blokkk.com                                    │ élelmiszeráruda » sarki fűszeres │                                                │ hírkirakattmustra │         

 

Palóc Nagyker: ennyi volt

Szedik szét a maradékot, a Coop és a Spar is visz boltokat.

 

Már csak két boltja üzemel a korábbi több mint nyolcvanból a csődöt jelentő Palóc Nagykereskedelmi Kft.-nek, és alig valamivel több mint száz alkalmazottja maradt. Ők most arra várnak, hogy végre kifizessék a többhavi elmaradt bérüket, de amíg nem jelölik ki a felszámolót, addig nem tudnak kihez fordulni a követelésükkel, számol be a fejleményekről a Magyar Nemzet.

 

A Palóc Nagykernek nem sikerült megegyeznie a hitelezőkkel és a bankokkal a csődeljárás során, így március második felében felszámolás indult ellene. A felszámolót egyelőre nem jelölték ki, erre a törvény szerint egy hónapig van lehetőség az eljárás megkezdése után. Az adós és a hitelezők között nem jött létre egyezség, így a törvényszék a nemrégiben hozott végzésével megszüntette a kft. kérelmére elrendelt csődeljárást. A 2016. augusztusában még 1.300 embert alkalmazó salgótarjáni cég a CBA franchise-partnereként és regionális központjaként üzemelt, de az elmúlt három évet veszteséggel zárta, ezért is kellett lehúznia a rolót.

A szakszervezet szerint a dolgozók jogos, munkaszerződésben rögzített követeléseit a felszámoló rendezi majd, a hitelezőket pedig vagyonértékesítéssel tervezi kifizetni a társaság. A felszámolónak, amikor elkezdi értékesíteni a cég vagyonát, a vonatkozó törvény szerint az elmaradt bérek pótlása lesz az első feladata. Úgy tudni, 200-300 millió forintnyi kifizetetlen járandóság maradt. Sok dolgozónál felajánlották a közös megegyezést, ami után többhavi bért fizettek volna, ezt azonban még nem kapták meg az egykori beosztottak. A még üzemelő néhány üzletbe zsúfolták össze azokat, akik ott maradtak dolgozni. Sokan már régen elhagyták a boltláncot, de száz ember nem tehette ezt meg, ezért rajtuk kellene elsősorban segíteni. Először még 2016. augusztusában maradtak el a bérek, sokan hónapokig nem kaptak fizetést. Volt, akinek a többi dolgozó dobta össze a pénzt élelmiszerre. Sok családból mindkét kenyérkereső a Palóc Nagykernél dolgozott, így mindkettejük fizetése kiesett.

Úgy tudni, a Palóc Nagyker tulajdonában van 24 bolt épülete, a többi bérlemény. Piaci információk szerint ezek közül hat-nyolcra a Coop hazai üzletlánc jelentkezett be. A többi üzlet sorsáról egyelőre nem lehet tudni semmit. Egy üzletet a Spar vásárolt meg. Elképzelhető, hogy a versenytárs cégek még kivárnak, hiszen minél olcsóbban szeretnék megszerezni a boltokat.

(Magyar Nemzet, 2017. április 7.)

 

A Palóc Nagyker vesszőfutása 2011-ben kezdődött

Már 2011-ben is veszteséges volt, 1 milliárddal. A nagykereskedelme 2012-ben felbukott, ezt követően leépült, pedig ez régiós feladata volt a CBA láncban. A CBA 2012 után kifarolt a Palóc Nagyker mögül, aki előtte a Coop-hoz próbált csapódni. A veszteségtörvény alapján még életben maradhatott volna, de a nyomássorozatot nem bírta: korábban és több boltot kellett volna bezárnia a túlélésért.

 

A Palóc Nagykereskedelmi Kft. 2011-től csúszott lefelé a gödör mélyére. A cég az elmúlt öt esztendő során újabb és újabb akadályokkal szembesült, végül pedig már nem tudott feltápászkodni és kimászni a gödörből.

