nyitnak. Az ingatlanok többségét nyáron veszik birtokba. Stratégiai céljuk leginkább a nyugat-magyarországi fehér foltok eltüntetése, így a győri megjelenés jelenthet sokat. Áprilisban egy utcai boltot is nyitnak Szombathelyen.
 

A Duna Plázában és a Csepel Plázában a jelenlegi üzletekben változtathatnak azok méretén. Legutóbb a Mammutban költözködött a Libri, így októbertől a korábbinál kisebb, 924 négyzetméteres alapterületen várják a vásárlókat.

A cég tavaly 2014. első félévben 5,5 milliárd forint nettó árbevétellel zárt, az adózott eredménye azonban 215 millió forintos veszteséget mutatott. A hagyományosan erős 2014. negyedik negyedév után a Libri megítélése szerint  a kereskedelmi üzletág eredménye javulhat a jövőben, amit erősíthet a kiadói üzletág.

 

A Libri feltehetően azzal is számol, hogy a  versenytárs Alexandra könyvesbolt hálózat körüli bizonytalanságok, melyeket most csend övez, azért rést üthetnek a piacon a terjeszkedéshez.

(Világgazdaság, 2015. március 5.)

 
 

blokkk.com                                                    iparospiac                                               fblokkk.com