 

A kereskedelemről szóló törvény alapján azonban még nem kellett volna lehúznia a redőnyt a Palóc Nagykernek, hiszen a számlálás első éve a 2015-ös esztendő (ezért nem számít bele, hogy előtte is veszteséges volt a mérlege egy kiskereskedelmi vállalkozásnak), így elvileg lett volna esély 2016-ban javítani (és akkor már nem lenne veszteséges két egymást követő esztendőben). A Palóc Nagyker azonban az elmúlt napokban csődöt jelentett. Az idevezető út sokkal hosszabb volt az eddig megjelent híradásokban taglalt hároméves időszaknál, a 2015. évi mérlegbeszámolójában felsorolt kormányzati döntések súlya pedig sokkal kisebb az eddig feldobott értékeléseknél. A nyilvános adatokból végül a következő cégtörténet rajzolódik ki.

 

A biztató kezdet

A cég 1991-ben alakult, hat magánszemély jelenleg is a tulajdonosa, így negyedszázadot élt meg a magyar kereskedelemben, abból két évtizedet nagyobb baj nélkül. A 2001-től nyilvános beszámolók (az Elektronikus Beszámoló Portál) adatai szerint 2001-ben 6 milliárd forint nettó (áfa nélkül számított) árbevételt könyvelhetett el a Palóc Nagyker, ami folyamatosan bővült 2011-ig, megközelítve a 27 milliárd forintos nettó forgalmat. Ez azt jelenti, hogy egy évtized alatt évente átlagosan évi 2 milliárd forint körüli átlagos növekedést lehet kiszámolni, mely átlag mögött persze kisebb-nagyobb hullámok voltak, az árbevételi csúcsot pedig 2011-ben érte el.

 

Értékesítési hálózata is szépen bővült. 2001-ben három nagykereskedelmi raktára volt és 20 boltban fogadta a vásárlókat. Nagykereskedelmi raktárainak számát időközben megkétszerezte, 2012-ben már hat darabot tartott fenn, bolthálózata pedig 90 egységre hízott 2013-ra. A raktárszám később nem változott, de beszámolói szerint bolthálózata 2015-re 80-ra fogyatkozott.

 

A legtöbb alkalmazottat a cég 2013-ban foglalkoztatta, az átlagos állományi létszám ebben az évben 1.447 fő volt, ami 2015-re 1.160 főre csökkent. A cég bevétele, alkalmazottainak létszáma és a boltszáma is esett az utóbbi években.

 

A Palóc nagyker vesszőfutása 2011-ben kezdődött

A Palóc Nagyker sanyarú sorsának kiindulópontja az, hogy jegyzett tőkéje mindössze 16 millió forint volt, ami fennállása alatt nem változott. Mindez azt jelenti, hogy erős pénzügyi, banki finanszírozásra volt szüksége a vállalkozásnak fennállása alatt mindvégig, hiszen folyamatosan bővült, fejlesztett, ami viszont jelentős kockázatot és nem kevés költséget is jelentett. Ezzel a kockázattal egyébként a hazai vállalkozások nagy tömegének kell szembesülnie.

 

2011-ben 1 milliárd forint adózás utáni veszteséget mutatott a Palóc Nagyker beszámolója, korábban nem volt vesztesége. E mögött valójában egy másfél milliárdos veszteségtétel áll, a cég beszámolója szerint a mérleg szerinti eredmény a devizás tételek kötelező átértékelése miatt számottevően csökkent, ami önmagában 1,6 milliárd forint árfolyamveszteséget okozott. Ebben az évben a cég költségei az előző évhez képest 3,7 milliárd forinttal emelkedtek, ami mögött jókora hitelfelvétel rejtőzött.

 

A nehéz pénzügyi helyzetet mutatja, hogy - a számvitel nyelvén - a cég kötelezettségei (hitel és más tartozásai) 11 milliárd forintra ugrottak 2011-ben, a megelőző év 6,7 milliárdjáról. Ez bő 4 milliárdos tehernövekedés.

 

A cég pénzügy kötelezettségei a későbbi években egyébként folyamatosan mérséklődtek, de 2015-ben is megközelítették a 7 milliárd forintos értéket.

 

A táncikálás ára: 2012-ben kihúzták a szőnyeget Palóc nagykereskedelme alól

A Palóc Nagykereskedelmi Kft-nek kiskereskedelmi forgalma mellett a nagykereskedelmi értékesítése is szépen futott felfelé 2001-2011. között, hiszen 1,5 milliárd forintról több mint a háromszorosára, 5,2 milliárd forintra nőtt. 2012-ben azonban ez az üzletága, amikor a cég más boltokat is kiszolgált, összeroskadt, értéke 1,5 milliárdra csökkent. Ebben feltehetően nem kevés szerepet játszott az a táncikálás, amikor 2012. októberében otthagyta a CBA-t és átment a Coop üzletlánchoz (a CBA ekkor változtatott a rendszere tagjainak belső elszámolásán és ez nem mindenkinek tetszett, még ketten átruccantak a Coop-hoz.) A Coop frigy azonban rövid életűnek bizonyult, hiszen 2013-tól ismét a CBA csapatához szegődött a Palóc Nagyker.

 

Igen ám, de ezt követően egyre soványabb lett a Palóc Nagyker nagykereskedelmi tevékenysége, hiszen 2013-ban már csak 1 milliárdot kasszírozhatott innen, végül pedig 2015-ben 0,6 milliárdra rogyott ez a bevétele, ami így gyakorlatilag leépült. Ez azért tetemes veszteség volt a cég életében, hiszen korábban mindig azt hirdette, hogy a CBA V. régiójának központja hat megyében (Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest , Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar), ami harmada a teljes megyeszámnak, tehát nem csak északon, hanem keleten és középen is ügyködhetett korábban a cég. A hat nagykereskedelmi raktár pedig továbbra is ott lógott a nyakában, amit persze bérbe is lehet adni, de az már nem nagykereskedelem.

 

A nagy bukás: 2015

A Palóc Nagyker beszámolóinak üzemei eredményei, melyek a puszta kereskedés eredményeit mutatják, csak 2014-ben és 2015-ben mutattak veszteséget (2011-ben az üzemi eredmény még nem volt veszteséges). A 2014. évi üzemi eredmény 0,2 milliárdos mínusza még kezelhető nagyságrend egy hasonló cég életében, a 2015. évi 1,9 milliárd üzemi veszteség azonban már súlyos eset. Ebben az évben a mérlegeredménye is e körül az érték körül mozgott (2014-ben 0,8 milliárdnyi, előtte pedig 0,2 milliárdos eredményekkel zárt a cég egyébként).

 

A nagy bukáshoz a 2015. évi árbevétel hirtelen esése vezetett, ami összességében 20,8 milliárd forintról 18,5 milliárdra csökkent. Nagy érvágást jelentett, hogy a bolti bevételek közel két milliárddal csökkentek, 10 boltot be is zárt a cég, a létszámot pedig 1.160 főre építette le 2015-ben. Figyelmeztető jel lehetett azonban, hogy a nagykereskedelem már említett leépülése mellett a bolti kiskereskedelem bevétele már 2013-ban és 2014-ben is csökkent.

 

A Palóc nagyker költségeiben egyébként feltűnő megugrás nem látszik, összes költsége másfél milliárddal lett kevesebb 2015-ben, kötelezettségei pedig valamelyest mérséklődtek.

 

Miért nem talált befektetőt a Palóc Nagyker?

Végül a tetemes veszteség ellenére a 2015-ös esztendőt kezelni tudta a cég. Kérdés ugyanakkor, hogy mi is történt 2016-ban, elsősorban a nyári hónapokban, amikor szinte egyik pillanatról a másikra elbukott a Palóc Nagyker.

 

A feltűnő áruhiány oka nyilván az, hogy nincs pénze árubeszerzésre (és más kiadásokra, így bérre sem) egy cégnek, így vagy tovább esett a bevétel év közben, vagy pedig valamelyik céget finanszírozó (hitelt adó) pénzintézet nem látta hasznát a további hitelnyújtásnak (a bank nagyon is figyeli, hogy van-e esély pénze visszafizetésére). A két ok együtt is tud járni. A hitelezők ráadásul támaszthattak olyan feltételt is, amit a cégvezetés nem fogadott el, persze ilyenkor nincs több pénz. Kérdés, hogy más remény volt-e ilyen esetben, hiszen különben csak "a", vagy "b" menü van az üzleti életben is: elfogadod, vagy nincs pénz. Nincs hír arról sem, vajon a CBA mit ajánlott a Palóc Nagykernek a megsegítésért cserébe.

 

Nem egészen

Szembetűnő valóban, hogy a Palóc Nagyker 2015. évi beszámolójában csokorba gyűjtött egy sor kormányzati intézkedést, melyek szerinte szerepet játszottak bukásában. Tény, hogy a dohányforgalmazás kiesése (de már két évvel korábban), vagy a vasárnapi boltzár nem kedvezett a kisboltok többségének (2015-ben háromezerrel csökkent is a számuk), a 2015. évi reklámadó változás is aránytalan költségemelkedést okozott ebben a körben, de a többi felsorolt szabályváltozás már minden piaci versenytársat hasonlóan, kevésbé szorongató módon érintett. Az élelmiszerek 30 napos fizetés határideje a boltosok számára pedig már évtizedes távlatú előírás, akkor is volt, amikor jól ment a Palóc Nagyker szekere. Az iparcikkek beszerzése esetében kötelező fizetési határidő csak csak akkor lép be, ha a felek azt nem kötik ki előre (ami bármi lehet megállapodásuk alapján).

 

A Palóc nagyker kiszámolta, hogy a dohánykereskedelem elvesztése és a vasárnapi boltzár 20%-os forgalomkiesést okozott: az érdekes az lett volna, hogy külön-külön mennyi volt ezeknek a kényszerű átalakításoknak a hatása, hiszen az egyik bő két esztendeje történt, a másik pedig 2015-ben. Az egybemosás mindig zavaró, még akkor is, ha valóban sokat szorított a kormány a kereskedelmen, amiből bőven jutott a kisebb vállalkozásoknak is (hiszen például a 2011-13. közötti kiskereskedelmi ágazati különadót 500 millió forint árbevétel felett mindenkinek fizetnie kellett, igaz, a kulcs szépen hízott a multik irányában, a nagyját az évi 30 milliárdnak ők állták).

 

Legkésőbb 2014-ben kellett volna lépni, de nagyot

A 2015. évi mérlegbeszámoló utalt rá, hogy további üzletbezárást és leépítést tervezett a cégvezetés 2016-ra. Valószínűleg egy gyorsabb és határozott leépítésre lett volna szükség már sokkal korábban, amit halogatott a cég: a forgalom visszaesése nem december utolsó napján történik, hanem év közben folyamatosan. A gyors lépés hiánya, még ha keserű is a pirula, nagy bajt okozhat. Figyelembe kell venni azt is, hogy földrajzilag igencsak szerteágazó hálózata van a Palóc Nagykernek, aminek ellátása a boltok viszonylag csekély száma és többségük kisebb alapterülete miatt különösen költséges (még Fót, Göd, Dabas, Üllő lakói is vásárolhattak helyben a Palóc boltjaiban), tehát egy gyorsabb boltbezárás, költségcsökkentés enyhíthetett volna a bajokon.

 

A Palóc Nagyker már évekkel ezelőtt túllépett egy olyan piaci holtponton, amelyet ha ki akart volna kerülni, a 2016-ra belengetett terveit, a leépítést, akkor kellett volna sokkal gyorsabb ütemben meglépnie. A nagy baj az, hogy a magyar szabályozási rendben nincs kapaszkodója a bajba jutott kisvállalkozásnak, ráadásul óriási az elmaradás a versenyképességben:

 

Ezt mutatja az egy alkalmazottra jutó forgalom alapján összeállított rangsor az élelmiszer kereskedelemben, melyet a blokkk.com már korábban közzétett, melynek eleje és vége a következő:

 

áruház

árbevétel létszám egy főre jutó árbevétel
Lidl 282,7 3.543 79,8
G'Roby Buda 1,3 49 26,6
Krupp és Társa (CBA) 18,9 832 22,7
Kis-Alföld Füszért (Reál) 5,6 294 19,0
Coop-Szolnok 23,6 1.395 16,9
Palóc Kft 18,5 1.160 15,9

Elektronikus Beszámoló Portál, 2015. üzleti év, árbevétel: milliárd forint, nettó,

létszám: átlagos állományi létszám, egy főre jutó árbevétel: millió forint,

 

Feltehetően drága ára lett volna a közeli napokban bármilyen pénzügyi forrásnak a Palóc Nagyker számára, így inkább a csőd bejelentését választották a tulajdonosok. Most már az a kérdés, hogy ezek után ki folytathatja a Palóc boltjaiban és nagykereskedelmi raktáraiban a kereskedést. Majd egyszer.

(blokkk.com, 2016. szeptember 22.)

 

Zűrös a Palóc Nagyker vesszőfutása

Pénz nincs, a boltok bezártak, a CBA kirúgta őket a CBA-ból, utána pedig csődöt jelentettek.

 

A hazai CBA lánc vezetősége közleményben tudatta, hogy kizárja a hálózatból a szerintük rendre renitensen viselkedő Palóc Kft.-t. Többfordulós, sikertelen egyeztetést követően kénytelenek voltunk kezdeményezni a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-vel kötött franchise szerződésünk felmondását, intézkedni a tag hálózatunkból történő kizárásáról, tudósít a Népszabadság a CBA közleményéről.

A CBA szerintük minderre azért kellett sort keríteni, mert a Palóc többszöri jelzésük ellenére sem tett eleget a szerződéses kötelezettségeinek, a franchise szabályaikat huzamosabb ideje nem tartotta be. A CBA most arra kötelezi a Palócot, hogy a hálózat arculati elemeit, a logókat a szerződésben foglaltaknak megfelelően távolítsa el.

A CBA leszögezi, hogy a Palóc 80 egysége a saját bérleménye, vagy tulajdona, így azok további működésébe a CBA-nak beleszólási joga nincs, jövőbeni megvásárlásukra, üzemeltetésükre sincs módja. A gazdálkodást a Palóc Nagykereskedelmi Kft. önállóan folytatta, abba semmilyen szerepet nem játszott a CBA franchise rendszergazdája.

A CBA most azon dolgozik, hogy a Palóc Nagykereskedelmi Kft-hez, mint régiós központhoz csatlakozott régi franchise partnerek további zavartalan ellátását megszervezze.

A Palóc üzletlánc boltjai szeptember 15-től bezártak, a hat keleti megyét összefogó CBA-regionális központnál csődközeli a helyzet. A cég későbbre ígér tájékoztatást. Az üzletlánc 1200 dolgozójának egyelőre sorsa bizonytalan. Úgy tudni, hogy a dolgozók többsége nem kapta meg legutóbbi bérét, továbbá szeptemberre már a társadalombiztosítást sem fizette meg a cég a munkavállalói után. A cégvezetés azonban eddig nem közölt semmit hivatalosan a dolgozókkal.

A dolgozók szerint a cégvezetés egyelőre türelmet kért tőlük. A cégvezetők a bérek elmaradását azzal indokolták, hogy üzleti tervet kell letenniük a cég működését eddig finanszírozó pénzintézet asztalára. Szerintük a bank döntésén múlik hogy hogyan folytatódik a Palóc története. Szeptember 21-re hívott össze a szakszervezet kezdeményezésére egy közös fórumot a cégvezetés, várhatóan akkor fogják közölni, hogyan folytatódik a Palóc Nagykereskedelmi Kft. tevékenysége.


Az 1200 dolgozót foglalkoztató Palóc Nógrád megye legnagyobb munkáltatója, a CBA regionális központja. Azonban a bástya alaposan megrendült az utóbbi időszakban: a cég három éven át zsinórban veszteséges volt, 2015-ben már 1,9 milliárdos veszteséggel zárták az évet. Az utóbbi hetekben fordult válságosra a helyzet: a boltokból elkezdett eltünedezni az áru, ami arra utal, hogy kiszálltak a cég mögül az áruforgalmat finanszírozó pénzintézetek és a beszállítók.

Az egyelőre nem ismert, hogy 18 milliárd forintos éves forgalom mellett hogyan alakult ki 2015-re az 1,9 milliárd forintos veszteség.

 

Szeptember 16-án a Palóc Nagykereskedelmi Kft. csődöt jelentett.

(Népszabadság, 2016. szeptember 14., 16.)

 
 

blokkk.com │                                            élelmiszeráruda │                                               f » blokkk.com │